gépészmérnök_képzés_szombathely

Szerződést kötöttek a duális gépészmérnöki képzés hallgatói a partnervállalatokkal
A korábbi évekhez hasonlóan idén is ünnepélyes keretek között kötöttek szerződést a duális gépészmérnöki alapképzésen tanuló elsőéves hallgatók a partnervállalatokkal. A Savaria Egyetemi Központban (SEK) szeptember 30-án megtartott rendezvényen megyei, városi, illetve egyetemi vezetők is részt vettek - olvasható az ELTE SEK oldalán.

Gépésztechnikusokat képeznek Szombathelyen
Szeptembertől Szombathelyen is elindul az okleveles technikus képzés, erről írt alá együttműködési megállapodást az ELTE Savaria Műszaki Intézet és a Vas Megyei Szakképzési Centrum. A szakképzés megújítása után tavaly az ország 27 középiskolájában már elindult ez az emelt szintű képzés, idén 47-re bővül a kör. Vas megyében elsőként a Gépipari Technikumban kezdhetik meg tanulmányaikat a fiatalok az okleveles gépésztechnikus szakon.

Duális gépészmérnökképzés: 21 hallgató kezdi meg tanulmányait
21 hallgató kezdte meg tanulmányait ebben a tanévben az ELTE Savaria Egyetemi Központ gépészmérnöki szakán. A gazdaság igényeihez igazodó képzés folyamatosan fejlődik, már elérhető az angol nyelvű és a mesterképzés, valamint a doktori iskola is. A duális formában tanuló elsőévesek péntek délelőtt ünnepélyesen aláírták szerződéseiket az őket fogadó partnercégekkel.

Aláírták a duális gépészmérnök-képzés fenntartásáról szóló szerződést
A gépészmérnök-képzés folytatásáról írt alá megállapodást az önkormányzat, az ELTE és a duális képzésben részt vevő 13 cég ma délelőtt. Az egyetem vállalja, hogy 2024-ig biztosan működteti a szakot, amelyhez a város évente 130 millió forint támogatást ad, a vállalatok pedig továbbra is biztosítják a gyakorlati hátteret és szakmai segítséget.

Járványügyi szempontból biztonságos körülmények között zajlott a fórum, amelyen Hende Csaba is részt vett
Ahogy arról mi is beszámoltunk, karanténba került dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő, miután hétvégén ő is találkozott Hollik István kommunikációs igazgatóval, akiről kiderült, hogy koronavírusos. Ez pedig azért is adhat egy kis aggodalomra okot, mert Hende Csaba a szombathelyi városvezetés több tagjával együtt részt vett szerdán a duális mérnökképzésről szóló egyeztető fórumon.

Az önkormányzat és a multicégek is kiállnak a szombathelyi gépészképzés mellett
Vihart kavart Németh Istvánnak, az ELTE-SEK távozó rektorhelyettesének a szombathelyi gépészmérnök-képzésről szóló nyilatkozata. A város önkormányzata és az alapításban résztvevő cégek közleményben jelezték, kiemelt fontosságúnak tartják az egyetemi központban megvalósult műszaki oktatást.