km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
NBC: amerikai katonákat vezényelnek hazánkba

NBC: amerikai katonákat vezényelnek hazánkba

Az Egyesült Államok hamarosan bejelenti, hogy mintegy kétszáz amerikai katonát és Stryker páncélozott harcjárműveket küld Magyarországra – mondta két védelmi tisztviselő az NBC Newsnak.

 

Közölték: a harci csapat az európai parancsnokság körzetében van, és a következő napokban mozgathatják át őket.

 

Korábban Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka arról beszélt, hogy a magyar haderő képes megvédeni az országot. Hasonló kijelentést tett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki nemrég elmondta, hogy nem egyeznek bele, hogy újabb NATO-egységek jöjjenek Magyarország területére.

 

Nem, ebbe nem egyeztünk bele, és nem is lesz másként. Hiszen már vannak NATO-csapatok az ország területén: a Magyar Honvédség és a magyar fegyveres erők – fogalmazott a miniszter. Hozzátette: ezek megfelelő állapotban vannak ahhoz, hogy garantálják az ország biztonságát, ezért nincs szükség további csapatokra Magyarországon.

 

Az NBC News értesüléseivel kapcsolatban a hvg.hu kereste a Külügyminisztériumot és a Honvédelmi Minisztériumot is, de egyelőre nem reagáltak a megkeresésre.

címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.
legfrissebbek
Fának ütközött és felborult egy Fiat Jáknál
Az autó vezetője egy balra ívelő kanyart követően vesztette el az uralmát a járműve irányítása felett, fának csapódott, de használta a biztonsági övét, ezért megúszta könnyebb sérülésekkel.
Magyar Péter bejelentette, hogy összegyűltek az aláírások a megyei listaállításhoz, de mégsem indulnak
Sok olyan jelzést kaptak, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, és az idő rövidsége miatt nincs módjuk mindenkit ellenőrizni, ezért inkább mégsem állítanak megyei listákat, bár a szükséges aláírásokat összegyűjtötték hozzá, írta a TISZA Párt vezetője.
Haladás: Bosnjak irányít az utolsó három meccsen
A távozó Alaksandar Jovic helyére az eddigi pályaedző, Bosnjak Predrag ül le a kispadra az NB II-es bajnokságból még hátralévő három mérkőzésre. Megvan az új stáb is.
Otthonfelújítási támogatás 2024: a kormány most véglegesíti a programot
Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése, a kormány most véglegesíti a pályázati kiírást, június 3-tól lehet majd beadni a jelentkezéseket.
Párizs 2024: nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat
Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt. Jelenleg 156 kvótával rendelkezik Magyarország.