km/óra
  2024.10.14., hétfő  •  Helén napja
Zarándoklat Sümegre, látogatás Türjére

Zarándoklat Sümegre, látogatás Türjére

Kedden - szeptember 24-én - ötven Szent Anna-testvérünkkel együtt megtettük őszi zarándoklatunkat Sümegre, írja az intézet Facebook-oldala.

Mint írják:Lelki vezetőnk, Ft. Haller László atya vezette a csoportot. Az úton imádkoztunk a sümegi fájdalmas Szűzanyához betegeinkért, elmondtuk a fájdalmas rózsafüzért és Mária-énekekkel gazdagítottuk lelkünket.

A Sümegi Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplomban Tömördi Viktor (ofm) ferences atya nagy szeretettel fogadott bennünket és részletes tájékoztatást adott erről a zarándokhelyről, vezetést is nyújtott a templomban és a kolostorban.

Ezt követően László atya csodálatosan szép szentmisét celebrált. Szentbeszédében kiemelte a kegyhelyek, ill. az igaz, kitartó, tiszta szívvel mondott és tettekben megnyilvánuló ima csodatévő erejét és az Istenbe vetett hit és odabízás gyógyító kegyelmét.

Zarándokebédünket a ferences kolostor ebédlőjében költöttük el, ahol a ferences testvérekre jellemző igazi vendégszeretet várt bennünket. Majd meglátogattuk a Püspöki Palotát, Viktor atya előadása alapján körbejártuk a termeket, megcsodáltuk a kiállított műtárgyakat, külön figyelmet szentelve Maulbertsch barokk festő alkotásaira.

Hazafelé megtekintettük a premontrei apátság tulajdonába tartozó, felújított templomot Türjén.

Hálásan köszönjük ezt a csodálatosan szép, lelki feltöltődést adó közösségi élményt minden résztvevőnek, közreműködőnek, segítőnek!

Deo Gratias!”

Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Mediterrán növényekkel kísérletezik ez a szombathelyi őstermelő
Különleges, leginkább a mediterráneumban honos gyümölcsöket termeszt köveskáli ültetvényén egy szombathelyi, három diplomás őstermelő, akit a felfedezés öröme, a gyümölcs kertészetben megtalált flow vezet hétről hétre a fák közé, hogy ott megtalálja a boldogságot. Most éppen a pisztácia a sláger nála, de a négy hektáros birtokon több mint 400 fajta gyümölcsfa várja a hetente kétszer érkező gazdát, Badics Lászlót.
Pocak nyugállományba készül
Pocak elmúlt 10 éve robbanóanyag-kereső kutyaként telt. Ez egy speciális szakterület és stabil fizikai állóképességet kíván.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Vármegyei II. osztály, északi csoport: továbbra is remek szériában az éllovas Kőszeg, négyet rúgott a Jánosháza és az Alsóújlak is
A Bozsok és a Spari összecsapása a 65. percben félbeszakadt. A Lukácsháza és a Répcelak is hazai környezetben diadalmaskodott, utóbbi kétgólos hátrányból tudott fordítani a hosszabbításban. A Szeleste Bükön hagyhatta el győztesen a játékteret.