km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Már nem keresnek túlélőket a Baltimore-i hídomlás után

Már nem keresnek túlélőket a Baltimore-i hídomlás után

Kedden kora hajnalban a Baltimore-i öböl fontos hídja, a Francis Scott Key Bridge pillanatok alatt omlott össze, miután nekiütközött egy óriási, meghibásodott konténerszállító. Járművek zuhantak a folyóba, hatan eltűntek.

A hatóságok kedden helyi idő szerint az esti órákban leállították a kutatást Baltimore-i hídomlásban eltűnt hat ember után, akiket feltételezett halálos áldozatnak nyilvánítottak.

A parti őrség kedd esti sajtótájékoztatóján közölték: nem feltételezhető, hogy túlélőket találnak, a további kereső munkát pedig a romló látási és időjárási viszonyok, valamint a víz hőmérséklete is akadályozza.
    
Roland Butler, Maryland rendőrség vezető nyomozója hozzátette, hogy a víz tele van törmelékkel és a híd acélroncsaival, a hajótestről pedig konténerek lógnak a víz fölé, ami veszélyessé teszi búvárok munkáját. Kérdésre válaszolva elmondta: jelenleg semmi nem támasztja alá azt, hogy a baleset idején jármű közlekedett volna a hídon, mert a forgalmat időben sikerült leállítani, rögtön miután a hajó vészjelzést adott le.
    
Joe Biden elnök minden lehetséges segítséget kilátásba helyezett a katasztrófa utáni helyreállításhoz és újjáépítéshez.
    
Pete Buttigieg közlekedési miniszter a híd összeomlását "egyedi körülményként" értékelte, és szintén ígéretet tett arra, hogy szövetségi források válnak elérhetővé Maryland állam számára. Megjegyezte: nincs olyan híd, ami képes lett volna ellenállni egy akkora közvetlen becsapódásnak, amit egy akkora hajó okoz, mint az itt szerepet játszó konténerszállító.
    
A katasztrófa körülményeinek vizsgálatát az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület vezeti, amelynek igazgatója közölte: a nyomozás részletesen kitér majd a szingapúri zászló alatt hajózó Dali nevű konténerszállító dokumentumaira, műszaki állapotának és felülvizsgálatának múltjára. Jennifer Homendy jelezte, hogy a pontos történéseket illetően fontos válaszokat ad majd a hajó hangrögzítőjének felvétele.
    
A hajó műszaki ellenőrzésének dokumentumai szerint 2015 és 2023 között 27 alkalommal zajlott felülvizsgálat, amelyek során kétszer találtak hiányosságot. A legutóbbi ellenőrzést az amerikai parti őrség végezte tavaly szeptemberben New York-ban, amikor nem állapítottak meg hiányosságot - derül ki a nyilvános iratokból.
    
A hajót üzemeltető Synergy Marine PTE Ltd. közleményben tudatta: a hajó legénysége és a kormányhídon a kifutás idején szolgálatot teljesítő két révkalauz is épségben van. Hozzátették azt is, hogy mindenben együttműködnek a szövetségi hatóságokkal a vizsgálat során.
    
A Francis Scott Key Bridge összeomlása miatt le kellett állítani Baltimore kikötőjének forgalmát, ami az Egyesült Államok keleti partjának meghatározó közlekedési csomópontja, különösen a mély vize miatt, ami nagy tengerjárók számára is járhatóvá teszi.
    
Ben Cardin, Maryland állam szenátora a helyszín közelében tartott tájékoztatón hangsúlyozta: a kikötő újranyitásának prioritásnak kell lennie, mert az kulcsfontosságú a régió gazdasága számára, de az egész országban éreztetheti hatását a szállítási lánc megakadása révén.
    
Wes Moore, Maryland állam kormányzója arra tett ígéretet, hogy a hidat biztonságosabban és ellenállóbban építik újjá, de hozzátette, hogy hosszú munkára kell számítani.
    
A híd megsemmisülése egyben fontos közúti közlekedési útvonalat is megszüntetett a régióban, ami a főváros, Washington, valamint Philadelphia és New York között is fontos közlekedési folyosó, és kiesése az alternatív útvonalakon torlódásokat okozhat a közelgő húsvéti hétvégén.
    
A Francis Scott Key Bridge megnyitásának 47. évfordulójáról néhány napja, március 23-án emlékezett meg a Maryland-i közlekedési adminisztráció. A Patapsco folyó torkolata felett ívelő több mint két és fél kilométer hosszúságú híd építését 1972-ben kezdték és 1977-ben fejezték be. A hidat a világ legnagyobb több támaszú rácsszerkezetű építményei között tartották számon, amelynek legszélesebb nyílása 366 métert fogott át. Középső részén 56 méterrel magasodott a víz fölé.

Fotó: PBS NewsHour

kapcsolódó cikkek
A Margit hídnak ütközött egy teherhajó
A Margit hídnak ütközött egy teherhajó
A Margit híd egyik pillérének ütközött egy ukrán teherhajó kedd reggel, a balesetben senki nem sérült meg, a rendőrök egy 62 éves szerb férfit gyanúsítottként hallgattak ki a víziközlekedés veszélyeztetése miatt.
címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
kapcsolódó cikkek
A Margit hídnak ütközött egy teherhajó
A Margit hídnak ütközött egy teherhajó
A Margit híd egyik pillérének ütközött egy ukrán teherhajó kedd reggel, a balesetben senki nem sérült meg, a rendőrök egy 62 éves szerb férfit gyanúsítottként hallgattak ki a víziközlekedés veszélyeztetése miatt.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Elindult a Coop bolt előtti sétány felújtása a Derkovitson
A Váci Mihály utcai járda egy 500 méteres részét alig két éve újították fel a Paragvári utcától az élelmiszer üzletig, most a még hátralévő 220 méteres szakasznak kezdtek neki. A munkálatok várhatóan két héten át tartanak majd, közölte Horváth Soma alpolgármester, a Derkovits városrész önkormányzati képviselője.
Fának ütközött és felborult egy Fiat Jáknál
Az autó vezetője egy balra ívelő kanyart követően vesztette el az uralmát a járműve irányítása felett, fának csapódott, de használta a biztonsági övét, ezért megúszta könnyebb sérülésekkel.
Magyar Péter bejelentette, hogy összegyűltek az aláírások a megyei listaállításhoz, de mégsem indulnak
Sok olyan jelzést kaptak, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, és az idő rövidsége miatt nincs módjuk mindenkit ellenőrizni, ezért inkább mégsem állítanak megyei listákat, bár a szükséges aláírásokat összegyűjtötték hozzá, írta a TISZA Párt vezetője.
Haladás: Bosnjak irányít az utolsó három meccsen
A távozó Alaksandar Jovic helyére az eddigi pályaedző, Bosnjak Predrag ül le a kispadra az NB II-es bajnokságból még hátralévő három mérkőzésre. Megvan az új stáb is.
Otthonfelújítási támogatás 2024: a kormány most véglegesíti a programot
Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése, a kormány most véglegesíti a pályázati kiírást, június 3-tól lehet majd beadni a jelentkezéseket.