km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Kiszakadni a mindennapokból: Zenéről, elcsendesedésről és koncertszervezésről dr. Perger Gyula plébánossal beszélgettünk

Kiszakadni a mindennapokból: Zenéről, elcsendesedésről és koncertszervezésről dr. Perger Gyula plébánossal beszélgettünk

Dr. Perger Gyuláról, a Székesegyházi Főplébánia plébánosáról, a szombathelyi Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpont igazgatójáról köztudott, hogy zenerajongó: nemcsak lelkes koncertlátogató, de remek koncertszervező is. A közelgő adventi hangversenysorozat apropóján beszélgettünk.

Tudatos döntés, hogy a zenével, a koncertekkel kitárja a templom kapuit azok előtt is, akik csak elvétve térnek be?

Tudatos törekvése ez a Székesegyháznak: mikor a Püspöki Palotát megnyitottuk a látogatók számára, akkor indítottuk útjára Lakner-Bognár Andrással (a Székesegyház zeneigazgatója, a szerk.) a Martinus Exclusive koncertsorozatot, ami két helyszínen zajlott – a Székesegyházban szeptemberben orgonakoncertek voltak, majd októberben és februárban a Püspöki Palota dísztermében folytatódott a sorozat, májusban pedig, ismét a Székesegyházban, orgonakoncertekre hívtuk a közönséget.

Négy évadot szerveztünk le így, több mint 50 koncerttel. Időközben elkezdték felújítani a Püspöki Palota Maulbertsch által festett dísztermét, azóta csak az orgonakoncerteket tudtuk megtartani. Anton Maulbertsch születésének jövőre lesz a 300. évfordulója, szeretnénk, ha addigra a terem újra régi, ragyogó fényében pompázna. Először a mennyezet, majd két oldalfal készült el, jelenleg a harmadik fal restaurálása zajlik: tavasszal tervezzük az utolsót rendbe hozatni. Így ősztől az eredeti formájában, két helyszínen folytatódhatna a Martinus Exclusive koncertsorozat.

Ezeknek a koncerteknek a közönség behívásán, a kulturális élményen túl az is célja, hogy elcsendesedjünk, hogy kiszakadjunk a mindennapokból, és a zene által a lelkünket az Istenhez emeljük.

 

Perger_Gyula_adventi_koncertek_2023_Szombathely_Sarlós_Boldogasszony-székesegyház

Gyula atya nagy zenerajongó, koncerteken is találkozhatunk vele 

 

Nem csak a szombathelyi szolgálatát fémjelzi a zene, a koncertszervezés.

2017 előtt, korábbi állomáshelyeimen – Toronyban, Dozmaton, Bucsuban, Sében – is rendeztem adventi, karácsonyi, illetve a nagyböjti időszakra eső koncerteket: az aktuálisan meghívott művész előadása a szentmisébe építve, a záró könyörgés után hangzott el. Ezt a gondolatot vittem magammal Kőszegre is, ahol mindkét évben, az adventet megelőző és az adventi időszakban szerveztem koncerteket. Így ezeken a helyeken is megfordult Pitti Katalin, a Szent Efrém Férfikar és László Attila – Petrás Máriával és zenekarával kiegészülve ők lépnek fel az idei adventi-karácsonyi előadás-sorozatban. 

dén rövid az advent, hiszen utolsó vasárnapja egyben a szenteste napja, ezért kerül sor adventváró hangversenyre is – Pitti Katalin érdemes és kiváló művész fog énekelni a Sarlós Boldogasszony-Székesegyházban november 25-én szombaton. A Prima Primissima díjra jelölt művésznővel Pálmai Árpád karnagy és Hegedűs Valér zongoraművész érkezik majd városunkba. December 2-án a Szent Efrém Férfikar, 9-én László Attila, a Csillag születik 3. szériájának győztese énekel a szombathelyieknek, aki tehetségével, egyéniségével magával ragadja az embereket. Zárásként Petrás Máriának lesz jótékonysági koncertje.

Köztudottan nagyon szereti a zenét, koncerteken is össze lehet futni Önnel.

Az egyik kedvencem Andrea Bocelli: a tavalyi budapesti koncertjén nagyon tetszett, hogy Bocelli egyszerűen, a maga természetességében kijött a színpadra, és énekelt. Nem volt benne semmi hollywoodi – ezt nagyon szeretem benne.

Zorán zenéjében a mondanivaló szépsége ragad meg: most is borsózik a hátam, mikor az Üres bölcsőt ringat a hold fénye szövege eszembe jut. Amilyen csend van a nézőtéren, miután elhangzik, és csak a zsebkendők zizegését lehet hallani... Nagy igazságot fogalmaz meg ez a dal: ahelyett, hogy a jelen pillanatot ragadnánk meg, vagy a múltban, vagy a jövőben élünk. A jelent pedig elszalasztjuk. Nagyon szeretem még André Rieu-t, tavaly Ausztriában voltam egy koncertjén, és örömmel láttam, hogy jövőre Magyarországon is fellép.

Tervezi már a következő év zenei programját?

