km/óra
  2024.05.10., péntek  •  Ármin, Pálma napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Biztosan elmarad a Savaria Karnevál

Biztosan elmarad a Savaria Karnevál

Idén sem lesz Savaria Történelmi Karnevál - jelentették be ma sajtótájékoztatón a Városházán. Egyrészt a járványügyi előírások, másrészt az önkormányzat anyagi helyzete nem teszi lehetővé a több mint 100 ezer látogatót vonzó tömegrendezvény megszervezését. A szombathelyiek nem maradnak élmények nélkül, szinte minden nyári hétvégén lesz kikapcsolódási lehetőség, a gyerekprogramoktól a zenekari koncertekig.

 

Szerdán jelentette be Horváth Soma alpolgármester és Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Kft. ügyvezetője, hogy 2021-ben elmarad a Savaria Karnevál. A döntés hátterében az áll, hogy a jelenlegi járványügyi szabályok alapján nem lehet tömegrendezvényeket tartani. Ehhez párosul az is, hogy Szombathely nem kapott kormányzati kompenzációt, így pénze sem lenne a rendezvény megszervezésére.

 

A város az eddigi karneválokhoz közel 70 millió forinttal járult hozzá. A mai tájékoztatón az hangzott el, hogy a karnevál helyett megpróbálnak több kisebb rendezvényt tartani. Mint ismeretes, az önkormányzatot sújtó elvonások, valamint a kormányzati intézkedések és a kompenzáció elmaradása miatt nehéz helyzetbe került Szombathely, így a Karnevál szervezéséhez és megrendezéséhez szükséges közel 70 millió forint sem áll rendelkezésre.

 

A városháza közleménye felhívta a figyelmet, hogy az aktuális jogszabályok értelmében zenés-táncos rendezvény sem tartható, a  Savaria Turizmus Nonprofit Kft. pedig az Operatív Törzs állásfoglalását kérte az augusztus végi, százezres érdeklődőt vonzó városi rendezvény megtartásával kapcsolatban. Azt írták, az 5 millió beoltottig a 484/2020. (XI.10.) Korm.rendelet az iránymutató, tehát "jelenleg nem tartható meg ilyen volumenű rendezvény, mint a Savaria Történelmi Karnevál. Ha eljön az idő, hogy megtarthatják, a védettségi igazolványok felmutatásával tudják azt látogatni, amit belépéskor kell ellenőrizni".

 

Kiemelték, a szombathelyiek viszont nem maradnak programok nélkül: a városvezetés felkérte a Savaria Turizmus Nonprofit Kft.-t, hogy készítsen elő a többi szombathelyi kulturális intézményt bevonva egy olyan több hónapos rendezvénysorozatot, melynek része lesz augusztus végén egy olyan több napos esemény, melyen feltűnnek a városalapítás korát megidéző programelemek, biztonságos szórakozást tudnak nyújtani az érdeklődőknek, és lehetőséget tudnak biztosítani a szombathelyi vendéglátósok és kivállalkozások kitelepülésére. Mindezek kidolgozása még folyamatban van, amennyiben megjelennek a részletszabályozások a nyári nagyrendezvényekkel kapcsolatban, egy következő sajtótájékoztatón számolnak be a tervezett programokról.

 

Fotó: Nagy Jácint / Savaria Fórum (2019)

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Többször a levegőbe emelkedett és a szántóföldön, a kerekein állt meg egy furgon Szombathely határában
Egy balra ívelő kanyarban tért le az útról a jármű és a töltés alján felrepült a levegőbe, majd több pattanás után az úttal párhuzamosan állt meg. Emiatt azt hitték, hogy csak parkol. A balesetet a sofőr jelentette, körülbelül fél órával később.
Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
Sok napsütés várható a hétvégén, 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a napsütést záporok, vasárnap esetleg zivatarok zavarhatják meg - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Orbán Viktor: nagy lehetőség a nukleáris ipar területén megvalósítandó együttműködés
Nagy lehetőséget tartogat, hogy a Magyarország és Kína közötti együttműködést a nukleáris ipar teljes spektrumára ki tudjuk terjeszteni - emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott kétoldalú tárgyalások után csütörtökön Budapesten.
A művészet az elmondhatatlan tolmácsa – Különleges kiállítás nyílt Szombathelyen a Zsidó Kultúra Házában
Gyerekek alkotásaiban elevenednek meg a magyarországi zsidóság vészterhes időszakának pillanatai. Elgondolkodtató interaktív kiállítás nyílt a hajdani neológ zsidó elemi iskola épületében és készülőben van egy oktatási célú, hat állomásos helytörténeti séta is.
A Gépipari diákjai bizonyultak a védelmi viadal legjobbjainak
A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Magyar Honvédség Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred szervezésében került sor a II. Jurisics Miklós Védelmi Viadalra május 9-én a szombathelyi Petőfi telepen. A megmérettetésen nyolc Vas vármegyei középiskola diákjai versenyeztek, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.