km/óra
  2024.05.13., hétfő  •  Szervác, Imola napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Burgonyát kaphattak a rászorulók a karitász jóvoltából

Burgonyát kaphattak a rászorulók a karitász jóvoltából

14 tonna burgonyát kaphattak a Vas megyei rászorulók a karitász jóvoltából. Az élelmiszert 38 településen osztották szét a plébániák azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük volt rá. Hamarosan ugyanígy almát is kaphatnak a családok, az idősek és a betegek a Szombathelyi Egyházmegye karácsonyt megelőző adományozó akciójában.

 

Egymás után kerültek a 15 kg-os krumpliszsákok az utánfutókba, falubuszokba, vagy akár a személyautókba. Vas megyében 38 település kapott egységesen 20-20 zsák burgonyát a Szombathelyi Egyházmegye plébániáin keresztül.


Egy hatalmas kamionnal szállították Szombathelyre a 14 tonnás rakományt egy zalai kistelepülésről, Alsószenterzsébetről. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász közkedvelt élelmiszert akart adni a rászorulóknak, ehhez pedig megfelelő partnerre is leltek egy, a területükön gazdálkodó termelőben.


Tuczainé Régvári Marietta, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász igazgatója az SZTV-nek elmondta, jó félmillió forintot spóroltak azzal, hogy az áfát a termelő saját maga vállalta, és még a kamiont is ő fizeti. Ezen kívül az almát is nagyon kedvező áron adja a karitásznak, így november első hetében már meg is kaphatják a gyümölcsöt a rászorulók. 


A Szombathelyi karitász az Élelmiszerbankon keresztül a négy vasi nagyvárosban működő áruházlánctól naponta menti az élelmiszert, amit a családok és az idősek, betegek igényei alapján személyre szabottan csomagolnak, és szállítják ki az érintetteknek.

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 18. szám - 2024.05.10. (12. számú választókörzet)
Savaria Fórum 33. évfolyam 18. szám - 2024.05.10. (12. számú választókörzet)
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak