km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Kásler: a járvány első szakaszát rendkívül sikeresen zártuk

Kásler: a járvány első szakaszát rendkívül sikeresen zártuk

A koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszát Magyarország sikeresen zárta le, így a következő lépésekben - a készenléti állapot fenntartása mellett - fokozatosan, megfontoltan visszaállhat az egészségügy a járvány előtti munkamenetre. Erről az emberi erőforrások minisztere beszélt szerdán, Budapesten.

 

Kásler Miklós az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben tett látogatása után újságírók előtt azt mondta, a járvány során sok tapasztalatot szereztünk, azonban "át kell gondolnunk viszonyunkat a különböző betegségekhez, át kell gondolni a magyar egészségügyi struktúráját, az országos intézetek, egyetemek és a megyei kórházak szerepét".


A miniszter hozzátette: a kormány új egészségkultúrát hirdetett, ahol az öt nemzeti program új szemléletet ad, amit a struktúrának is követnie kell.


Felidézte, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) január 24-én hívta fel az országok figyelmét egy esetleges világjárványra, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és háttérintézményei pedig azonnal megkezdték a járványhelyzetben alkalmazandó eljárásrendek kidolgozását. Hozzátette, a többi európai országot megelőzve január 31-én megalakult a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs, és a védekezés időben meghozott intézkedései hatékonynak bizonyultak. Magyarország a többi európai országhoz képest ezen lépések megtételében 2-3 héttel előbbre tartott - emelte ki.


A miniszter beszélt arról is, hogy a sikeres járványügyi védekezésnek köszönhetően fokozatosan visszarendeződik az egészségügy ellátás; a kórházi kezelésre szoruló koronavírusos betegek ellátását centralizálják, először nyolc kiemelt budapesti, majd végül a Dél-pesti Centrumkórház (Szent László kórház) és az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézetbe.


Elmondta, az országban jelenleg 41 kórházban ápolnak koronavírus-fertőzött betegeket, és 15 olyan intézmény van, ahol csak néhány embert. A centralizáció egyik oka - mondta -, hogy megakadályozzák a lehetséges gócpontok kialakulását, valamint, hogy azokban az intézményekben kezeljék ezeket a betegeket, ahol a legnagyobb a gyógyítási tapasztalat ezen a téren, és rendelkezésre áll a megfelelő megelőző terápia, így növelve a gyógyulás esélyét.


Kásler Miklós szerint a koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszát Magyarország sikeresen zárta, ami egyebek között köszönhető az orvosoknak és a szakdolgozóknak. Egyben nagyrabecsülését fejezte ki az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnek, ahol a legtöbb koronavírus-fertőzöttet kezelték.


Kovács Gábor, a Korányi intézet főigazgatója arról beszélt, hogy az intézményt első között jelölték ki a koronavírusos-betegek kezelésére. Az intézet évtizedek óta a különböző tüdőbetegségek kezelésének központja. Közölte, a Budapest és Budakeszi határában lévő intézmény két pavilonját alakították át a koronavírus-betegek biztonságos fogadására és gyógyítására, ehhez a kezdetektől rendelkezésre álltak a védőfelszerelések, és egyetlen egészségügyi dolgozó sem fertőződött meg az elmúlt két hónap során. Jelenleg 52 koronavírus-fertőzöttet kezelnek a Korányi intézetben. (MTI)

 

Fotó: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (b) és Kovács Gábor, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója az intézetben tartott sajtótájékoztatón 2020. május 20-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.
legfrissebbek
Elindult a Coop bolt előtti sétány felújtása a Derkovitson
A Váci Mihály utcai járda egy 500 méteres részét alig két éve újították fel a Paragvári utcától az élelmiszer üzletig, most a még hátralévő 220 méteres szakasznak kezdtek neki. A munkálatok várhatóan két héten át tartanak majd, közölte Horváth Soma alpolgármester, a Derkovits városrész önkormányzati képviselője.
Fának ütközött és felborult egy Fiat Jáknál
Az autó vezetője egy balra ívelő kanyart követően vesztette el az uralmát a járműve irányítása felett, fának csapódott, de használta a biztonsági övét, ezért megúszta könnyebb sérülésekkel.
Magyar Péter bejelentette, hogy összegyűltek az aláírások a megyei listaállításhoz, de mégsem indulnak
Sok olyan jelzést kaptak, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, és az idő rövidsége miatt nincs módjuk mindenkit ellenőrizni, ezért inkább mégsem állítanak megyei listákat, bár a szükséges aláírásokat összegyűjtötték hozzá, írta a TISZA Párt vezetője.
Haladás: Bosnjak irányít az utolsó három meccsen
A távozó Alaksandar Jovic helyére az eddigi pályaedző, Bosnjak Predrag ül le a kispadra az NB II-es bajnokságból még hátralévő három mérkőzésre. Megvan az új stáb is.
Otthonfelújítási támogatás 2024: a kormány most véglegesíti a programot
Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése, a kormány most véglegesíti a pályázati kiírást, június 3-tól lehet majd beadni a jelentkezéseket.