km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Bakuban nem sikerült a kvótaszerzés Ligetinek

Bakuban nem sikerült a kvótaszerzés Ligetinek

Kikapott első mérkőzésésén, így az azerbajdzsáni kvalifikációs versenyen nem tudott olimpiai kvótát szerezni Ligeti Dániel, a Haladás VSE 125 kilogrammos, szabadfogású birkózója.

Az ötszörös Európa-bajnoki érmes Ligeti Dániel súlycsoportjában a 12 fős mezőny első kiemeltje volt, ezért a nyolcaddöntőben nem kellett birkóznia, két mérkőzést kellett volna nyernie az olimpiai indulási jog megszerzéséhez. A Haladás VSE 34 éves kiválósága a negyeddöntőben csatlakozott tehát a mezőnyhöz, ám ott 7-4 arányban alaulmaradt az U23-as Európa-bajnok lengyel Kamil Kosciolekkel szemben. 

A szabadfogásúak egyik legnagyobb bakui reménysége már a tavalyi világbajnokságon is nagyon közel volt a kvótához, de éppen lemaradt róla, az elutazás előtt nagyon bízott benne, hogy már Azerbajdzsánban sikerül ötkarikás indulási jogot szereznie.
    
"Egy-két betegséget leszámítva úgy ment a felkészülés, ahogy terveztük, elégedett vagyok vele. A kvalifikációig úgy alakítottuk, hogy nem nagyon rakunk be versenyeket, ezért egy egyéni és egy csapatversenyem volt" - nyilatkozta az MTI-nek az azeri verseny előtt Haladás 34 éves klasszisa, aki azt is elárulta, hogy jelenleg csak a bakui versenyre figyel, nem gondolkodik azon, mi lesz utána. - "Most csak ez számít, ez minden idők legfontosabb versenye jelenleg. Gőzerővel készülök arra, hogy a legjobbamat tudjam nyújtani. Annál nem tudok többet, így ha azt sikerül, akkor elégedett leszek. Ez nem garancia arra, hogy itt, vagy később kvótás leszek, de azt gondolom, hogy amennyi melót beletettünk és amennyit küzdöttünk, benne vagyok azok között, akik között el fog dőlni a kvóta sorsa."

Ligeti Dániel, a Bakuba utazó magyar csapat tagja az edzésen a budapesti Körcsarnokban 2024. április 2-án Fotó: MTI/Kovács Tamás

Május 9. és 12. között lesz még egy utolsó alkalom a kvótaszerzésre, az isztambuli világkvalifikáción három-három ötkarikás hely talál majd gazdára súlycsoportonként.

kapcsolódó cikkek
Nem sikerült a kvótaszerzés Ligetinek a birkózó vb-n
Nem sikerült a kvótaszerzés Ligetinek a birkózó vb-n
A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti Dániel (Haladás VSE) vasárnap késő este elveszítette az olimpiai kvótáért kiírt mérkőzését a belgrádi birkózó-világbajnokságon. A londoni és a riói játékokon is szerepelt Ligetinek jövőre még két lehetősége lesz megszerezni a párizsi indulási jogot.
Ligeti Dániel: Minden esélyem megvan a kvótaszerzésre
Ligeti Dániel: Minden esélyem megvan a kvótaszerzésre
A szeptemberi belgrádi világbajnokságon ötödik, az olimpiai kvótáról viszont lemaradt Ligeti Dániel már túltette magát a csalódáson és azon dolgozik, hogy jövőre kiharcolja helyét a párizsi játékokon a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos súlycsoportjában. Erről a szövetség honlapján beszélt.
címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
kapcsolódó cikkek
Nem sikerült a kvótaszerzés Ligetinek a birkózó vb-n
Nem sikerült a kvótaszerzés Ligetinek a birkózó vb-n
A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti Dániel (Haladás VSE) vasárnap késő este elveszítette az olimpiai kvótáért kiírt mérkőzését a belgrádi birkózó-világbajnokságon. A londoni és a riói játékokon is szerepelt Ligetinek jövőre még két lehetősége lesz megszerezni a párizsi indulási jogot.
Ligeti Dániel: Minden esélyem megvan a kvótaszerzésre
Ligeti Dániel: Minden esélyem megvan a kvótaszerzésre
A szeptemberi belgrádi világbajnokságon ötödik, az olimpiai kvótáról viszont lemaradt Ligeti Dániel már túltette magát a csalódáson és azon dolgozik, hogy jövőre kiharcolja helyét a párizsi játékokon a szabadfogású birkózók 125 kilogrammos súlycsoportjában. Erről a szövetség honlapján beszélt.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.
legfrissebbek
Elindult a Coop bolt előtti sétány felújtása a Derkovitson
A Váci Mihály utcai járda egy 500 méteres részét alig két éve újították fel a Paragvári utcától az élelmiszer üzletig, most a még hátralévő 220 méteres szakasznak kezdtek neki. A munkálatok várhatóan két héten át tartanak majd, közölte Horváth Soma alpolgármester, a Derkovits városrész önkormányzati képviselője.
Fának ütközött és felborult egy Fiat Jáknál
Az autó vezetője egy balra ívelő kanyart követően vesztette el az uralmát a járműve irányítása felett, fának csapódott, de használta a biztonsági övét, ezért megúszta könnyebb sérülésekkel.
Magyar Péter bejelentette, hogy összegyűltek az aláírások a megyei listaállításhoz, de mégsem indulnak
Sok olyan jelzést kaptak, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, és az idő rövidsége miatt nincs módjuk mindenkit ellenőrizni, ezért inkább mégsem állítanak megyei listákat, bár a szükséges aláírásokat összegyűjtötték hozzá, írta a TISZA Párt vezetője.
Haladás: Bosnjak irányít az utolsó három meccsen
A távozó Alaksandar Jovic helyére az eddigi pályaedző, Bosnjak Predrag ül le a kispadra az NB II-es bajnokságból még hátralévő három mérkőzésre. Megvan az új stáb is.
Otthonfelújítási támogatás 2024: a kormány most véglegesíti a programot
Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése, a kormány most véglegesíti a pályázati kiírást, június 3-tól lehet majd beadni a jelentkezéseket.