Dolhai Attilával vettem fel a kapcsolatot, illetve a Misztrál együttessel, akiket nemrég ajánlottak a figyelmembe, és nagyon megérintett a zenéjük – ők biztosan fellépnek majd az adventi sorozatban. A Savaria Karnevál nyitó estéjére is szervezek koncertet a Székesegyházba – a tervem egy gospel est. Szeptembertől pedig, ha elkészül a Püspöki Palota díszterme, indulnak a Martinus Exclusive előadásai.

Egy koncert fellépőinek, a repertoárnak kiválasztásánál fontos szempont a zene lelki, szakrális tartalma?

Figyelek rá, hogy a muzsika a hely szellemének megfelelő legyen: bevallom, néha azért izgulok, nem magam, hanem a közönség miatt – nehogy valakit megbotránkoztasson egy dalszöveg, például, mikor László Attila majd a templomban énekli a Kezdjetek el élni vagy a Te majd kézen fogsz és hazavezetsz című dalokat... (NEVET)

 

A szombathelyi Székesegyház adventi koncertsorozatának programjai:

November 25-én Pitti Katalin operaénekes és Pálmai Árpád egyházzenész, valamint Hegedűs Valér zongoraművész lépnek fel.

December 2-án szombaton a Szent Efrém Férfikart hallhatjuk. 

December 9-én a Fonogram-díjas énekes, a Csillag születik harmadik szériájának győztese, László Attila énekel a székesegyházban. 

December 17-én vasárnap egy jótékonysági koncerttel zárul a sorozat: Petrás Mária és zenekara lép fel. Ez a koncert ingyenes, de adományokkal lehet támogatni az Aranyhíd EGYMI Napház Alapítványt.

Jegyek 3.900 Ft-os áron vásárolhatók keddtől szombatig, 9-17 óráig a Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpontban. 

 

 

Tp

Fotók:Szily János Látogatóközpont/Nagy Jácint

kapcsolódó cikkek
A Székesegyház orgonájánál: Lakner-Bognár András (interjú)
A Székesegyház orgonájánál: Lakner-Bognár András (interjú)
Péntek esténként orgonaszó szűrődik ki a Sarlós Boldogasszony Székesegyház hűvöséből: már javában tart a Martinus Orgonafesztivál. A hazai és külföldi orgonistákat bemutató program ötletgazdája Lakner-Bognár András – a Szombathelyi Egyházmegye zeneigazgatójával a székesegyházban beszélgettünk.
Pitti Katalin is énekel majd a szombathelyi Székesegyház adventi koncertsorozatában
Pitti Katalin is énekel majd a szombathelyi Székesegyház adventi koncertsorozatában
Adventváró és adventi-karácsonyi koncerteket szerveznek a Székesegyházban: a fellépők között lesz Pitti Katalin érdemes-kiváló művész, a Szent Efrém Férfikar valamint László Attila, a Csillag születik harmadik szériájának győztese.
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
kapcsolódó cikkek
A Székesegyház orgonájánál: Lakner-Bognár András (interjú)
A Székesegyház orgonájánál: Lakner-Bognár András (interjú)
Péntek esténként orgonaszó szűrődik ki a Sarlós Boldogasszony Székesegyház hűvöséből: már javában tart a Martinus Orgonafesztivál. A hazai és külföldi orgonistákat bemutató program ötletgazdája Lakner-Bognár András – a Szombathelyi Egyházmegye zeneigazgatójával a székesegyházban beszélgettünk.
Pitti Katalin is énekel majd a szombathelyi Székesegyház adventi koncertsorozatában
Pitti Katalin is énekel majd a szombathelyi Székesegyház adventi koncertsorozatában
Adventváró és adventi-karácsonyi koncerteket szerveznek a Székesegyházban: a fellépők között lesz Pitti Katalin érdemes-kiváló művész, a Szent Efrém Férfikar valamint László Attila, a Csillag születik harmadik szériájának győztese.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.
legfrissebbek
Elindult a Coop bolt előtti sétány felújtása a Derkovitson
A Váci Mihály utcai járda egy 500 méteres részét alig két éve újították fel a Paragvári utcától az élelmiszer üzletig, most a még hátralévő 220 méteres szakasznak kezdtek neki. A munkálatok várhatóan két héten át tartanak majd, közölte Horváth Soma alpolgármester, a Derkovits városrész önkormányzati képviselője.
Fának ütközött és felborult egy Fiat Jáknál
Az autó vezetője egy balra ívelő kanyart követően vesztette el az uralmát a járműve irányítása felett, fának csapódott, de használta a biztonsági övét, ezért megúszta könnyebb sérülésekkel.
Magyar Péter bejelentette, hogy összegyűltek az aláírások a megyei listaállításhoz, de mégsem indulnak
Sok olyan jelzést kaptak, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, és az idő rövidsége miatt nincs módjuk mindenkit ellenőrizni, ezért inkább mégsem állítanak megyei listákat, bár a szükséges aláírásokat összegyűjtötték hozzá, írta a TISZA Párt vezetője.
Haladás: Bosnjak irányít az utolsó három meccsen
A távozó Alaksandar Jovic helyére az eddigi pályaedző, Bosnjak Predrag ül le a kispadra az NB II-es bajnokságból még hátralévő három mérkőzésre. Megvan az új stáb is.
Otthonfelújítási támogatás 2024: a kormány most véglegesíti a programot
Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése, a kormány most véglegesíti a pályázati kiírást, június 3-tól lehet majd beadni a jelentkezéseket.