km/óra
  2024.05.09., csütörtök  •  Gergely napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Országos tisztifőorvos: a következő hetekben emelkedhet a fertőzöttek száma

Országos tisztifőorvos: a következő hetekben emelkedhet a fertőzöttek száma

A szennyvízvizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a következő hetekben a fertőzöttek számának emelkedésére kell számítani - mondta az országos tisztifőorvos a pandémia elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi, online sajtótájékoztatóján.

 


Müller Cecília hangsúlyozta: "nehéz hetek előtt állunk, minden bevezetett óvintézkedésre szükség van". Hozzátette, hogy a vírus brit mutációja sokkal fertőzőképesebb, és úgy tűnik, hogy fiatalabbakat betegít meg, akik rövid idő alatt súlyos állapotba kerülnek. Óriási teher hárul az egészségügyi ellátó rendszerre; hétfőn mintegy 500-an, a hosszú hétvége alatt 1126-an kerültek kórházba - mondta.


Közölte: kedden 120 510 adag Pfizer vakcina érkezett Magyarországra, az oltóanyagot a regisztrált idősek oltására és a második körös oltásokra használják fel. Szerdán 100 ezer Sinopharm-vakcina érkezik, és a Nemzeti Népegészségügyi Központ befejezte a korábban szállított, 280 ezer adag Szputnyik V, illetve 450 ezer adag kínai vakcina vizsgálatát, így azokat is fel lehet használni.


Müller Cecília elmondta: hétfőn 143 halottja volt a járványnak.


Arra figyelmeztetett: a vírus brit mutánsa sokkal fertőzőképesebb, hamarabb súlyos állapotba kerülhetnek a betegek tőle, és a fiatalabbakat betegíti meg - elsősorban azért, mert az idősebbek egy részét már sikerült beoltani -, így mind több fiatal kerül intenzív osztályra.


A vírus mutánsai nagyobb erővel támadnak, mint a korábbi változat, teljesen megváltoztatták a járvány görbét - jegyezte meg.


A szennyvíz vizsgálata azt mutatja, hogy a következő hetekben a járványadatok emelkedésére kell számítani. Nagyon nehéz hetek következnek, fontos, hogy mindenki felelősségteljesen betartsa az óvintézkedéseket - hangsúlyozta Müller Cecília.


Jelenleg 9844 embert ápolnak koronavírus-fertőzéssel kórházban, már nemcsak új kórtermeket, hanem új részlegeket is kell nyitni. 1067 beteg lélegeztető-gépen van, hétfőn 4926 új fertőzöttet találtak, ugyanakkor eddig már 1 millió 347 ezer ember megkapta az oltást. Minden az országba beérkező oltóanyagot felhasználnak - hangsúlyozta.


A héten várnak AstraZeneca oltóanyagot, de a cég már jelezte, hogy csak csökkentett mennyiségben tud szállítani - tette hozzá.


A tisztifőorvos jelezte: nem lehet előre tudni, hogy a fertőzés kinél milyen állapotot idéz elő. Mivel a jelenlegi információk szerint elsősorban a cukorbetegségben szenvedők kerülhetnek súlyos állapotba, ők, amint lehet, oltassák be magukat - kérte.


Jelenleg kórházakban és háziorvosoknál működnek oltópontok, de ha lesz nagyobb mennyiségű oltóanyag, akkor bővül az oltópontok száma - tette hozzá.


A tisztifőorvos elmondta: nő az oltakozási hajlandóság, a KSH adatai szerint tavaly novemberben az emberek 15 százaléka adatta volna be az oltást, 2 hete 42,4 százalék, a legfrissebb adat szerint pedig már 46,4 százalék az arányuk. Az oltásra eddig 3 millióan regisztráltak, a 60 éven felülieknél ez a szám 1,6 millió.


Müller Cecília az AstraZenaca oltásával kapcsolatban közölte: az ENSZ egészségügyi szervezete és az európai gyógyszerügynökség egyaránt arra hívta fel a figyelmet: 17 millió beoltott között mindössze 15 trombózis és 22 tüdőembólia fordult elő. Ráadásul nem is bizonyított, hogy a vakcina okozta a vérrögképződést, amely ugyanakkor épp a koronavírus-fertőzésnek lehet az egyik mellékhatása. Maga a fertőzés tehát sokkal nagyobb kockázatot jelent mint az oltás mellékhatásai - emelte ki.


Az országos tisztifőorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy aki tüneteket észlel magán, minél hamarabb forduljon orvoshoz, mert akkor kerülheti el a kórházi, netán az intenzív kezelést, ha időben elkezdi a megfelelő gyógyszeres terápiát.


Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, hogy aki átesett a fertőzésen, annak a gyógyulása után 3 hónappal javasolt az oltás. (MTI)
 

 

Fotó: MTI/Vajda János

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
Sok napsütés várható a hétvégén, 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a napsütést záporok, vasárnap esetleg zivatarok zavarhatják meg - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Orbán Viktor: nagy lehetőség a nukleáris ipar területén megvalósítandó együttműködés
Nagy lehetőséget tartogat, hogy a Magyarország és Kína közötti együttműködést a nukleáris ipar teljes spektrumára ki tudjuk terjeszteni - emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott kétoldalú tárgyalások után csütörtökön Budapesten.
A művészet az elmondhatatlan tolmácsa – Különleges kiállítás nyílt Szombathelyen a Zsidó Kultúra Házában
Gyerekek alkotásaiban elevenednek meg a magyarországi zsidóság vészterhes időszakának pillanatai. Elgondolkodtató interaktív kiállítás nyílt a hajdani neológ zsidó elemi iskola épületében és készülőben van egy oktatási célú, hat állomásos helytörténeti séta is.
A Gépipari diákjai bizonyultak a védelmi viadal legjobbjainak
A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Magyar Honvédség Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred szervezésében került sor a II. Jurisics Miklós Védelmi Viadalra május 9-én a szombathelyi Petőfi telepen. A megmérettetésen nyolc Vas vármegyei középiskola diákjai versenyeztek, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.
Nyolc bemutatót tervez a következő évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színház
Hat bérletes előadást tartanak a következő, 2024/2025-ös évadban a Weöres Sándor Színházban, hangzott el a teátrum igazgatói irodájában szerdán megtartott sajtótájékoztatón.