
XIV. Tóth Géza Súlyemelő Emlékverseny: remek szombathelyi szereplés a hazai rendezésű, nagy hagyományokkal bíró viadalon
Március 8-án szombaton immáron immáron 14. alkalommal rendezték meg Szombathelyen a Tóth Géza Súlyemelő Emlékversenyt, Savaria Kupát. Az óriási hagyományokkal bíró viadal ezúttal rendkívül színvonalasra, remek hangulatúra sikerült, a Haladás VSE versenyzői, Márkus Erzsébet és Ligeti Ferenc tanítványai pedig egészen kiváló eredményeket szállítottak és halmozták az érmes helyezéseket. A verseny szervezői számára külön öröm volt, hogy ezúttal külföldről is érkeztek súlyemelők, méghozzá Szerbiából, a szabadkai Spartacus Súlyemelő Klubból.
Túlzás nélkül mondhatom, hogy megintcsak egy minden szempontból remek versenyen vagyunk túl - kezdte lapunknak Márkus Erzsébet. Nagyon fontos viadal ez számunkra, kiemelt jelentőséggel bír, hiszen mindig szeretnénk méltóképpen megemlékezni Tóth Géza bácsira, akinek családtagjai is tiszteletüket tették a versenyen. Köszönjük szépen a városnak, a Haladásnak és mindenkinek, aki segített nekünk a Savaria Kupa lebonyolításában és hozzájárult annak sikerességéhez. Minden versenyzőnk előtt le a kalappal, fantasztikus eredmények születtek, de Boros Viktóriát és Fehér Ákost külön is szeretném kiemelni - utóbbi elnyerte a Tóth Géza-díjat, az abszolút legjobb férfi versenyzőnek járó elismerést. Nagyon jó érzés volt, hogy szerb, szabadkai vendégeket, versenyzőket is köszönthettünk, mindig is fontosak voltak számunkra ezek a baráti, sportbaráti kapcsolatok. Ezúttal ők jöttek hozzánk, de mi is fogunk náluk vendégeskedni - fogalmazott Márkus Erzsébet.
A Haladás VSE súlyemelő szakosztályának eredményei a XIV. Tóth Géza Emlékversenyen:
Tóth Léna, női junior 45 kg, (35-48) 83 - 1. hely
Molnár Kinga, női junior 76 kg, (60-86) 146 1. hely - Molnár Kinga lett a legjobb szombathelyi női utánpótlás versenyző
Boros Viktória, lelnőtt női 81 kg, (88-103) 191 - 1. hely - Boros Viktória lett a legjobb szombathelyi felnőtt női versenyző
Gyürüs Barbara, Felnőtt női +87 kg, (80-94) 174 - 1. hely
Pusztai Szabolcs, Felnőtt férfi 73 kg, (83-110) 193 - 2. hely
Fehér Ákos, lelnőtt férfi 89 kg, (126-158) 284 1. hely - Fehér Ákos lett a legjobb felnőtt férfi versenyző, a legjobb szombathelyi felnőtt férfi versenyző, valamint az abszolút legjobb férfi versenyző - ez utóbbiért vehette át a Tóth Géza-díjat is.
Pólya Márton, felnőtt férfi 89 kg, (105-136) 241 - 2. hely
Fotó: Nagy Jácint
Malomsoki Cintia

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.