km/óra
  2024.05.11., szombat  •  Ferenc napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Kábítószerügyi Fórum: a legfontosabb feladat a gyermekek védelme az online térben is

Kábítószerügyi Fórum: a legfontosabb feladat a gyermekek védelme az online térben is

A fórumot követően a KEF támogatásával az Agora Savaria Filmszínházban levetítették a városban szociális területen és gyermekvédelemben dolgozó, valamint az ifjúsággal foglalkozó szakembereknek a „Csapda a neten” című cseh dokumentumfilmet, olvasható a város honlapján.

 

Mint írják, pénteken a Szombathelyi Kábítószerügyi Fórum (KEF) az AGORA Savaria Filmszínházban tartotta rendes havi ülését, ahol a tagszervezetek képviselői döntöttek az idei évben tervezett prevenciós programok pénzügyi támogatásáról, valamint beszámolót kaptak a zuglói KEF által szervezett országos, online drogprevenciós konferenciáról, ahol Kelemen Krisztián, KEF Elnök és Tóth Balázs KEF Szakmai Társelnök is tartott egy-egy előadást.


Szervezés alatt van egy májusban tervezett dopping-ellenes konferencia, valamint az országban működő KEF-ek részére egy Szombathelyen megtartásra kerülő országos konferencia is. A fórumon Tóth Balázs, szakmai társelnök adott elő az internet veszélyeiről, az online történő bántalmazásról, valamint ezek megelőzési módjáról.


A fórumot követően a KEF támogatásával az Agora Savaria Filmszínházban levetítették a városban szociális területen és gyermekvédelemben dolgozó, valamint az ifjúsággal foglalkozó szakembereknek a „Csapda a neten” című cseh dokumentumfilmet. Az előadáson több, mint 100 fő vett részt, zömében a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai.


Kelemen Krisztián és Tóth Balázs beszélt a filmvetítést megelőzően arról, hogy ez az egyik legfontosabb veszély, amely a magyar társadalom kiskorú gyermekeit is fenyegeti. A megelőzés, a védekezés fontosságára hívták fel a figyelmet, amelynek része az, hogy a szülők és a szakemberek tájékozottak legyenek a témával kapcsolatban, beszélgessenek a gyerekekkel és adott esetben technikai, az interneten fellelhető portálok hozzáférését korlátozó gyermekfelügyeleti szoftverek is rendelkezésre állnak.


„A pedofil elkövetőket nem érdekli, hogy a gyermekekben milyen maradandó erkölcsi, értékrendbeli és mentális egészségkárosodást okoznak. Sajnos, egy-egy ilyen abúzus után a kiskorúakban az öngyilkosság gondolata is felmerül, főleg, akkor, ha a róla készített intim képek nagy nyilvánosság elé kerülnek az interneten. Nem ritka az ilyen esetekben a zsarolás sem, ahogy ezt a film is bemutatta.” – emelte ki a KEF Elnöke. Tóth Balázs, Szakmai Társelnök elmondta, hogy „a Szombathelyi Kábítószerügyi Fórum (KEF) egyik legfontosabb feladatának érzi a gyermekek védelmét az online térben is” – idézte a szombathely.hu.

 

Fotó: szombathely.hu

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak