km/óra
  2024.05.10., péntek  •  Ármin, Pálma napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Június 7-étől a beoltottak szabadon utazhatnak Spanyolországba

Június 7-étől a beoltottak szabadon utazhatnak Spanyolországba

Bármely országból szabadon utazhatnak Spanyolországba június 7-e után azok, akiknek koronavírus elleni oltása már teljes - jelentette be a spanyol miniszterelnök pénteken Madridban.

 

Pedro Sánchez tájékoztatása szerint a döntés az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákra vonatkozik.


A dél-európai ország emellett május 24-étől ismét engedélyezi a beutazást az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) által zöld besorolásúnak minősített, azaz alacsony fertőzöttségű országokból, így újból korlátozások nélkül fogadják például a Nagy-Britanniából, Japánból vagy Izraelből érkezőket.


Pedro Sánchez a Fitur nemzetközi turisztikai kiállításon beszámolt a július 1-én életbe lépő uniós zöld igazolvány részleteiről is. Szavai szerint a dokumentumnak köszönhetően az idei nyár "sokkal jobb lesz" mint a tavalyi.


A kormány számításai szerint ezen a nyáron 8,5 és 10 millió közötti külföldi turista látogatása várható, ami a járvány előtti nyári szezon 30-40 százalékát jelenti.


Spanyolország 2019-ben a világ második leglátogatottabb országa volt, összesen 83,7 millió nemzetközi turistát fogadott. Tavaly 18,9 millió külföldi választotta úti célként, ami 77,3 százalékos visszaesést jelentett ez előző évhez képest. (MTI)

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Továbbra sincs licence a Haladásnak, megszűnhet az NB II-es futball Szombathelyen
Nem kapta meg az NB II-es induláshoz szükséges licencet a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatát működtető kft. a szakszövetség illetékes testületétől. Ez azt jelenti, hogy megszűnhet a csapat - hacsak az MLSZ Fellebbviteli Licencadó Bizottsága nem változtatja meg az Elsőfokú Licencadó Bizottság döntését.
Virágoznak a közösségi kertek a Joskar-Olán is
Közösségi kertek virulnak a Joskar-Ola-lakótelep tömbházai között. A városrész alapítványának önkéntesei 2017-ben a Föld napja alkalmából több helyszínen is rózsákat ültettek, és a kezdeményezést a lakók folytatták: más virágokkal, dekorációs elemekkel bővítették az ágyásokat.
A NAV meghosszabbítja központi ügyfélszolgálatainak nyitvatartását május 21-ig
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fővárosi és vármegyei központi ügyfélszolgálatai 2024. május 13. és 21. között rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket a személyi jövedelemadó bevallás közelgő határideje miatt - közölte az adóhatóság.
Programajánló – Szombathely: városi futóverseny, madarak és fák napja, családi repülőnap
A május 11-12-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
A művészeti szakgimnázium diákjai alkothatják újra a Maulbertsch-faliképet