XV. Horváth Zoltán Emléktorna: kiélezett, hosszabbításos csata után bronzmeccses a Falco és az Oroszlánnyal csap össze a harmadik helyért
Immáron tizenötödik alkalommal kerül megrendezésre a Horváth Zoltán Emléktorna, mellyel ezúttal is méltó módon szeretnének tisztelegni az "Égi center", Horváth Zoltán "Cece" emléke előtt. A viadalon négy csapat vesz részt. A házigazda szombathelyiek mellett az Oroszlány, az izraeli Hapoel Holon, valamint a német Rasta Vechta van ott a torna mezőnyében. Az első, pénteki napon a hagyományoknak megfelelően a két elődöntőre került sor. Elsőként, 16 óra 30 perces kezdettel az Oroszlány és a Hapoel Holon csapott össze egymással a döntőért. Az ütközetet az izraeliek magabiztosan, 89-61-re nyerték és várták ellenfelüket az aranycsatában.
A mérkőzést követően az aulában folytatódott az esemény, ahol a család, a csapatok, valamint a város beszédekkel, koszorúzással adóztak Horváth Zoltán öröksége, szellemisége előtt. Az emlékezés percei után aztán következhetett a második elődöntő, amelyben a házigazda Falco is érdekelt volt. A szombathelyiek a német Rasta Vechtával néztek farkasszemet a fináléba jutásért.
Nem túlzás azt állítani, hogy igazi triplaesővel kezdődött az összecsapás, felváltva estek mindkét oldalon a hárompontosok. A szoros első szakasz után aztán a sárga-feketék fokozatosan ragadták magukhoz a kezdeményezést, 19-11-nél pedig már nyolc ponttal vezettek. A folytatásban aztán Keller Ákos és Matt Tiby is büntetőkből köszönt be, 23-13-nál pedig már tíz pont volt a Konakov-legénység előnye. A vendégek aztán ezt követően visszataláltak a mérkőzés elején mutatott kinti dobóformájukhoz, egymás után két triplát is elsüllyesztettek, így aztán villámgyorsan 23-19-re módosult az eredmény. A játékrész utolsó két pontja a Falcóé volt, amely így végül 25-19-es vezetésről várhatta a második etapot.
Ennek első kosara is a vasiaké volt, melyre viszont hármas formájában érkezett a válasz a német gárdától. A Vechta aztán egy könnyű kosárral faragta tovább hátrányát, így aztán a következő akciónál bizony szükség volt a jó védekezésre és a támadó fault kiharcolására a hazaiaktól. Más kérdés, hogy a támadást nem sikerült kosárral befejezni, 27-26-nál pedig ráadásul időt is kellett kérnie Milos Konakovnak. Ez jót is tett, Perl Zoltán kosara nagyon kellett a Falcónak, majd Bognár Kristóf is eredményes volt, 33-26-nál ismét lélegzetvételnyi előnyhöz jutottak a sötétmezesek. Hullámzott a találkozó, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy ezután a vendégek pillanatai következtek és rövid idő leforgása alatt 33-36-ra fordítottak és már náluk volt az előny. A folytatásban aztán a szabálytalanságok, büntetők domináltak, 35-40-nél pedig már öttel ment a Rasta Vechta. Újfent magához hívta övéit Milos Konakov, ami megint hatásos volt, 41-42-nél már a németeknek kellett időt kérniük, amikor fél perc volt vissza a félidőből. A Rasta Vechta végül egy triplával még növelni tudta előnyét, így 45-41-re vezetett az első két felvonást követően.
A szusszanást követően aztán sportnyelven szólva bent maradtak a németek az öltözőben, amit a Falco egy kíméletlen 10-0-val büntetett meg. Időt is kért a Rasta Vechta, amely Randolph hármasával tért vissza a pályára. A vendégek űzték-hajtották ellenfelüket, 53-52-nél pedig már ismét csak egy pont volt a differencia. Tiby kosara úgy kellett a magyar bajnoknak, mint egy falat kenyér, új lendületet is kapott a Falco, amely kisvártatva már 60-52-re vezetett. Megtorpantak a narancsmezesek, de felküzdötték magukat négy egységre, ezután viszont Váradi Benedek momentumai jöttek, aki már 21 pontnál járt. A harmadik tíz percet egy Vechta-tripla zárta, így 69-63-mal kanyarodtak a felek az utolsó felvonásra.
Egyáltalán nem lehetett azt mondani, hogy eldőlt volna a mérkőzés. A németek folyamatosan lőtávolon belül tudtak maradni, előbb visszakapaszkodtak, 76-76-nál pedig egyenlő volt az állás. Egy hármassal aztán fordított is a vendég alakulat, majd egy időkérés után Keller Ákos és Perl Zoltán kosarai következtek, aminek köszönhetően 80-79 állt az eredményjelzőn. Fej-fej mellett haladtak a felek, körömrágós utolsó két és fél percre volt kilátás. Nagyot küzdöttek a felek, végül mindkét oldalon két-két kosár esett még, a 84-84-es, döntetlen eredmény pedig azt jelentette, hogy jöhetett a hosszabbítás.
Itt aztán váltott vezetéssel haladtak a felek, megjósolhatatlan volt, hogy ki örülhet majd a végén. Az óriási csatából végül a Rasta Vechta jött ki jobban, a németek 92-90-es győzelmet arattak, így ők játszhatnak a Hapoel Holonnal a tornagyőzelemért. A Falco az Oroszlánnyal meccsel a harmadik helyről döntő összecsapáson.
A szombati nap programja:
15:45 - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - OSE Lions
18:30 - Rasta Vechta - Hapoel Holon
Fotó: Nagy Jácint
Malomsoki Cintia
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.