megyei_futball_2021

Megyei II. osztály, déli csoport: magabiztosan nyert a Csákánydoroszló, a Nádasd, valamint a Szentpéterfa is
A Csákánydoroszló és a Rum továbbra is őrzi hibátlan mérlegét, de Nádasd sem talált eddig legyőzőre. A Telekes zsinórban második mérkőzésén gyűjtötte be a három pontot, mint ahogy a Körmend is felfelé ívelő pályán van az első fordulóban elszenvedett vereségét követően. A Felsőcsatár és a Bajánsenye nem bírt egymással.

Megyei II. osztály, északi csoport: nyert az Újperint, első vereségét szenvedte el a Szeleste és a Gencsapáti
A Csepreg és a Söpte tovább menetel, de az Alsóújlak is folytatta remek szériáját. A Bozsok a Mersevát, a Pecöl a Gencsapáti ellen nyert, a Sé pedig négygólos mérkőzésen játszott döntetlent a Kemenesaljával.

Megyei I. osztály: háromgólos hátrányból állt fel a Sárvár a forduló rangadóján
A Celldömölk továbbra is tartja jó formáját, a Körmend pedig első győzelmét szerezte az idei kiírásban. A Bük a Szentgotthárd ellen tudott nyerni, míg a Répcelak Jánosházáról hozta el a három pontot. A Kőszeg és a Lukácsháza megosztozott a pontokon.

Megyei II. osztály, északi csoport: csak hazai győzelem született a 4. fordulóban
A Bozsok hét, a Gérce öt találatig jutva győzte le ellenfelét. A Söpte, valamint a Gencsapáti hibátlan maradt, az Alsóújlak pedig harmadik mérkőzését nyerte zsinórban. A Kemenesalja visszatért a győzelmi ösvényre, a Szeleste pedig a Sitke elleni sikerével őrizte meg veretlenségét.

Megyei II. osztály, déli csoport: mesterötösnek köszönhetően győzött a Rum, tízgólos mérkőzésen tudott nyerni a Körmend
A Tanakajd megszerezte idénybeli első győzelmét, a Csákánydoroszló, valamint a Rum pedig továbbra is százszázalékos. A Vasszécseny Szentpéterfáról hozta el a három pontot, a Körmend pedig a Rábatótfalu ellen tudott nyerni egy gólzáporos mérkőzésen. Nem bírt egymással a Szarvaskend és a Nádasd.

Megyei I. osztály: magabiztos sárvári és vépi siker
A Király SE is nyerni tudott a Lukácsháza ellen, a CVSE pedig Szombathelyről vitte el a három pontot. A Táplán zsinórban a második győzelmét aratta, a Répcelak a Kőszeg ellen diadalmaskodott, míg a Szentgotthárd és a Vasvár hatgólos mérkőzésen játszott döntetlent egymással.

Megyei II. osztály, déli csoport: potyogtak a gólok a 3.fordulóban
A Nádasd, a Szarvaskend, a Rum, valamint a Csákánydoroszló is magabiztosan gyűjtötte be a három pontot, a Vasszécseny pedig hiába vezetett három góllal is, a végén be kellett érnie egy ponttal. A Pinkavölgye-Felsőcsatár-Szentpéterfa találkozó félbeszakadt.

Megyei II. északi csoport: a Csepregé a forduló egyetlen hazai győzelme
A Kemenesalja remek, nyolcgólos mérkőzésen múlta felül az Elektromol Sparit, az Alsóújlak pedig a Sé ellen hagyta el győztesen a pályát. A Csepreg, a Gencsapáti, a Söpte, a Gérce, valamint a Szeleste is négy gólt szerezve gyűjtötte be a három pontot.

Megyei I. osztály: gólokban és piros lapokban is bővelkedett a szombati játéknap
A Táplán, valamint a bajnoki címvédő Sárvár egyaránt három gólt szerezve nyert idegenben, míg a Bük és a Vasvár otthon tartotta mindhárom pontot. A másik két mérkőzésen nem bírtak egymással a felek, a Répcelak a Király SE-vel, a Körmend pedig a Szentgotthárddal játszott döntetlent.
.jpg)
Megyei II. osztály, északi csoport: idegenben tudott nyerni a Csepreg és az Uraiújfalu is
A Söpte fölényes győzelmet aratott a Sitke ellen, de a Gencsapáti, valamint az Alsóújlak is magabiztos sikert könyvelhetett el. A Gérce az utolsó percben énekelte ki a sajtot az Elektromol Spari szájából, a Szeleste és a Sé mérkőzésén pedig a második félidőben alakult ki a négygólos döntetlen.

Megyei II. osztály, déli csoport: megőrizte hibátlan mérlegét a Pinkavölgye-Felsőcsatár
Az újonc Telekes négygólos győzelmet aratott a Körmend ellen, a Szarvaskend az első fordulóban remeklő Vasszécsenyt, míg a Gyöngyöshermán-Szentkirály a Tanakajdot múlta felül. A Nádasd egy ponttal távozott Rábatótfaluból, a Szentpéterfa pedig az első fordulóban elszenvedett veresége után javítani tudott a Bajánsenye ellenében.