km/óra
  2024.05.10., péntek  •  Ármin, Pálma napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Baleset szemtanúit keresi a körmendi rendőrkapitányság

Baleset szemtanúit keresi a körmendi rendőrkapitányság

A Körmendi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást, közölte a rendőrség.

 

Mint írják, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2021. július 8-án, 16 óra 30 perc körüli időben, a 7441-es számú úton. A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen típusú, fekete színű személyautó ismeretlen forgalmi rendszámmal közlekedett Vasvár felől Gersekarát irányába, amikor haladása során az út 7-es kilométerszelvényénél áttért a szemközti forgalmi sávba. Az ismeretlen gépjárművet észlelte a vele szemben, Vasvár irányába közlekedő személyautó vezetője és azért, hogy az ütközést elkerülje, fékezett, autóját jobbra kormányozta, lesodródott az útról és egy erdős területre csapódva állt meg. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a Vasvár irányába közlekedő gépkocsi vezetője súlyosan megsérült. A balesetet okozó járművezető adatainak hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről. 


Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a Körmendi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a balesetet látta, vagy annak körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06/94/414-040-es telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a „Telefontanú” ingyenesen hívható, 06/80/555-111-es zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon!


 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
Sok napsütés várható a hétvégén, 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a napsütést záporok, vasárnap esetleg zivatarok zavarhatják meg - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Orbán Viktor: nagy lehetőség a nukleáris ipar területén megvalósítandó együttműködés
Nagy lehetőséget tartogat, hogy a Magyarország és Kína közötti együttműködést a nukleáris ipar teljes spektrumára ki tudjuk terjeszteni - emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott kétoldalú tárgyalások után csütörtökön Budapesten.
A művészet az elmondhatatlan tolmácsa – Különleges kiállítás nyílt Szombathelyen a Zsidó Kultúra Házában
Gyerekek alkotásaiban elevenednek meg a magyarországi zsidóság vészterhes időszakának pillanatai. Elgondolkodtató interaktív kiállítás nyílt a hajdani neológ zsidó elemi iskola épületében és készülőben van egy oktatási célú, hat állomásos helytörténeti séta is.
A Gépipari diákjai bizonyultak a védelmi viadal legjobbjainak
A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Magyar Honvédség Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred szervezésében került sor a II. Jurisics Miklós Védelmi Viadalra május 9-én a szombathelyi Petőfi telepen. A megmérettetésen nyolc Vas vármegyei középiskola diákjai versenyeztek, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.
Nyolc bemutatót tervez a következő évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színház
Hat bérletes előadást tartanak a következő, 2024/2025-ös évadban a Weöres Sándor Színházban, hangzott el a teátrum igazgatói irodájában szerdán megtartott sajtótájékoztatón.