km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Kiküzdött, megszenvedett magyarság

Kiküzdött, megszenvedett magyarság

Idén az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emléknapja előtt egy nappal, november 3-án pénteken délután tartott megemlékezést és koszorúzást a szombathelyi Honderű Asztaltársaság az evangélikus templomban.

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is tartott megemlékezést a szombathelyi Honderű Asztaltársaság az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emléknapja alkalmával. Ezúttal az emléknap előtt egy nappal, november 3-án, pénteken. Ám idén nemcsak a dátum, hanem a program és a menetrend is más volt. Ezúttal nem a Fő téri Szentháromság-szobornál gyülekeztek a megemlékezők, hanem az evangélikus templomban, ahol harangszóra, pontban 17:30-kor orgonajátékkal kezdődött a megemlékezés.

A szertartást Steindl-Papp Judit lelkésznő vezette, az imádságok, felolvasás és énekek között pedig Somogyi Mihály, a Boldog Brenner János Gimnázium diákja énekelt. Beszédet mondott dr. Kapiller Sarolta, a Kőszegi Járási Hivatal vezetője, akit Kukor Ferenc tanár kért fel. Mint mondta, a felkérés után azt a kérdést tette fel magának: milyen az ő 56-a? A válasz pedig az volt: olyan, mint a magyarsága: kiküzdött, megszenvedett. Beszédében megemlékezett az 1956-os eseményekről országos és helyi szinten is, idézett korabeli beszámolókból és a Historia Domusból is.

A szertartás végén együtt elénekelték a Himnuszt és megkoszorúzták a mártírok emléktábláját a templomban, majd gyertyákkal és mécsesekkel a kezükben átvonultak a Fő téri Szentháromság-szoborhoz, ahol szintén énekkel adóztak az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése előtt.

Ezúttal azonban itt még nem ért véget a program. 19:00-tól ugyanis filmvetítés kezdődött az AGORA-Savaria Filmszínházban. A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott Néma forradalom című német drámafilm igaz történetet dolgoz fel. Egy kelet-német osztályról szól, amely kiállt a magyar forradalmárok mellett, így egy egészen új szemszögből mutatja be az 1956-os magyarországi forradalom hatásait – és egy kicsit mindazt, amit akkor a keleti blokk átélt.

A történet szerint 1956 októberében néhány érettségi előtt álló tinédzser Nyugat-Berlinbe látogat, ahol független tudósításokat látnak és hallanak, és rádöbbennek arra, hogy az otthon hallott propagandával szemben nem ellenforradalmi zavargások zajlanak Budapesten. Hazatérve illegális rádióadásokból igyekeznek tájékozódni a magyar eseményekről. Amikor az éterben bemondják a téves hírt, hogy Puskás áldozatul esett a szovjet intervenciónak, az egész osztály úgy dönt, hogy az egyik órán egy perc néma csenddel adóznak a magyar mártíroknak. Az eset felháborodást kelt az iskola vezetésében, a botrány egyre magasabbra jut, rövidesen maga az oktatási miniszter is odalátogat, hogy a fiatal „ellenforradalmárok” körmére nézzen.

Fotók: Nagy Jácint

kapcsolódó cikkek
Szabadság és hazaszeretet
Szabadság és hazaszeretet
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emléknapján, november 4-én délután tartott megemlékezést és koszorúzást a szombathelyi Honderű Asztaltársaság az evangélikus templomban.
Az 1956-os forradalom leverésére emlékeznek Szombathelyen
Az 1956-os forradalom leverésére emlékeznek Szombathelyen
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emléknapján, a nemzeti gyásznapon a Honderű Asztaltársaság szervezésében megemlékezést tartanak november 4-én, pénteken 17 órakor.
Megérezhettük a szabadságot: az 1956-os forradalomra emlékeztek Szombathelyen
Megérezhettük a szabadságot: az 1956-os forradalomra emlékeztek Szombathelyen
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emléknapján, a nemzeti gyásznapon a Polgárok a Városért Egyesülete és a Honderű Asztaltársaság szervezésében megemlékezést tartottak hétfőn este.
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.