km/óra
  2020.08.09., vasárnap  •  Emőd napja
A Vatikán is foglalkozik a gyermekbántalmazásokkal

A Vatikán is foglalkozik a gyermekbántalmazásokkal

Az egyházi személyek által kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaéléseket érintő eljárásokhoz közölt úgynevezett útmutató dokumentumot a Hittani Kongregáció vatikáni hivatala csütörtökön.

 

A mintegy húsz oldalas, több nyelven közölt dokumentum az útmutató (latinul vademecum) nevet kapta. A Hittani Kongregáció prefektusa Luis Francisco Ladaria Ferrer bíboros nyilatkozata szerint a többek között a püspököktől, egyházi rendektől és egyházi intézményektől érkezett kérdésekre, kétségekre kívántak választ adni.
    

A dokumentum nem tartalmaz új jogszabályokat a kiskorúakkal szembeni visszaélésekre vonatkozó eddigi kánonjogi előírásokhoz képest. Részletes útmutatást nyújt ahhoz, milyen lépéseket, döntéseket, eljárást, vizsgálatot kell követni helyi szinten, ha az egyház bármelyik tagjával szemben szexuális visszaélés bűncselekményének akár a gyanúja is felmerül.
    

Az útmutató egyebek között olyan gyakori kérdéseket kíván tisztázni, hogy mi számít szexuális visszaélésnek. Hangsúlyozza, hogy nemcsak a konkrét nemi aktus, hanem az erre utaló beszélgetés vagy felajánlás is visszaélésnek számít. Ebbe a kategóriába tartoznak a pedopornográf felvételek vagy a közösségi oldalakon közölt szexuális tartalmú bejegyzések. A dokumentum megerősíti, hogy a jelenlegi egyházi joggyakorlat szerint kiskorúnak számít minden 18 év alatti személy.
    

A dokumentum leírja, mit kell tenni az egyház helyi felelősének, ha értesül esetleges visszaélésről. A Hittani Kongregáció útmutatója hangsúlyozza, hogy a puszta információ vagy névtelen bejelentés önmagában nem számít hamisnak, tehát kezdeti megelőzési lépés vagy vizsgálat hivatalos feljelentés hiányában is indítható. Óvatosságra int ugyanakkor a névtelen vádakkal szemben, hangsúlyozva, hogy ezeket nem szabad bátorítani.
    

"Hogyan lehetne a szemétbe dobni egy névtelen bejelentést, ha például ez fotókat vagy hangfelvételt tartalmaz, konkrét vagy hihető bűncselekményre utal? Nem lehet semmibe venni csak azért, mivel senki sem írta alá" - jelentette ki Giacomo Morandi, a Hittani Kongregáció főtitkára a Vatican News hírportálnak. Hozzátette, hogy az ügyekkel kapcsolatos dokumentációt minden esetben meg kell őrizni, abban az esetben is, ha a püspök nem tartja megalapozottnak esetleges eljárás elindítását. Megjegyezte, hogy a különböző országok püspöki karai korábban már saját útmutatásokat bocsátottak ki a nemzeti jogszabályokhoz igazodva.
    

A dokumentum kitér az esetleges előzetes döntésekre, és a nem büntetőjogi intézkedésekre. Tartalmazza a lehetséges szankciók és ítéletek, valamint a fellebbezés lehetőségeit. Kijelenti, hogy az egyházi hatóság - ezt előíró jogszabály nélkül is - tegyen feljelentést az illetékes polgári hatóságoknál, ha ezt "elengedhetetlennek tartja a sértett személy vagy más kiskorúak veszélyeztetésének elkerülésére".
    

A dokumentum lépésről lépésre végigköveti a kiskorúakkal szembeni visszaélések esetén követendő eljárást, segítséget nyújtva a bizonytalan helyzetek megoldásában. Útmutatást ad az áldozatok, valamint az esetleg hamisan vádolt egyházi személyek védelmére is. Leszögezi, hogy az eljárás célja az igazság keresése. Többek között kijelenti, hogy az egyházi személy "egyszerű áthelyezése, a feltételezett bűncselekmény helyszínétől, valamint a feltételezett áldozatoktól való eltávolítása nem jelent kielégítő megoldást".
    

Az útmutatót a püspöki konferenciák elnökei a Vatikánban 2019 februárjában rendezett ülésükön szorgalmazták. Ferenc pápa 2019 májusában a Ti vagytok a világ világossága kezdetű apostoli levéllel új szabályozást vezetett be. A pápai rendelkezés célja az volt, hogy megelőzze és megakadályozza az egyházon belüli szexuális visszaéléseket a kiskorúakkal és kiszolgáltatott személyekkel szemben.
    

