km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Max Verstappen nyerte a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat

Max Verstappen nyerte a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat

A holland második futamgyőzelmét aratta a 2020-as idényben. Rajta kívül Valtteri Bottas, és a visszatérő Lewis Hamilton állhatott fel a dobogóra.

 

A szombati időmérő edzésen kisebb meglepetésre megszakadt a Mercedes sorozata, és ezúttal Max Verstappen szerezte meg a pole-pozíciót. Mellőle Bottas rajtolhatott, míg a második sorból a korántsem százszázalékos Lewis Hamilton, valamint Lando Norris várhatta a vasárnapi futamot. Bár a világbajnoki címek kérdése eldőlt, Max Verstappen szerette volna megszerezni az egyéni verseny második helyét, illetve a konstruktőröi tabella harmadik pozícióját illetően is maradtak kérdések.

 

A rajtnál Verstappen simán eljött, és a Mercedesek között sem változott a sorrend, Kevin Magnussen viszont utolsó Haas-nál töltött futamán több pozíciót is nyert az első kanyarok után. Több versenyzőnek is ez volt az utolsó futama jelenlegi csapatánál. Így volt ezzel a múlt heti győztes, a mexikói Sergio Perez is, aki ezúttal azonban műszaki hiba miatt kiállni kényszerült, így pont nélkül búcsúzott a Racing Point-tól. 

 

Verstappen magabiztosan autózott az első helyen, Bottasnak pedig hátrafelé kellett figyelnie, ugyanis Lewis Hamilton közelített a finnhez. Előznie azonban nem sikerült, a futamot a holland nyerte, a második helyen Bottas, míg a harmadik helyen brit csapattársa ért célba. A futammal véget ért az idei Világbajnokság, a Száguldó CirkusZ következő idénye jövő márciusban veszi kezdetét, méghozzá Ausztráliában.Z

 

Fotó: PlanetF1

 

 

 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak