km/óra
  2024.05.30., csütörtök  •  Janka, Zsanett napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Női labdarúgás: másodszor is legyőzték Üzbegisztánt a mieink

Női labdarúgás: másodszor is legyőzték Üzbegisztánt a mieink

Margret Kratz tanítványai jól játszva, szép gólokkal arattak 5-0-s sikert a 2022-es év utolsó mérkőzésén.

 

NŐI VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

MAGYARORSZÁG - ÜZBEGISZTÁN 5-0 (2-0)

Gólszerzők: Vágó (23.), Pápai (35.), Pusztai (50.), Szabó (63.), Kaján (82.)

 

Négy napon belül másodszor mérkőzött meg a Margret Kratz vezette magyar női labdarúgó-válogatott Üzbegisztán legjobbjaival. Az esztendő utolsó erőfelmérőjének a korábbi összecsapáshoz hasonlóan a Haladás Sportkomplexum adott helyet.

 

Vágó Fannyék már rögtön a mérkőzés elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, birtokolták a labdát, az ázsiaiak szinte egyáltalán nem tudtak kibontakozni. A fölény a találkozó első szakaszában még csak helyzetekben mutatkozott meg, a 23. percben azonban Vágó Fanny egy szép egyéni akció után vezetéshez juttatta a mieinket (1-0). Sorra vezette a veszélyesebbnél veszélyesebb támadásokat a magyar válogatott, a második gól pedig az előző, 3-0-ra végződő ütközethez hasonlóan egy rögzített játékhelyzet után született: egy sarokrúgást követően Pápai Emőke elé pattant a labda, aki aztán közvetlen közelről nem hibázott (2-0). A kétgólos előny a szünetig már nem változott, a forgatókönyv tehát kísértetiesen hasonlított ahhoz, ami négy nappal ezelőtt történt.

 

A félidőben két helyen változtatott Margret Kratz szövetségi kapitány, Csiszár Henrietta és Fenyvesi Evelin érkezett a pályára. A mieink továbbra is maximálisan kézben tartották a mérkőzést, a harmadik találatunk előtt pedig épp előbbi jeleskedett az előkészítésben, Pusztai Sárának adott remek ütemű átadást az 50. percben (3-0). Ezúttal nem álltunk meg háromnál, kisvártatva Szabó Eszter emelte át szépen az üzbég kapust, a 63. minutumban már 4-0 állt az eredményjelzőn. A négygólos előny tudatában is mentünk előre, rendre a vendégek védelme mögé tudtunk kerülni, egymást követték a beadások, ezekből azonban nem sikerült betalálni. Egy jól helyezett lövésből viszont igen, a 82. percben Kaján Zsanett állította be az 5-0-s végeredményt, ez pedig azt jelentette, hogy a magyar válogatott magabiztos sikerrel búcsúztatta a 2022-es esztendőt.

 

Fotó: Nagy Jácint

 

Malomsoki Cintia

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
“Jancsó, nekem te vagy a Haladás…” - érzelmes posztban búcsúzik a zöld-fehér példakép
Jancsó András rúgott bombagólt az NB I-ben a Gerával, Bödével, Dibusszal felálló Fradinak az Üllőin, de pályafutása legmeghatározóbb pillanatai mégis idén történtek, és mindkettő a pályán kívül. Hosszú posztban reagál a Szombathelyi Haladás 28 éves, megkérdőjelezhetetlenül lokálpatrióta labdarúgója a csapattal történtekre.
Kedden két fontos szombathelyi vasúti átjárónál sem működnek majd a jelzőlámpák
Biztosítóberendezés fenntartási munkálatokat végez május 28-án kedden két forgalmas szombathelyi vasúti átjárónál is a GYSEV.
Ha jövő héten IC-vel készült Budapestre, ennek nem fog örülni
Vonatok helyett pótlóbuszok járnak hétfőtől Szombathely és Csorna között, pályakarbantartási munkák miatt.
Vármegyei I. osztály: lezárult a bajnokság, a Királyé lett az ezüstérem a Haladás mögött, a harmadik helyet a Vép szerezte meg
A Sárvár a hatalmas vihar, jégeső miatt találkozója nagy részét műfüvön játszotta és 0-0-ra végzett a Csákánydoroszlóval, de a Söpte és Szentgotthárd is megosztozott a pontokon. A Haladás gólzáporos mérkőzésen hozta el a három pontot Táplánból, míg a Körmend, a Vasvár és a Szarvaskend egyaránt három gólt szerezve nyert hazai környezetben.
Programajánló – Szombathely: Food & Music Weekend, gyereknap és magyar hősök napja
A május 25-26-ai hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
legfrissebbek
Rendőrautónak hajtott Mercedesével, majd elmenekült az ittas sofőr
Szabálytalanul közlekedett az autójával a városban a sofőr, ezért állították meg a rendőrök azt a külföldi rendszámú Mercedest, amely pár pillanattal később nekihajtott az egyik rendőrautónak, majd elrobogott a helyszínről - írja a 112press.
Taggyűlést tartott a Szombathelyi Haladás Kft.
Az Illés Sport Alapítványt Halmai Gábor kuratóriumi elnök képviselte - adta hírül szerdán honlapján az Illés Akadémia.
Májusban is összeülnek a képviselők
Kilenc napirendi pontot nyilvánosan, további kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak a képviselők a májusi közgyűlésen. Beszámoló hangzik el az idei út- és járdafelújítási programról, és első alkalommal módosítják az idei költségvetést. A csütörtökön 9 órakor kezdődő ülést élőben követhetik folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Szociális témákban ütköztette véleményét három képviselőjelölt a Szombathelyi Televízió stúdiójában
Pénzbeli támogatások, önkormányzati bérlakás rendszer, hajléktalan- és idősellátás - szociális témákban ütköztette véleményét három képviselőjelölt a Szombathelyi Televízió stúdiójában hétfőn. A vitát dr. Czeglédy Csaba, a Szociális és Lakás Bizottság elnöke, független képviselőjelölt kezdeményezte, mellette Danka Lajos, a Mi Hazánk polgármester- és képviselőjelöltje, valamint dr. László Győző alpolgármester, az Éljen Szombathely képviselőjelöltje foglalt helyet.
Benke és Krivacsevics távozik a Falcótól
Távozik a magyar bajnok Falco-Vulcano Energia KC Szombathely férfi kosárlabdacsapatától a válogatott Benke Szilárd és Krivacsevics Márkó.