km/óra
  2024.05.12., vasárnap  •  Pongrác napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Hálát adtak az elmúlt év kegyelmeiért és elismeréseket nyújtottak át

Hálát adtak az elmúlt év kegyelmeiért és elismeréseket nyújtottak át

A karitász önkéntesei a szeretet követei, akik észreveszik a rászoruló embereket és segítenek rajtuk - mondta a karitász lelki napján tartott szentbeszédében dr. Székely János megyéspüspök. Szent Erzsébet ünnepéhez közel éves találkozójukat tartották a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász munkatársai. Értékelték az elmúlt évet és elismeréseket adtak át.

 

Idén Zalaegerszegen, a Jézus Szíve-templomban gyűltek össze a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász munkatársai. Hálát adtak az elmúlt évért, és ünnepelték a szervezet újraindulásának 30 éves évfordulóját is.


Tuczainé Régvári Marietta, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatója így nyilatkozott: „A harminc évünk legnagyobb csodája, hogy egy év alatt, a legelső évben már 44 plébániai karitász csoport jött létre. És a harmadik-negyedik évünkben már közel 80 plébániai karitász csoport dolgozott. És ezekben a csoportokban 10-20-25 fő volt az önkéntes munkatársunk.” 


Napjainkban több mint 900 önkéntes segíti a rászorulókat Vas és Zala megyében. Több mint 52 ezer embernek nyújt a szervezet folyamatos segítséget. A karitász munkatársai a szeretet követei - mondta szentbeszédében Székely János megyéspüspök.


Dr. Székely János megyéspüspök: „Igen sok ember számára az egyházban leginkább megfogható és leginkább szimpatikus leginkább ez, hogy segítünk, adunk, próbáljuk a világot szebbé tenni. Ahogyan sokan nézik szimpátiával a szép családjainkat, látják a gyermekvállalás örömét, szépségét, a házastársi hűség szépségét, a karitász is egy ilyen pont, ahol meg tudjuk mutatni keresztény hitünk értékét, kincsét, ragyogását.”


Az idei évben is jutalmazták a kiemelkedő munkát végzett karitász munkatársakat, valamint a szervezet tevékenységét segítő vállalkozókat: Caritas Hungarica-díjjal jutalmazták a bagodi karitászcsoport vezetőjét, Büki Mariannt, a zalaegerszegi Jézus Szíve Plébánia karitászcsoportjának vezetőjét, Kovács Erzsébetet és munkatársát, Joó Józsefet. A karitász támogatásáért Péntek Károly, a Magnetic Áruházak Kft. ügyvezetője és Molnár Ferenc családi gazdálkodó vehetett át elismerést.

 

Fotó: Dr. Székely János Facebook-oldala
 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 18. szám - 2024.05.10. (12. számú választókörzet)
Savaria Fórum 33. évfolyam 18. szám - 2024.05.10. (12. számú választókörzet)
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak