km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
NB III: egy-egy gól, egy-egy pont a Budaörs-Haladás összecsapáson

NB III: egy-egy gól, egy-egy pont a Budaörs-Haladás összecsapáson

A gól nélküli első félidő után Murai Sándor találatára Pap Márton tudott válaszolni, így alakult ki a találkozó 1-1-es végeredménye.

 

NB III. ÉSZAK-NYUGATI CSOPORT 9. FORDULÓ

BUDAÖRS - SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 1-1 (0-0)

Budaörs: Borsos - Sebestyén (Erdey, 62.), Berekali, Fényes, Tányéros, Budai, Jász (Ferkel, 76.), Horváth (Szamosi, 62.), Murai (Halácsi, 76.), Sajbán, Váradi (Birtalan, 46.)

Edző: Bognár György

Haladás: Pataki - Varga M. (Vigh, 60.), Szenczi, Szabó, Horváth (Varga Cs., 46.), Czuczi, Árvay (Tompek, 90.), Tóth M. (Tóth B., 78.), Kovács, Németh, Pap

Edző: Szenczi Imre

Gólszerzők: Murai 56., ill. Pap 74.

 

Két olyan együttes találkozott egymással, amelynek égetően nagy szüksége volt a három pont megszerzésére. Az első félidőben a hazai gárdát támogatta a szél, ezáltal a hosszú játékot erőltették, azzal próbáltak meg zavart okozni. Igazán komoly helyzet egyik kapu előtt sem adódott, így aztán 0-0-val fordultak a csapatok. A második felvonás már sokkal eseménydúsabbra sikeredett, lehetőségekből, sőt, mi több kapufákból sem volt hiány. A Budaörsnek valamivel talán több sansza volt, egyenlítésük után viszont inkább a vasiak domináltak, mentek előre a győzelemért, a játék képe alapján összességében reálisnak mondható az 1-1-es döntetlen. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy két kényszerű cserét is végre kellett hajtania Szenczi Imrének, Horváth Márk és Varga Márk számára is előbb véget ért a találkozó sérülés miatt. Ugyanakkor Tompek Levente és Biró Ákos személyében újabb saját nevelésű, 17 esztendős játékosok lehettek tagjai a keretnek - előbbi pályára is lépett - , a szombathelyiek trénere pedig reméli, ez minden korosztályos labdarúgónak nagy húzóerő lesz a jövőben. 

 

"Az egy pontért nem, a az utolsó harminc percben elvégzett munkáért, alázatért viszont jár a gratuláció. Ki nem másztunk a gödörből, amiben vagyunk, a süllyedést viszont remélem, hogy megállítottuk" - fogalmazott a mérkőzés után Szenczi Imre

 

Malomsoki Cintia

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.
legfrissebbek
Fának ütközött és felborult egy Fiat Jáknál
Az autó vezetője egy balra ívelő kanyart követően vesztette el az uralmát a járműve irányítása felett, fának csapódott, de használta a biztonsági övét, ezért megúszta könnyebb sérülésekkel.
Magyar Péter bejelentette, hogy összegyűltek az aláírások a megyei listaállításhoz, de mégsem indulnak
Sok olyan jelzést kaptak, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, és az idő rövidsége miatt nincs módjuk mindenkit ellenőrizni, ezért inkább mégsem állítanak megyei listákat, bár a szükséges aláírásokat összegyűjtötték hozzá, írta a TISZA Párt vezetője.
Haladás: Bosnjak irányít az utolsó három meccsen
A távozó Alaksandar Jovic helyére az eddigi pályaedző, Bosnjak Predrag ül le a kispadra az NB II-es bajnokságból még hátralévő három mérkőzésre. Megvan az új stáb is.
Otthonfelújítási támogatás 2024: a kormány most véglegesíti a programot
Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése, a kormány most véglegesíti a pályázati kiírást, június 3-tól lehet majd beadni a jelentkezéseket.
Párizs 2024: nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat
Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt. Jelenleg 156 kvótával rendelkezik Magyarország.