A Hittani Kongregáció vezetője 1.0 verziónak nevezte a most kiadott dokumentumot hangsúlyozva, hogy folyamatosan újítják majd a jogszabályok jövőbeli módosulásaihoz igazodva. (MTI)

 

kapcsolódó cikkek
Lili és a bátorság: a gyerekek merjenek nemet mondani
Lili és a bátorság: a gyerekek merjenek nemet mondani
Érzékeny, ugyanakkor többnyire elhallgatott témát, a gyermekek szexuális bántalmazásának problémáját járja körül a Mesebolt Bábszínház, a Vojtina Bábszínház és a Kőszegi Várszínház közös produkciója, melyet július 14-én láthat először a közönség a várszínházban, később pedig a bábszínház bérletes előadása lesz. Kisiskolásoknak szól a darab, melyet Paulik Móni és Vincze Zsuzsi könyve alapján Veres András írt bábszínpadra.
címkék
kapcsolódó cikkek
Lili és a bátorság: a gyerekek merjenek nemet mondani
Lili és a bátorság: a gyerekek merjenek nemet mondani
Érzékeny, ugyanakkor többnyire elhallgatott témát, a gyermekek szexuális bántalmazásának problémáját járja körül a Mesebolt Bábszínház, a Vojtina Bábszínház és a Kőszegi Várszínház közös produkciója, melyet július 14-én láthat először a közönség a várszínházban, később pedig a bábszínház bérletes előadása lesz. Kisiskolásoknak szól a darab, melyet Paulik Móni és Vincze Zsuzsi könyve alapján Veres András írt bábszínpadra.
Savaria Fórum 29. évfolyam 28. szám - 2020.07.17.
Savaria Fórum 29. évfolyam 28. szám - 2020.07.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyen 99-en vannak házi karanténban, egy beteget kórházban ápolnak
Újabb 11 embernél igazolták a koronavírust Magyarországon, 4564-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. 28 vasinál mutatták ki a kórt. Külföldön rosszabb a helyzet. A július közepén bevezetett beutazási korlátozások miatt Szombathelyen már 99-en vannak hatósági házi karanténban. Ezt két PCR-teszttel ki lehet váltani, a vizsgálatért viszont augusztus 1-től fizetni kell.
Jelentős mennyiségű csapadék közelít, elsősorban a Dunántúlra
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) Facebook-oldalán mutatta meg, hogyan éri el országunkat a csapadék.
Az iskolarendszerű felnőttképzésben két szakma elsajátítása ingyenes
Az Országos Képzési Jegyzék, az OKJ listáját felváltó új Szakmajegyzékben 25 ágazathoz tartozó 174 szakma szerepel. A Vas Megyei Szakképzési Centrum tagiskoláinak kínálatában ebből 24 féle szakma megtalálható. Érdemes ezekből választani azoknak, akiknek most nem sikerült a felvételi, vagy érettségi után nem jelentkeztek a felsőoktatásba. Az iskolarendszerű felnőttképzésben két szakma ingyenesen elsajátítható.
36-an fertőződtek meg egy családi rendezvényen, Vas megyében is találtak fertőzötteket
Harminchatan fertőződtek meg koronavírussal egy Győr-Moson-Sopron megyei családi rendezvényen - közölte az M1 aktuális csatorna Híradója.
Ausztriai időjárás: augusztusi tél a hegyekben, heves esőzés több tartományban
Csinos augusztusi hóleplet hagyott maga után maga után a hételeji lehűlés az osztrák hegyekben. A Tiroler Tageszeitung összefoglalója szerint a 3000 méter feletti területeken 15-30 centi hó hullott - de akadt olyan hely, ahol ennél is több esett.
legfrissebbek
Árokba borult egy gépkocsi az Orfalu és Farkasfa közötti úton
A 90 éves Mária nénit köszöntötte dr. László Győző
Otthonában látogatta meg és köszöntötte fel 90. születésnapja alkalmából dr. Szente Géza Imrénét dr. László Győző, Szombathely MJV alpolgármestere.
Romániában meghaladta a 60 ezret az azonosított fertőzöttek száma
Romániában újabb 1350 embernél mutatták ki a koronavírust az utóbbi 24 órában, ezzel szombaton meghaladta a 60 ezret a járvány kezdete óta eddig beazonosított fertőzöttek száma.
A felebaráti szeretet talaján állva segítenek a nehéz helyzetben lévőkön
Az annunciáta nővérek egykori rendházában alakították ki a Szent Márton Köpenye Alapítvány központját. Iroda és közösségi helyiségek állnak a rászorulók rendelkezésére, a gyerekeket pedig játszószoba várja. Az alapítvány a társadalom perifériájára szorult embereken igyekszik segíteni adományokkal, foglalkozásokkal, képzésekkel és ügyintézéssel.
Továbbra is ezer fölött a napi új fertőzöttek száma Németországban
Németországban immár harmadik napja regisztráltak ezernél több új koronavírus-fertőzöttet: az elmúlt 24 órában 1122-vel bővült a fertőzöttek, tizenkettővel a halálos áldozatok száma - tájékoztatott a Robert Koch német közegészségügyi intézet (RKI) szombaton.