km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Feloldották Horvátországban a járványügyi korlátozások zömét

Feloldották Horvátországban a járványügyi korlátozások zömét

Megszűnik a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Horvátországban: nem kell oltási igazolást felmutatni az intézményekben és a határátlépésnél, valamint néhány kivétellel védőmaszkot sem kell viselni zárt nyilvános helyeken - jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 

"Gyakorlatilag péntek éjféltől az összes eddigi korlátozást hatályon kívül helyezzük" - fogalmazott a tárcavezető, amit azzal indokolt, hogy a járványhelyzet kedvezőbb, mint a tavalyi év végén vagy ez év elején volt.


"A koronavírus-járvány következményei már nincsenek jelentős hatással az egészségügyi rendszerre" - mutatott rá.


Bozinovic hangsúlyozta: a maszk viselése kötelező marad a kórházakban és az egészségügyi-szociális intézményekben, például az idősotthonokban.


A határlépésre vonatkozó szabályok is változnak.


Az európai uniós állampolgárok korlátozások nélkül léphetnek be Horvátországba, ez vonatkozik az Ukrajnából érkező menekültekre is. Más, nem uniós állampolgároknak rendelkezniük kell védettségi igazolással, de nem kell többé megindokolniuk jövetelük célját - magyarázta a belügyminiszter.


Vili Beros egészségügyi miniszter elmondta: Horvátországban a felnőtt lakosság 70 százaléka már kapott legalább egy védőoltást, csökkent a kórházban kezelt betegek száma és a járvány is visszavonulóban van.


"Mindez hozzájárult ahhoz, hogy az enyhítések mellett döntöttünk" - fogalmazott.


Mindazonáltal figyelmeztetett: a járvány nem ért véget, a vírus még mindig jelen van, különösen az időseknek és az immunhiányos betegeknek kell vigyázniuk, és beoltatniuk magukat a koronavírus ellen. (MTI)
 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Így változik hétvégén a helyi járatok menetrendje a Csaba utca felújítása miatt
Május 10-én, pénteken 8:30-tól van érvényben a módosított menetrend.
Kapcsolatok: amatőr alkotók mutatkoztak be a kastélyban
Megnyílt a Vasi Amatőr Alkotók "Kapcsolatok" című vándorkiállítása szombaton a Zarkaházi Szily-kastélyban. A 13 bemutatkozó művész a festmények mellé ezúttal verseket is társított, ami még színesebbé varázsolja a tárlatot.
Videón az ütközés: Volkswagent perdített meg egy Opel egy szombathelyi kereszteződésben
A hírhedt kereszteződésben minden évben történik olyan baleset, ahol a felek állítják, hogy nekik volt zöld a jelzőlámpa. Most egy autó fedélzeti kamerája rögzítette az ütközést és a felvételből kiderül, hogy egy piros jelzésnél sétáló gyalogosnak is nagy szerencséje volt, írja a 112press.hu.
Önkormányzati választás 2024: már most borítékolható, hogy Rogán Antal testvére nyer szülőfalujukban
A Vas megyei Szakonyfalunak 2013 óta Rogán Valéria a polgármestere és valószínűleg marad is. Ahogy ugyanis 11 éve, úgy idén is ő az egyetlen induló.
Május 8., a Nemzetközi Vöröskereszt napja
A Nemzetközi Vöröskereszt (angolul International Committee of the Red Cross, rövidítése ICRC) a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet. A vöröskeresztes mozgalom ötlete Jean Henri Dunant svájci üzletembertől származik, aki 1859-ben megszervezte a solferinói csatatérről, a környező lakosság segítségével, a csatatéren maradt sebesültek ellátását, írja a Paprikablog Facebook-oldala.