km/óra
  2024.05.09., csütörtök  •  Gergely napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Javul a helyzet: feleannyi szemetet gyűjtöttek az akció során

Javul a helyzet: feleannyi szemetet gyűjtöttek az akció során

Az elmúlt évekhez képest feleannyi hulladékot szedtek össze a Joskar-Ola lakótelep szemétszedési akciójában. Az eseményt a Vigyázzunk együtt Szombathelyre! akció során szervezték meg, és több tucatnyi érdeklődőt vonzott.

 

“A járványügyi intézkedéseknek megfelelően a távolságtartás szabályait tartsuk be!” - Ezzel a felhívással indult a hétvégi szemétszedés a Joskar-Olán. Kelemen Krisztián, a városrész képviselője kesztyűket, zsákokat osztott szét, majd két csoportra osztották a résztvevőket, így hatékonyabban haladtak a munkával. Ezen a környéken öt éve még több 30-40 zsáknyi szemetet találtak - a tapasztalat azt mutatja: mára javult a helyzet.


Kelemen Krisztián az SZTV-nek elmondta, most 10-15 zsák szemetet gyűjtöttek. Ami meglepő, hogy mindenfélét találtak, a pár zokniktól kezdve a nadrágon, az ingen keresztül a maszkokig, illetve a kesztyűkig. De volt már heverő, ágymatrac is. 


A szemétszedési akcióban önkormányzati képviselők és civil szervezetek tagjai is részt vettek. A Szent Márton Plébánia cserkészcsapatának ugyan nem ez a hivatalos körzete, mégis részt vettek az akcióban. Boda Tamás segédtiszt hozzátette, sokat járnak a lakótelepre, és mivel a cserkészet alapja a természetvédelem és a környezet tisztasága, eljöttek segíteni. 


Már hatodik alkalommal szerveztek a Joskar-Olán ilyen megmozdulást – árulta el Bakos Ildikó, a Joskar-Ola Alapítvány kuratóriumi elnöke, majd így folytatta: “Nagyon fontos a közösségépítés ereje, hiszen ezekből az összejövetelekből mindig nagyon jó barátságok, nagyon jó kis beszélgetések születnek.  Délelőtt elkezdjük ezeket a csodás kis rendezvényeket, és van, hogy délután öt órakor keveredünk haza, hiszen nagyon sok jófej embert ismerünk meg, akinek egyforma a gondolkodása.”


A szemétszedést a Vigyázzunk Együtt Szombathelyre! akció során hívták össze.  Legközelebb a 11-es Huszár út és a Lovas utca között lesz hasonló megmozdulás, ide pénteken fél tíz és tizenegy között várják az önkénteseket. A találkozás a FÉHE épülete előtt lesz.

 

 

Fotó: Kelemen Krisztián Facebook-oldala
 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
Sok napsütés várható a hétvégén, 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a napsütést záporok, vasárnap esetleg zivatarok zavarhatják meg - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Orbán Viktor: nagy lehetőség a nukleáris ipar területén megvalósítandó együttműködés
Nagy lehetőséget tartogat, hogy a Magyarország és Kína közötti együttműködést a nukleáris ipar teljes spektrumára ki tudjuk terjeszteni - emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott kétoldalú tárgyalások után csütörtökön Budapesten.
A művészet az elmondhatatlan tolmácsa – Különleges kiállítás nyílt Szombathelyen a Zsidó Kultúra Házában
Gyerekek alkotásaiban elevenednek meg a magyarországi zsidóság vészterhes időszakának pillanatai. Elgondolkodtató interaktív kiállítás nyílt a hajdani neológ zsidó elemi iskola épületében és készülőben van egy oktatási célú, hat állomásos helytörténeti séta is.
A Gépipari diákjai bizonyultak a védelmi viadal legjobbjainak
A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Magyar Honvédség Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred szervezésében került sor a II. Jurisics Miklós Védelmi Viadalra május 9-én a szombathelyi Petőfi telepen. A megmérettetésen nyolc Vas vármegyei középiskola diákjai versenyeztek, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.
Nyolc bemutatót tervez a következő évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színház
Hat bérletes előadást tartanak a következő, 2024/2025-ös évadban a Weöres Sándor Színházban, hangzott el a teátrum igazgatói irodájában szerdán megtartott sajtótájékoztatón.