Bokányi Adrienn a családi kálváriáján keresztül szembesült az egészségügy súlyos problémáival

A héten sokat foglalkozott lapunk dr. Nemény András, a Markusovszky kórház és a szombathelyi Fidesz-KDNP csörtéjével a városi Covid-ellátórendszer vélt vagy valós hiányosságai és szervezetlenségei kapcsán.

A minap Bokányi Adrienn közeli, családi példán keresztül tapasztalta meg, mennyire elkeserítő a helyzet. Facebook-bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

"Akik ismernek, tudják, hogy tartózkodni szoktam attól, hogy indulatos bejegyzéseket tegyek közzé a Facebook-on, vagy bármilyen közösségi médiafelületen. Igyekszem most is higgadt maradni, még akkor is, ha nehéz... A sors kegyetlen fintora, hogy dr. Nagy Lajos kórház főigazgató Úr tegnapi közleményét követő fél napon belül sajnos saját tapasztalattal "gazdagodtam" a magyar egészségügyi ellátórendszer aktuális állapotát és a szombathelyi Markusovszky kórház Covid-kapacitását, leterheltségét illetően.

Polgármester Úr nyilatkozatát főigazgató Úr pánikkeltésre alkalmasnak minősítette, majd dr. Kecskés László képviselő és főorvos Úr szintén hasonlóan nyilatkozott a témában nemrég egy Facebook-videóban. Ahogyan az októberi közgyűlésen, úgy most is elmondta, hogy olcsó politikai hasznonszerzés céljából kongatjuk a vészharangokat a magyar egészségügy lehetséges összeomlásával kapcsolatban. Akkor elmondanám ezzel kapcsolatban a saját, aktuális tapasztalataimat és döntse el Mindenki legjobb belátása szerint, hogy van-e valódi, megalapozott okunk az aggodalomra a szombathelyi kórházzal és a teljes magyar egészségüggyel kapcsolatban.

Nagyanyám 87 éves, egyedül él. Este rosszul lett, segítséget sem volt ereje hívni, ma délelőtt kiderült, hogy hőemelkedése van, nem tud felkelni, járni, enni és félrebeszél. Sajnos van Covid-os a szűk családban - éppen karanténban -, tehát erős volt a gyanú, mentőket kellett hívni. Többszöri sürgetésre pár óra alatt ki is értek, a leterheltség miatt nem szombathelyi mentők, anonimitásuk megőrzése miatt nem írom le, hogy honnan vezényelték ki őket. A gyorsteszt pozitív eredményt hozott, ami az Ő állapotában azt jelentette, hogy be kell vinni a kórházba. A kálvária pedig itt kezdődött.

A messzemenőkig korrekt hozzáállású mentő - akinek nem győzök elég hálás lenni -, végig tájékoztatott engem minden részletről és nagyon kedvesen bánt nagyanyámmal, elmondta, hogy ha van még annyi időm, menjek le velük a mentőautóba, ugyanis a szombathelyi kórházban egészen biztos, hogy nem lesz szabad hely! Ezt mutatják a nap mint nap megszerzett tapasztalataik. Bármilyen ismeretséggel is rendelkezzek, teljesen esélytelen, hogy ide tudjon kerülni. Ők, mentők, maguk sem tudnák itt elhelyeztetni saját családtagjaikat. Székesfehérvár, Győr, Ajka, Sopron jöhetnek szóba szerencsésebb esetben.

Amit innentől kezdve tapasztaltam, az maga volt a káosz. Többször is le kellett adnia az adatokat a diszpécser szolgálatnak, akik jó ideig nem találtak szabad helyet és megoldást - országszerte. A diszpécser azt is megkérdezte, hogy a páciens (87! éves nagyanyám) biztos, hogy fekvőbetegnek minősül-e jelen állapotában és biztos, hogy kórházba akar-e menni. Ekkora ugyanis a leterheltség. Legalább fél órát követően sikerült szabad ágyat találni a soproni kórházban. Közben a lehető legelkeserítőbb és legfelháborítóbb információkat hallottam dr. Nagy Lajos és dr. Kecskés László jelenlegi, a Covid-dal kapcsolatos közleményeinek és megnyilatkozásainak valóságtartalmát illetően.

A baj sajnos óriási, a szombathelyi és az összes magyarországi kórház rendkívül súlyos kapacitásbeli problémákkal küzd, a mentők erőn felül teljesítenek, egész nap étlen és szomjan, teljes védőruhába beöltözve, ahogy bizonyosan az orvosok és nővérek is teszik, de a magyar egészségügy nagy eséllyel így is rövid időn belül össze fog omlani, nem képes megbirkózni a jelenlegi - és még mindig növekvő - leterheltséggel és a fejetlenséggel. És ezt nem én mondom, hanem nekem mondták el őszintén, a mentőben kuporogva, miközben vártuk, hogy nagyanyámat el tudják-e helyezni valahol, lehetőség szerint a Dunának ezen az oldalán és nem a másikon.

Persze mindenhol látogatási tilalom van, de egyrészt lelkileg sem mindegy az embernek, hogy szerettét - akivel jó eséllyel ki tudja meddig még talán beszélni sem tud -, milyen messzire viszik, ahogyan persze az sem, hogy honnan kell majd hazahozatni privát betegszállítóval, vagy jobb esetben saját gépkocsival, ha ültetve tudjuk majd szállítani. A célom cseppet sem a pánikkeltés, hanem az aktuális helyzet reális és racionális láttatása. Most nem olyan időket élünk, amikor eufemizálásra és struccpolitikára van szükség, óriási a baj és mindenkinek joga van a tisztánlátáshoz, szépen kérem, hogy ne vegyük el ezt a lehetőséget az emberektől!"