km/óra
  2024.05.09., csütörtök  •  Gergely napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Előkerültek a kincsek a könyvtár raktárából

Előkerültek a kincsek a könyvtár raktárából

Kincsek a raktárból: válogatás régi, értékes könyveinkből címmel nyílt kamarakiállítás a Berzsenyi Dániel Könyvtár első emeleti kölcsönzőterében, olvasható a könyvtár közleményében.

 

Mint írják, raktáraikban számos olyan régi, értékes kötetet őriznek, melyeket napjainkban kevesen ismernek, forgatnak, ezekből nyújtanak most válogatást.


Látható a tárlaton többek között a Klasszikus arany biblia (1902), a hét kötetben megjelent Az ezeregy éjszaka könyve (1921-1928) című kiadvány, amely gyönyörűen illusztrált és a sorozatcím szerint elsősorban „tudományos körök és bibliophilek részére” adták ki, valamint egy „esküvőre felkészítő könyvecske” Bardócz Elemér tollából. Az érdeklődők „belelapozhatnak” a 125 évvel ezelőtt, 1896-ban Magyarország ezer éves fennállása alkalmából megtartott millenniumi ünnepségek kapcsán megjelent dokumentumokba, valamint az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus és az ugyanebben az évben megtartott Szent István Emlékév apropóján készült kiadványokba. Nem utolsó sorban pedig néhány dokumentum erejéig megemlékezünk a 700 éve elhunyt olasz költőóriásról, Dante Alighieri-ről (1265-1321) is.


A kamarakiállítás 2021. május 18-tól június 15-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.

 

Fotó: Berzsenyi Dániel Könyvtár Facebook-oldala
 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak