km/óra
  2024.05.10., péntek  •  Ármin, Pálma napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Meglepetések és még több autentikus program az idei Savaria Karneválon

Meglepetések és még több autentikus program az idei Savaria Karneválon

Augusztus 24-27. között négy napon át tartó történelmi időutazás veszi immáron 22. alkalommal kezdetét: a Savaria Történelmi Karnevál programjairól kedden tartottak sajtótájékoztatót a Történelmi Témaparkban.

27 helyszínen, 300 programmal és 150 fellépővel várja a vendégeket idén a Savaria Történelmi Karnevál – mondta el köszöntőjében dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere. A szombathelyi karnevál országos ismertségű rendezvény, melyről a covid miatti kényszerű kihagyás is bebizonyította, hogy szüksége van rá a városnak. Szombathely a legrégebben lakott város – kötelességünk, hogy történelmi múltját megőrizzük, ünnepeljük – hangsúlyozta a polgármester, aki azt is elárulta, a karnevál nyitónapjánal autentikus szertartásjátékán idén is a duumvir szerepét ölti magára.

Nem múlhat el nyár Karnevál nélkül!: Horváth Soma, kultúáért is felelős alpolgármester emlékeztetett, a Savaria Karnevál Közép-Európa legnagyobb jelmezes hagyományőrző programja, melybe idén is bekapcsolódik az Egyházmegye, és több civil szervezet, s remek kikapcsolódást ígérnek a komoly- és könnyűzenei koncertek. A Karnevált a Savaria Szimfonikusok nyitják, s a helyi kötődésű, idén 30 éves Anima Sound System koncertjével zárulnak a zenei programok.

Az újdonságokról és visszatérő eseményekről Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus NKft. ügyvezetője beszélt: hangsúlyozta, hogy a rendezvény nem egy könnyűzenei, hanem egy históriás, hagyományőrző fesztivál, s bár sok jó koncert lesz idén is,még nagyobb hangsúlyt fektetnek a tradicionális programokra. A Fő téri keretjáték idén is egy autentikus római szertartást idéz majd, s a felvonuláson ezúttal nyolc hagyományőrző legionárius csapat vesz részt. A korábbi évektől eltérően nem Claudius császárral az élen indul el a felvonuló menet, hanem a győztes hadvezér diadalmenetének lehetünk szemtanúi. A hagyomány jegyében lesz római esküvő, iskola és római per is. A Történelmi Témapark Tüzes Játéka idén a bűvészetet helyezi a fókuszba, és hagyományosan tűzijátékkal zárul. Újra lesznek egész napos gyermekprogramok, a Thália Kertjében pegig felnőttszínházi előadások. A páratlan időutazás felidézi a letűnt korokat, megjeleníti az antik idők és későbbi korok történelmi hagyományait, melyhez számos, már megszokott, jól bevált helyszín áll rendelkezésre: a Történelmi Témapark, Fórum Színpad, Sörtér, Kalandvár, Thalia kertje, Művészetek utcája, Borok utcája, Öreg város vására. Az idei Karneválban megnyitja kapuit a Zsidó Udvar, izgalmas beszélgetésekkel. A Borok Utcája kiskoncerteket kínál, a Sörtér nagyszínpadán magyar, kelta, latin, jampi és rockabilly hangulatot, a szombati nagykoncerten a fiatalabbaknak kedvezve a Carson Comát hallhatja a közönség.

Idén a Művészetek Utcája helyszín egy udvarral bővül, a volt KLIK épületében, kisebb közönségű programoknak adva helyet. A Berzsenyi tér idén is Folkudvarrá változik, esténként táncház várja az ide látogatókat, a Civil Sarok pedig a Kilences Kávézóba költözik. Meglepetést is hoz az idei Karnevál: a Városháza előtti tér Bajnokok Terévé alakul három napra: a Falco játékosaival lehet itt majd kosarazni, beszélgetni, autogramot kérni. A 27 helyszín programjait több szervezet bekapcsolódása teszi lehetővé: többek közt az Egyházmegye, a Berzsenyi könyvtár, a Levéltár, a Savaria Múzeum és tagintézményei, a Vöröskereszt, a Civil Információs Központ és a Hadkiegészítő Parancsnokság is képviselteti magát.

Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója a Karneválszínházról beszélt: Asszonyfarsang címmel Fábián Péter írta és rendezi az előadást, mely vas vármegyei kötődésú témákat dolgoz fel. Az Asszonyfarsangot nyolc alkalommal láthatjuk, augusztus 17. és 26. között, az előadások kezdési ideje 18.00, kivéve az augusztus 1-jei előadást, mely 17.00-kor veszi majd kezdetét. A jegyek online, illetve, augusztus 1-jétől a Király utcai jegyirodában kaphatók.

A Karnevál főbb helyszíneinek kínálatát a július 7-i lapunk 11., 12., 13. és 14. oldalán találják - a rendezvény ennél jóval több programot kínál, a teljes és részletes műsor az augusztus 11-én megjelenő lapszámban lesz majd olvasható.

Fotó: Nagy Jácint
 

kapcsolódó galéria
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak