diákpolgármester

Új diákpolgármestere van Szombathelynek
Idén is megrendezték a polgármesteri hivatal nagytermében a városi diákönkormányzat-választást. Diákpolgármesternek Görcz Gergelyt, diák-alpolgármestereknek pedig Porpáczy Marcellt (középiskolai) és Pataki Gergelyt (általános iskolai) választották meg az elektorok. Az eseményt Horváth Soma alpolgármester nyitotta meg, a rendezvény végén Tóth Kálmán bizottsági elnök gratulált a résztvevőknek.

Diákpolgármestert válaszottak: Imre Marcell töti be a posztot egy éven át
A korábbi évekhez hasonlóan idén is megtartotta a diákpolgármester-választást Szombathely diákönkormányzata. Ezúttal szerették volna megmutatni magukat és tevékenységüket a fiataloknak, így a Városháza előtti téren félnapos rendezvénnyel várták az érdeklődőket. A diákpolgármesteri címet Imre Marcell viselheti egy éven át, az alpolgármesteri posztra Horváth Félix Gáspárt és Pataki Gergelyt választották meg az elektorok.