km/óra
  2024.05.09., csütörtök  •  Gergely napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Alig épült új lakás tavaly

Alig épült új lakás tavaly

Az előző évben 18 647 új lakás épült, ez 9,2 százalékkal kevesebb, mint 2022-ben. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 21 501 volt, 39 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Budapesten 6359 lakást vettek használatba tavaly, 3,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A visszaesés különösen súlyosan érintette a vármegyeszékhelyeket (-29 százalék), a többi városban (-2,0 százalék) és a községekben (-8,5 százalék) enyhébb volt.
    
Pest régióban 7,3 százalékkal nőtt, a többi régióban csökkent az új lakások száma 2022-höz képest. A csökkenés mértéke Dél-Alföldön volt a legmagasabb, 45 százalék.
    
A központi nagyrégión kívül továbbra is Győr-Moson-Sopron vármegyében épült a legtöbb lakás, ám ezek száma sem érte el az egy évvel korábbit (-6,4 százalék).
    
A KSH felmérése szerint a természetes személyek által épített lakások aránya 39-ről 36 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 60-ról 64 százalékra nőtt 2022-höz képest.
    
Az új lakóépületekben használatba vett lakások 46 százaléka családi házban, 45 százaléka többlakásos épületben, 7,1 százaléka lakóparkban található. A többlakásos épületeknél ez 6 százalékpontos növekedést, míg a családi házak esetében 3 százalékpontos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
    
A jelentés kitér arra s, hogy a használatba vett lakások átlagos alapterülete 2 négyzetméterrel 94 négyzetméterre csökkent 2022-höz mérten.
    
Az építési engedélyek és bejelentések alapján 21 501 lakás építését kezdeményezték, 39 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. Az építési kedv leginkább a községekben (-43 százalék) és a fővárosban (-41 százalék) esett vissza, a vármegyeszékhelyeken 28, a többi városban 37 százalékkal kevesebb engedélyt adtak ki.
    
Az építendő lakások száma a stagnálást mutató Dél-Alföldet (-0,1 százalék) kivéve mindegyik régióban csökkent az előző évihez képest. Vármegyei szinten is általános volt a visszaesés, csak Bács-Kiskunban történt számottevő növekedés (11 százalék), Hajdú-Biharban pedig stagnálás (+0,3 százalék).
    
Az adatok szerint az építtetők az esetek 44 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 7,0, a községekben 89 százalék.
    
A kiadott új építési engedélyek alapján a 2022. évihez képest 37 százalékkal kevesebb, összesen 8732 lakóépület építését tervezik. A tervezett 6981 egylakásos lakóépület az összes építendő lakóépület 80 százalékát teszi ki - jegyezte meg a KSH.
    
A tervezett nem lakóépületek száma 4013 volt, 16 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

MTI

Fotó: illusztráció/Pexels

kapcsolódó cikkek
Magyarország továbbra is az élen az unióban, inflációban
Magyarország továbbra is az élen az unióban, inflációban
A júliusi 6,1 százalék után 2023. augusztusban már „csak” 5,9 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban, az Eurostat módszertana szerint Magyarországon a pénzromlás 14,2 százalék volt.
Erősen visszaesett a hazai fogyasztás, újra dübörög a bevásárlóturizmus
Erősen visszaesett a hazai fogyasztás, újra dübörög a bevásárlóturizmus
Az infláció az elmúlt másfél évben "megette" a keresetek növekedését (már ahol volt), erre, és a zsugorinflációra (a gyártók az árakat változatlanul hagyják, az előállított termékük méretét/súlyát/mennyiségét viszont csökkentik) is reagálva, a magyarok Ausztriába, Szlovákiába és Romániába kezdtek el bevásárolni járni, amit erősen megérez a kereskedelmi szektor és a be nem folyt ÁFA-bevételek miatt az államkassza is.
Magyarország 2023: csökkenő reálbérek, óriási államháztartási hiány, visszaeső fogyasztás
Magyarország 2023: csökkenő reálbérek, óriási államháztartási hiány, visszaeső fogyasztás
A kellemetlen gazdasági adatokat a kormány december 30-án, szombaton este tette közzé, a Portfolio.hu gazdasági szakportál elemzése szerint azért ekkor, hogy kevesebb figyelmet kapjanak.
Élénkülhet az idén a lakáspiac
Élénkülhet az idén a lakáspiac
Élénkülhet az idén a magyar lakáspiac, az MBH Index azt mutatja, hogy országos szinten 4-8 százalékos áremelkedés várható 2024-ben a lakóingatlanok piacán a javuló gazdasági kilátások, a mérséklődő kamatszintek hatására - közölte az MBH Jelzálogbank csütörtökön az MTI-vel.
címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak