km/óra
  2024.05.09., csütörtök  •  Gergely napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Káoszhoz vezet a lebutított pedagógusképzés

Káoszhoz vezet a lebutított pedagógusképzés

Egy rendeletmódosítás miatt drasztikusan lecsökken a képzési idő, akár egy másfél éves gyorstalpaló elvégzését követően is taníthat valaki általános, illetve középiskolában. Mindez újabb pofonként ér fel az amúgy is presztízs nélkül tengődő tanári pálya számára - írja az Index.

Aki nem teljesen vak és süket a magyar közélet eseményei iránt, annak nem új a téma, miszerint égető a tanárhiány, ami többek között a pedagógusok tantárgyak közötti kényszerű átjárhatóságában ölt képet, vagyis nem ritka, hogy a testneveléstanár tartja a matekórát, a történelemtanárnak fizikai ismereteit is meg kell villantani, de olyan is előfordul, hogy egy-egy óra elmarad, nincs szaktanár, és a helyettesítés sem megoldott.

Ennek kormányzati megoldása a státusztörvénynek keresztelt életpályamodell, aminek hatására több száz pedagógus mondott fel. És bár már idén átlagosan 32 százalékkal növelik a pedagógusok fizetését, a béremelésből nem mindenki részesül ebben a mértékben, ráadásul a közel harmadával emelt fizetés ellenére is többet lehet keresni egy összeszerelő üzem gyártósorán, mint tanárként.

A 8/2013. (I. 30.) számú Emmi-rendelet 1. sz. melléklete szerint módosított jogszabály ma minden pedagógusképzéssel foglalkozó felsőoktatási intézményben lehetővé teszi, hogy egy gyógypedagógus vagy egy főiskolai szintű pedagógia szakos nevelő, egy tanító vagy valaki, aki szociálpedagógia BA-, illetve MA-végzettséggel rendelkezik, 3 félév alatt angol-, német-, testnevelés-, biológia-, ének-, fizika- vagy földrajztanár legyen.

Oktatáskutató szakemberek többsége szerint a gyorstalpalón pedagógussá avanzsálás helyett a pályaelhagyó tanárokat kellene visszacsábítani. Ehhez azonban nemcsak az emeléssel is igencsak alacsony béreken kell csiszolni, hanem vissza kellene adni a társadalmi szempontból is egyik legfontosabb szakma dicsfényét - írja az Index.

 

Fotó: archív, Figyelemfelhívás a növekvő pedagógushiányra az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban. Nagy Jácint

címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak