km/óra
  2024.05.12., vasárnap  •  Pongrác napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Harsányi Sulyom László és Szabó Tibor pályázik a Weöres Sándor Színház igazgatói posztjára

Harsányi Sulyom László és Szabó Tibor pályázik a Weöres Sándor Színház igazgatói posztjára

Harsányi Sulyom László rendező és Szabó Tibor színművész pályázik a Weöres Sándor Színház januárban megüresedő igazgatói posztjára - közölte az MTI-vel csütörtökön a szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője.

 

Kéner Balázs elmondta: Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész, a teátrum alapítója és jelenlegi igazgatója többször jelezte, hogy nem pályázik újra.


A pályázatot június végén írták ki, a benyújtási határidő hétfőn járt le. Az előadóművészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény szerint pedig a benyújtási határidőt követően harminc napon belül egy szakmai bizottság tesz javaslatot az új igazgató személyére, akinek kinevezéséről a szombathelyi közgyűlés soron következő, októberi ülésén döntenek majd.


Harsányi Sulyom László rendező 2001 és 2010 között a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója volt, az elmúlt években során többfelé tanított és rendezett. Pályázatát több neves színész és rendező is támogatja.


Az erdélyi származású Szabó Tibor színművész megalakulása óta a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának tagja. (MTI)

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Különleges táncot járt szombaton a nap Vas megyében
A felvonuló fátyolfelhőzetben, és az abban található apró jégkristályokban megtörő a fény miatt keletkezett légköroptikai jelenségről sok fotó és videó készült.
Vezetői kinevezés a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál
A május 7-i katasztrófavédelmi kirendeltségvezetői és hivatásos tűzoltóparancsnoki havi értekezletet megelőzően köszöntötték a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői körében az ellenőrzési szolgálat élére kinevezett szolgálatvezetőt.
Délutántól nem zárható ki egy-egy rövid zápor
Ez vár ránk vasárnap estig.
Kispál és a Borz és a Halott Pénz is a SopronFesten (X)
A soproni utcák, terek, klubok, éttermek, kávézók, illetve a fő helyszín, a Lővérek különleges hangulattal és szokatlanul pezsgő élettel telik meg a SopronFest idején. Május 11. és 19. között városszerte 75 helyszínen 300 program várja a fesztiválozókat, többek között fellép a Kispál és a Borz, Halott Pénz, Azahriah, Kruder & Dorfmeister és Alle Farben is. A példátlan zenei kínálat mellett gasztronómia, podcast-beszélgetések, közel harminc kiállítás, túrák, irodalom, mozi, borkóstolók és sörnapok is szerepelnek a SopronFest étlapján. 
Vármegyei I. osztály: A Király SE és a Sárvár is nyert, továbbra is óriási a harc a dobogós helyekért
A Körmend a második játékrészben döntött a Rábapaty ellen, a Szentgotthárd a Nádasd bánatára szakította meg nyeretlenségi sorozatát.