Nem a sötétségé, a hajnalé az utolsó szó

„Nyilván azért lesz valaki pap, beleértve magamat is, mert úgy érzi, hogy az Isten őt meghívta erre a feladatra. Ha ő a meghívó, akkor nem árt, hogyha őt követjük. Ez nem mindig könnyű. Miként nem mindig könnyű fölismerni az ő akaratát. De azért kaptuk az imádságot, egy külön nyelvet ehhez, hogy erre képesek legyünk. Ha az Isten akaratát követjük, akkor másképp éljük meg a kudarcokat és az örömöket. Nem azt mondom, hogy nem fáj, amikor kudarc ér, mert ugyanúgy fáj, mint a többi embernek. A frusztráció, a zaklatott lelkiállapot mindenki számára negatív érzés, de nem esel kétségbe. Tehát tudod azt, hogy hol vagy: az Isten tenyerén. Onnét nem eshetsz le. Ő megtart. Egyedül csak ő tud megtartani. Más nem. A szenvedéssel ugyanígy van. S itt már érintjük is nagypéntek titkát. Jézus ugyanis nem azt mondja, hogy jó, ti keresztények vagytok, ezért elkerül a szenvedés. Nem. Jézus azt mondja: ’Én veletek vagyok’ a szenvedésben is, sőt, keresztül akar vezetni a szenvedésen, azon túlra. Átvezet rajta. Megértünk valamit, hogy valójában minden élet, minden új élet szenvedésből születik. Amikor az édesanya a karjaiba veszi az újszülöttet, és magához öleli, akkor nem a szenvedésre emlékszik. Az öröm fölülírja a szenvedést. A hivatás születésénél is így van. A megélésénél szintúgy. Nagypéntek azt is jelenti, hogy a keresztnek két arca van. Amit látunk, a véres fa, a keresztre feszítés. Bár itt sötétség van, de ez sem reménytelen. Nem az a fajta reménytelenség, hogy most akkor itt mindennek vége, nincs tovább. Nagypéntekre mindig jön húsvét. Tehát a feltámadás az mindig ott van. Milyen szépen írja le a Szentírás, hogy a karácsonynak a szavai, azok az éjszaka igéi, csillag, születik… A húsvét viszont mindig a hajnal. Pitymallik, fölébred, fölkel… Isten már a teremtéskor ezt írta a világ fölé. Mi úgy mondjuk: reggel és este. A reggellel kezdjük a napot. De az Isten nem ezt írta föl a teremtéskor. A Teremtés könyvében azt olvassuk, hogy este lett és reggel. Tehát a reggelé az utolsó szó, nem az estéé. Nem a sötétségé. Hanem a hajnalé. Ami legyőzi a sötétséget. A húsvétnak is ez a mondanivalója.”

Az emberiség mai, XXI. századi sötétségéből, amiben vagyunk – a szomszédunkban borzalmas háború dúl –, vajon miképpen lehet reggel, hajnal?

„Pontosan nem tudjuk. De az, hogy lehet, az biztos. Istennek semmi sem lehetetlen. Ő tudja úgy alakítani az emberszíveket is, hogy megérjen a helyzet a valódi békére. Egy történelmi példát hadd mondjak: senki nem gondolta volna, hogy megbukik a kommunista rendszer. Mégis megbukott. És nem azért, mert a politikusok megváltoztak. Az isteni gondviselésen múlott. Isten gondviselése a történelemben, a mindennapjainkban is tetten érhető. Számtalan olyan dolog van, ami erre mutat. Történetesen az Európai Unió zászlaját zsidó művész tervezte, Mária koronájáról. Kevesen tudják ezt. A Szovjetunió, majd a FÁK (a SZU tizenöt államának laza együttműködése, konföderációja volt) összeomlásának a bejelentései pedig Mária-ünnepekre estek. Egy olasz újságíró megkérdezte egyszer Gorbacsovot (Mihail Szergejevics Gorbacsov, korszakos politikus; 1931-2022), hogyan történt a Szovjetunió összeomlása? Azt felelte, nem tudja. Ő legalább beismerte. Azt mondta, nem ők tehetnek róla, egyszerűen így alakult. Mondhatjuk erre, véletlen. De nyilván nem. Véletlenek ritkán vannak…”  

Húsvét fényében még inkább felvetődik: vajon mi múlik rajtam, az egyénen?

„Ami fontos, hogy mi minden tőlünk telhetőt megtegyünk a békéért. A saját életemben meg a családomban kell elkezdenem. A háború nem ott kezdődik, amikor elsütik a fegyvereket. Hanem ott, amikor nem tudok békében kijönni a paptestvéremmel, a házastársammal, állandó veszekedés van. Tehát a háború az emberszívekben kezdődik. És hogyan mondjam: itt is ér véget. Amikor meg tudjuk szüntetni ezt a gyűlöletet a másik ember iránt. S hogy a két testvérnép, az ukrán és az orosz között ennyire elmérgesedett a helyzet, hogy képesek egymást halomra lőni; ez annyira szomorú.”

A húsvét adhat(na) arra gyógyírt, hogy idehaza a lelkek között ne mélyülhessenek el még jobban az árkok, s oldódjon végre az ellenségeskedés?

„A feltámadásnak két nagy ajándéka van. Az egyik az öröm, a másik a béke. Mindkettő nagy hiánycikk. A béke, a Szentírás nyelvén nem egyszerűen azt jelenti, hogy nem háborúzunk többet. Hanem azt: tudjunk kibékülni fölfelé az Istennel, s békében élni vele. Tudjunk békében élni kifelé, az embertársainkkal. S tudjunk békében élni befelé is, saját magunkkal. Mert nagyon sokszor itt van a háborúság, hogy magunkat nem fogadjuk el. Nem vagyunk békében önmagunkkal. Nem fogadjuk el magunkat úgy, ahogyan vagyunk. Pedig az Isten így fogad el minket.”

Szenkovits Péter