km/óra
  2024.05.09., csütörtök  •  Gergely napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Naposabb, szárazabb idő várható a jövő héten

Naposabb, szárazabb idő várható a jövő héten

A csapadékzóna elvonulása után naposabb, szárazabb idő várható a jövő hét nagy részében, majd a hét végén ismét többfelé kell kisebb esőre, záporra készülni. A hőmérséklet kissé csökken, visszatérnek a gyenge éjszakai fagyok, de napközben még így is 10 Celsius-fok felett alakulnak a maximumok - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.

 

Hétfőn a vastagabb frontfelhőzet keletebbre helyeződik, mögötte gomolyfelhő-képződésre kell számítani több-kevesebb napsütéssel, de naposabb időszakok, tájak a Tiszántúlon is lesznek. Délelőtt szórványosan valószínű eső, zápor, a Tiszántúlon egy-egy zivatar, majd délutántól csak néhol kell záporra számítani, akkor is nagyobb eséllyel északkeleten, illetve délnyugaton. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9-15 fok között várható.


Kedden a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés várható, de keleten egy összeáramlási vonal mentén több lesz a felhő, és főként ott záporok is előfordulhatnak. Az északnyugati, északi szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, de a szélvédett nyugati, valamint északkeleti tájakon mínusz 1 fokot is mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 10-13 fok között várható.


Szerdán hajnalban pára-, illetve ködfoltok képződhetnek. Napközben általában gomolyfelhős, napos időre lehet számítani, de északkeleten, keleten felhősebb idő valószínű, számottevő csapadék azonban ott sem lesz. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Tiszántúlon megélénkülhet az északi szél. Hajnalban mínusz 5 és plusz 2, kora délután 7-12 fok valószínű.


Csütörtökön eleinte napos idő valószínű, de napközben nyugat, északnyugat felől átmenetileg erősebben megnövekszik a felhőzet. Csapadék nem várható, a déli szél a Dunántúl északi felén megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 6 és mínusz 1 fok között alakul, de a már hajnalban is felhősebb Nyugat-Dunántúlon plusz 1, plusz 3 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8-14 fok között lehet.


Pénteken hajnalban a szélvédett tájakon ködfoltok képződhetnek. Napközben eleinte gyengén felhős, napos, száraz idő várható, majd nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. Napközben nem lesz csapadék. Sokfelé megélénkül a délkeleti, keleti szél. A hajnali mínusz 5, plusz 4 fokról 9-14 fok közé emelkedik a hőmérséklet.


Szombaton döntően erősen felhős vagy borult időre lehet számítani helyenként kisebb esővel, záporral. A keleti, délkeleti szél mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 5 fok között, a csúcsérték 6-13 fok között valószínű.


Vasárnap erősen felhős idő várható helyenként kisebb esővel, záporral. A légmozgás mérsékelt marad, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8-12 fok között alakul. (MTI)

 

Illusztráció: pixabay.com

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Nyolc bemutatót tervez a következő évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színház
Hat bérletes előadást tartanak a következő, 2024/2025-ös évadban a Weöres Sándor Színházban, hangzott el a teátrum igazgatói irodájában szerdán megtartott sajtótájékoztatón.
Fél évszázad a magyar nyelv szolgálatában
A Berzsenyi Dániel Könyvtár, az ELTE BDPK Magyar Nyelvtudományi Tanszéke és a Magyar Nyelvtudományi Társaság szombathelyi csoportja az ELTE szombathelyi Magyar Nyelvtudományi Tanszékének 50. évfordulója alkalmából megjelent, Fél évszázad a magyar nyelv szolgálatában című kötetét mutatják be az érdeklődőknek május 13-án, hétfőn 17.00 órától a könyvtárban.
Teljesen átalakul a Magyar Honvédség
A Magyar Honvédség teljes átalakítása zajlik: 21. századi, NATO-kompatibilis, világszínvonalú haderő épül haditechnikai értelemben, amelyben kultúra- és szemléletváltás is zajlik - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter csütörtökön a Nógrád vármegyei Balassagyarmaton.
Anyák napi ünnepség a Szent Anna Házban
Az ünnepségen a Mesevár óvodába járó gyerekek léptek fel, írja a intézmény Facebook-oldala.
Civilek: bölcsőde EXPO, rózsa napok és herényi jubileum
Bölcsőde EXPO, urbanisztikai nyári egyetem, Orbán-napi Hegyi Vigadalom, rózsa napok és herényi jubileum - aktuális májusi programjaikat ismertették civil szervezetek a Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ hagyományos sajtóreggelijén.