km/óra
  2024.06.01., szombat  •  Tünde napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Gyermekvédelmi kedvezmény: augusztusban 532 szombathelyi gyermeknek járt, szeptember 1-jén 309-nek

Gyermekvédelmi kedvezmény: augusztusban 532 szombathelyi gyermeknek járt, szeptember 1-jén 309-nek

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben korábban részesülők számára van egy jó és egy rossz hírem, kezdte Facebook-posztját dr. Czeglédy Csaba képviselő.

 

Mint írja, nem hiába háborogtak többen a múlt héten, hogy nagyon elrontott a központi szabályozás. Egy gyermekeit egyedül nevelő, minimálbért kereső édesanya gyermekei szeptember 1-től már nem jogosultak a támogatásra, mert meghaladja esetükben az egy főre jutó jövedelem a 41.000 forintot. Ha a szombathelyi családban az egy főre jutó jövedelem például 42.000 forint, akkor a gyermek iskolai étkezése után már fizetni kell, ami legalább 17-18.000 forint havonta.


Hozzátette, vasárnaptól egy kormányrendelet a veszélyhelyzetre hivatkozva megváltoztatta az egy főre jutó jövedelem számítási módját. A 41.325 forint 51.300 forintra változott, azaz akik esetében az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az 51.300 forintot, azoknak jár a gyermekvédelmi kedvezmény.


További jó hír, hogy a jegyzőnek a nyáron beadott és a jövedelem miatt elutasított kérelmeket hivatalból 15 napon belül felül kell vizsgálnia, azaz akik korábban kérték, de nem kapták meg, azoknak nem kell most újabb kérelmet beadniuk.


„A rossz hír pedig az, hogy gyalázatosan kevés az 51.000 forintot is. Annak az édesanyának a gyermekei, aki minimálbért keres (nettó 133.000 forint), kap családi pótlékot és valamennyi tartásdíjat, továbbra is kiesnek a kedvezményből. Két gyermek esetében csak az iskolai étkezés közel 40.000 forint havonta.


Augusztus 31-én még 532 szombathelyi gyermeknek járt a gyermekvédelmi kedvezmény, szeptember elsején már csak 309-nek.


És még a mi kormányunk büszkélkedik azzal, hogy családbarát…” – fogalmazott. 


A szombathelyi városvezetésnek azt javasolja, hogy legalább a gyermekeiket egyedül nevelő szülők, akik a kormány hibás döntése miatt nem részesülnek a gyermekvédelmi kedvezményben, kapjanak külön támogatást a gyermekek étkezésére önkormányzattól.

 

 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 21. szám - 2024.05.31.
Savaria Fórum 33. évfolyam 21. szám - 2024.05.31.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
NB III: emelt fővel, a bajnok Tatabánya elleni tisztes helytállással búcsúzott az osztálytól a Haladás
A csapat és a szurkolók a mérkőzés után még sokáig közösen búcsúztatták a gárda első NB III-as szereplését.
Útlezárás és forgalomkorlátozás várható ebben a forgalmas szombathelyi csomópontban csütörtökön
Burkolatot javít a Magyar Közút NZrt. május 30-án csütörtökön reggel 8 és délután 4 óra között a 86-os főút és a Rumi út csomópontjában, az úgynevezett "mozaikos" kereszteződésben, torlódásra, dugókra készüljenek az erre közlekedők és a déli várorészen élők.
“Jancsó, nekem te vagy a Haladás…” - érzelmes posztban búcsúzik a zöld-fehér példakép
Jancsó András rúgott bombagólt az NB I-ben a Gerával, Bödével, Dibusszal felálló Fradinak az Üllőin, de pályafutása legmeghatározóbb pillanatai mégis idén történtek, és mindkettő a pályán kívül. Hosszú posztban reagál a Szombathelyi Haladás 28 éves, megkérdőjelezhetetlenül lokálpatrióta labdarúgója a csapattal történtekre.
Vármegyei I. osztály: lezárult a bajnokság, a Királyé lett az ezüstérem a Haladás mögött, a harmadik helyet a Vép szerezte meg
A Sárvár a hatalmas vihar, jégeső miatt találkozója nagy részét műfüvön játszotta és 0-0-ra végzett a Csákánydoroszlóval, de a Söpte és Szentgotthárd is megosztozott a pontokon. A Haladás gólzáporos mérkőzésen hozta el a három pontot Táplánból, míg a Körmend, a Vasvár és a Szarvaskend egyaránt három gólt szerezve nyert hazai környezetben.
Ha jövő héten IC-vel készült Budapestre, ennek nem fog örülni
Vonatok helyett pótlóbuszok járnak hétfőtől Szombathely és Csorna között, pályakarbantartási munkák miatt.
legfrissebbek
Hőlégballonból csodálhattuk meg a déli városrészt a szedreskerti Juniálison
A változékony idő dacára remekül sikerült szombaton a szombathelyi szedreskerti Juniális. Délelőtt közösségi főzés és sportos vetélkedők várták a látogatókat, délután hőlégballon emelte magasba az embereket, hogy madártávlatból is megcsodálhassák a déli városrészt.
Idén minden harmadik magyar a Balatonhoz utazna egy kutatás szerint
Az idén minden harmadik magyar biztosan tervez legalább egy balatoni üdülést, a legtöbben nyáron pihennék ki magukat a magyar tengernél - ismerteti a Mandilla Hotel és az Opinio piackutató közös reprezentatív felmérése.
Sanghaj felé nyit a győri Széchenyi István Egyetem
Nemzetközi felsőoktatási együttműködés megalapozása érdekében fogadták a Széchenyi István Egyetemen a Sanghaji Nemzetközi Üzleti és Közgazdasági Egyetem (SUIBE) küldöttségét.
Másodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok veszélye miatt az ország középső és keleti vármegyéinek egyes járásaira
Másodfokú (narancs) riasztást adott ki Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék egyes járásaira a HungaroMet Zrt. szombat délután.
Magyarország volt a legeredményesebb az olaszrizlingek világbajnokságán
Magyarország volt a legeredményesebb az olaszrizlingek világbajnokságán; a hétfőtől péntekig Balatonfüreden megrendezett Grow du Monde versenyen a magyar borok 8 platina-, 48 arany-, 54 ezüst- és 47 bronzérmet szereztek.