km/óra
  2024.05.12., vasárnap  •  Pongrác napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Kábítószerellenes világnap a Fő téren

Kábítószerellenes világnap a Fő téren

A kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napját 1988. június 26-a óta ezen a napon tartják meg világszerte, a szenvedélybetegségek ellen küzdő szervezetek prevenciós előadásokat szerveznek. Szombathelyen ebből az alkalomból a Fő téren tájékoztatást és felvilágosítást nyújtanak a szombathelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) tagszervezetei.

 

Azonban a szombathelyi KEF drogprevenciós tevékenysége nem csak erre az egy napra korlátozódik, hiszen az év minden napján azon dolgoznak, hogy a gyerekeket, a fiatalokat és a felnőtteket megvédjék az egészségre káros szerektől, közérthető tájékoztatással, edukatív programokkal, őszinte felvilágosítással, emelte ki Kelemen Krisztián, a KEF elnöke. 


„Korunk pestise a drog” - világszerte mintegy 200 millió ember fogyaszt rendszeresen illegális szereket. A drog évente körülbelül 200 ezer ember haláláért közvetlenül felelős. Az utóbbi évekig Európában a leggyakrabban használt kábítószerek a kannabisz-származékok voltak, míg napjainkra jelentősen növekszik a különböző szintetikus tudatmódosító szerek használata. 2009-től napjainkig a Kábítószer és a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja Korai Jelzőrendszeréhez 880 új pszichoaktív típusú anyag bejelentése történt meg.


Az általános és középiskolás diákok a legveszélyeztetettebb korosztálynak számítanak a drogok kipróbálásában már 12 éves kortól. Tehát a veszély valós, és nekünk dolgunk, feladatunk van! – hangsúlyozta az elnök, aki hozzátette, szeretné megköszönni mindenkinek a munkáját, aki velük együtt - itt Szombathelyen - harcol a drogok ellen nap mint nap, akár a kínálatcsökkentés, akár a keresletcsökkentés területén. 

 

Fotó: Nagy Jácint
 

kapcsolódó galéria
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Kispál és a Borz és a Halott Pénz is a SopronFesten (X)
A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg a SopronFest idején. Május 11. és 19. között városszerte 75 helyszínen 300 program várja a fesztiválozókat, többek között fellép a Kispál és a Borz, Halott Pénz, Azahriah, Kruder & Dorfmeister és Alle Farben is. A példátlan zenei kínálat mellett gasztronómia, podcast-beszélgetések, közel harminc kiállítás, túrák, irodalom, mozi, borkóstolók és sörnapok is szerepelnek a SopronFest étlapján. 
Vármegyei I. osztály: A Király SE és a Sárvár is nyert, továbbra is óriási a harc a dobogós helyekért
A Körmend a második játékrészben döntött a Rábapaty ellen, a Szentgotthárd a Nádasd bánatára szakította meg nyeretlenségi sorozatát.
Kosárlabda: nagyon bekezdett és magabiztosan nyerte meg a Szolnok elleni bajnoki döntő első mérkőzését a Falco
A címvédő sárga-feketék 83-59-es sikerrel a hátuk mögött utazhatnak Szolnokra a keddi, második találkozóra.
Valaki sokat kaszált az ötös lottón
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Rangadót nyert az SZKKA
Az NB/I B-s kézibajnokság 28. fordulójában rangadót rendeztek a Haladás Sportkomplexumban. A bajnok vasi együttes az Érdet is legyőzte - 28/28-as a szombathelyiek mérlege.