koronavírus_intézkedések_feloldása
.jpg)
Tömegesen indultak a franciák cigarettát venni a spanyol határra
A koronavírus-járvány miatt nyolc hétig tartó általános karantén feloldását követő első napon a franciák tömegesen indultak cigarettát venni a francia-spanyol határon fekvő Perthusba, ahol fele annyiba kerül a dohánytermék, mint Franciaország más településein.

Gyorsítják az óvintézkedések feloldását, majdnem mindent újranyitnak Olaszországban
A kereskedelmet, a vendéglátóhelyeket, a fodrászatokat és a strandokat is újranyitják május 18-tól Olaszországban a járványkorlátozások eredetileg tervezett fokozatos feloldása helyett - jelentették be az olasz tartományok elnökei a kormánnyal tartott egyeztetés után hétfő este.

Koronavírus: Óvatosak a párizsiak a karantén feloldása után
Óvatosak és kivárnak a párizsiak a koronavírus-járvány miatt nyolc hét után véget ért általános karantén feloldása után: hétfőn az utcák még csendesek maradtak, kevesen merészkedtek ki, a boltok mindegyike sem nyitott meg. A francia fővárosban egyszerre volt érezhető a fellélegzés a 55 napi bezártság után és a félelem az ismeretlentől.

Több mint két hónapja nem volt ilyen alacsony az új koronavírus-esetek száma Olaszországban
Több mint két hónapja nem volt ilyen alacsony az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírusos esetek száma Olaszországban a polgári védelem hétfő esti adatai szerint, a korábbiakhoz képest a halottak száma is csupán "enyhén", 179-cel emelkedett. A kormány döntése a következő órákban várható az óvintézkedések oldásának esetleges gyorsításáról.

Horvátország fokozatosan újranyitja határait
Horvátország vasárnaptól fokozatosan újranyitja határait: beléphetnek azok a külföldi állampolgárok, aki üzleti vagy más gazdasági érdekeltség miatt, valamint halaszthatatlan személyes okok miatt utaznak az országba - derült ki a válságstáb vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Operatív törzs: 266 hatósági házi karanténban levő vállalta az elektronikus ellenőrzést
Már 266 hatósági házi karanténban levő vállalta, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartja-e a korlátozó intézkedést - ismertette a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa online sajtótájékoztatón szombaton.

Jelentősen enyhítik a korlátozásokat a hétvégétől a vidéki települések
Óvatosságra intve, az egészségügyi szabályok betartását kérve jelentősen enyhítik a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat a hétvégén a vidéki települések. Pest megyére és Budapestre továbbra is érvényesek a kijárási korlátozások.

Kurz: megszülethet a német-osztrák megállapodás a határellenőrzések feloldásáról
Az elkövetkező hetekben megszülethet Ausztria megállapodása Németországgal a határellenőrzések esetleges feloldásáról - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár azt követően, hogy pénteken egy internetes "kerekasztal-beszélgetés" keretében egyeztetett a vendéglátóipari ágazat több ezer képviselőjével.

Operatív törzs: ismét védőeszközökhöz jutnak az alapellátásban dolgozók
Ismét védőeszközökhöz jutnak az alapellátásban, illetve az időotthonokban és a szociális intézményekben dolgozók - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője online sajtótájékoztatón pénteken.

Kurz: Ausztria érdeke, hogy megnyissák a határokat a "biztonságos" országok felé
Ausztria érdeke, hogy megnyissák a határokat azon országok irányába, ahol ellenőrzés alatt tudták tartani a koronavírus-járványt - jelentette ki Sebastian Kurz kancellár, miután csütörtökön részt vett a járvánnyal szembeni küzdelemben sikeresnek tartott országok kormányfőinek második nemzetközi videókonferenciáján.
Operatív törzs: továbbra is indokolt Budapesten és Pest megyében az intézkedések fenntartása
Továbbra is indokolt a kijárási korlátozás és az üzletek korlátozott nyitvatartására vonatkozó külön rendelkezések betartása Budapesten és Pest megyében - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szerdai online sajtótájékoztatón.

Újra lehet majd használni a korábban lezárt parkolókat, játszótereket
Dr. Nemény András, Szombathely polgármestere a város Facebook-oldalára feltöltött videóban jelentette be, hogy Szombathelyen milyen módon szűnnek meg a korábbi korlátozások. Ez érinti a lezárt parkolókat, a bölcsődei, óvodai ellátást és a játszóterek, fitneszparkok használatát is.

Horvátország és Szlovénia megpróbálja megmenteni a nyári turisztikai szezont
Horvátország és Szlovénia megpróbálja megmenteni a nyári turisztikai szezont: Szlovéniában már a jövő héten kinyithatnak a kisebb szálláshelyek, Horvátország június 1-jén, de legkésőbb 15-én indítaná az idényt - írta a helyi sajtó kedden.
.jpg)
Osztrák egészségügyi miniszter: rengeteg álhír terjed a közösségi médiában
Rengeteg álhír, "fake news" terjed a közösségi médiában, ami részben annak a következménye, hogy sokan elbizonytalanodnak, és ez nehezítheti a koronavírus-járvány visszaszorítására irányuló intézkedések hatékonyságát - jelentette ki Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter kedden egy bécsi sajtótájékoztatón.