km/óra
  2025.05.18., vasárnap  •  Erik, Alexandra napja
„Sok időre lesz szükségem ahhoz, hogy igazán megértsem, amit a pápa rám, az egyházra és a világra hagyott” – Minden, amit az új pápáról, XIV. Leóról tudni kell

„Sok időre lesz szükségem ahhoz, hogy igazán megértsem, amit a pápa rám, az egyházra és a világra hagyott” – Minden, amit az új pápáról, XIV. Leóról tudni kell

Május 8-án, csütörtökön 18 órakor felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből: Robert Francis Prevost OSA Ágoston-rendi szerzetest, amerikai bíborost és a Püspöki Dikasztérium korábbi prefektusát választották meg pápának, Róma 267. püspökének, Szent Péter utódának.

A konklávé második napján, május 8-án, csütörtökön néhány perccel felszállt a fehér füst a Vatikánban, csak négy szavazási fordulóra volt szükségük a bíborosoknak a katolikus egyház új, 267. vezetőjének megválasztásához. A 69 éves Robert Francis Prevost, egy chicagói származású bíboros mellett tették le a legtöbben a voksukat. Az új pápa XIV. Leó néven lép a pápai trónra, ő az első amerikai pápa a katolikus egyház történetében.

Mit kell tudni róla?

A Magyar Kurír azt írja: 1955. szeptember 14-én született az Amerikai Egyesült Államokban, Illinois államban, Chicagóban. Édesapja, Louis Marius Prevost francia és olasz, míg édesanyja, Mildred Martínez spanyol származású volt. Két testvére van, Louis Martin és John Joseph.

Gyermekkorát az Amerikai Egyesült Államokban töltötte, ahol előbb az ágostonosok kisszemináriumában tanult, majd a pennsylvaniai Villanova Egyetemen, ahol 1977-ben matematikából szerzett diplomát, sőt filozófiai tanulmányokat is folytatott. Ugyanezen év szeptember 1-jén belépett a noviciátusba a Szent Ágoston-rend Saint Louis-i Jótanács Anyja tartományában, és 1978. szeptember 2-án letette az első fogadalmat; 1981. augusztus 29-én pedig az örökfogadalmat.

Ezután tanulmányait a chicagói Catholic Theological Union egyetemen folytatta, ahol teológiából diplomát szerzett. 27 évesen elöljárói Rómába küldték, hogy kánonjogot tanuljon az Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetemen (Angelicum). Rómában, 1982. június 19-én a Szent Mónika ágostonos kollégiumban Jean Jadot püspök – aki akkor a Nem Keresztények Titkársága (ma Vallásközi Párbeszéd Dikasztériuma) alelnöke volt – pappá szentelte.

1984-ben licenciátust szerzett, majd 1985–86-ban Peruban, a chulucanasi misszióban (Piura tartomány) szolgált. 1987-ben megvédte doktori disszertációját A helyi perjel szerepe a Szent Ágoston-rendben címmel. Ugyanebben az évben kinevezték az Olympia Fields-i (Illinois állam, USA) Jótanács Anyja ágostonos tartomány hivatásokért felelős és  missziós igazgatójává.

1988-ban Peruba, a trujillói misszióba küldték, hogy a chulucanasi, az iquitosi és apurímaci ágostonos vikariátusban a rendi jelöltek közös képzését vezesse. Tizenegy éven át több fontos tisztséget töltött be: 1988–92-ig a közösség perjele, 1988–98-ig a formációért felelős igazgató, valamint 1992 és 1998 között a már fogadalmat tett testvérek tanára volt. Emellett a trujillói érsekségben 1989–98-ig bírói helynökként tevékenykedett, valamint a San Carlos és San Marcelo nagyszemináriumban tanított kánonjogot, patrisztikát és erkölcstant. Egyidejűleg a város szegények lakta peremén lévő Miasszonyunk, az Egyház Anyja filiálé lelkipásztori gondozásával is megbízták, amely később Szent Rita titulussal vált önálló plébániává (1988–99), valamint 1992-től 1999-ig a monserrati Miasszonyunk-plébánia adminisztrátora is volt.

1999-ben kinevezték a chicagói Jótanács Anyja tartomány perjelévé, majd két és fél évvel később a rend általános káptalanján rendtársai őt választották meg a rend generális perjelévé, és 2007-ben egy második mandátumra is megerősítették tisztségében.

2013 októberében visszatért Chicagóba, és a Szent Ágoston-kolostorban a formáció igazgatójaként, illetve első tanácsosként és tartományi helynökként szolgált egészen 2014. november 3-ig, amikor Ferenc pápa kinevezte a perui chiclayói egyházmegye apostoli kormányzójává és szufári címzetes püspökké. November 7-én kezdte meg szolgálatát az egyházmegyében, ahol James Patrick Green apostoli nuncius fogadta, majd kicsivel több mint egy hónappal később, december 12-én, Guadalupei Boldogságos Szűz Mária ünnepén a Santa Maria-székesegyházban püspökké szentelték.

Püspöki mottója: „In Illo uno unum” („Őbenne, az egyetlenben egy”), amelyet Szent Ágoston egy prédikációjában, a 127. zsoltár magyarázatában fogalmazott meg, hogy megértesse: „bár mi, keresztények, sokan vagyunk, az egyetlen Krisztusban egyek vagyunk”.

Ferenc pápa 2015. szeptember 26-án Chiclayo püspökévé nevezte ki, 2018 márciusában pedig a perui püspöki konferencia második alelnökévé választották, amelyen belül a gazdasági tanács tagja és a kulturális és oktatási bizottság elnöke is lett. Ferenc pápa 2019-ben a Klérus Kongregációja tagjává, majd a következő évben a Püspöki Kongregáció tagjává nevezte ki. 2020. április 15-én kinevezte a callaói egyházmegye apostoli kormányzójává.

2023. január 30-án a pápa Rómába hívta, és kinevezte a Püspöki Dikasztérium prefektusává, valamint a Latin-amerikai Pápai Bizottság elnökének, és érseki rangra emelte. Ugyanezen év szeptember 30-i konzisztóriumán bíborossá kreálta, és a Szent Mónika diakóniát adományozta neki; 2024. január 28-án vette azt hivatalosan birtokba. Mint a Püspöki Dikasztérium prefektusa, részt vett Ferenc pápa legutóbbi apostoli útjain, valamint a Püspöki Szinódus XVI. Rendes Közgyűlése első és második ülésszakán, amelyeket Rómában tartottak: az elsőt 2023. október 4–29. között, a másodikat 2024. október 2–27. között.

Mindeközben, 2023. október 4-én Ferenc pápa a következő dikasztériumok és bizottság tagjai közé emelte: Evangelizáció Dikasztériuma (az első evangelizációért és az új részegyházakkal foglalkozó részleg); Hittani Dikasztérium; Keleti Egyházak Dikasztériuma; Klérus Dikasztériuma; Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma; Kultúra és Nevelés Dikasztériuma; Törvényszövegek Dikasztériuma; Vatikánváros Államának Pápai Bizottsága.

2025. február 6-án Ferenc pápa a bíboros püspökök rendjébe emelte, és megkapta az albanói szuburbikárius egyházmegyét. (A szuburbikárius egyházmegyék a római püspöki kollégium különleges részei, és hagyományosan a legmagasabb rangú bíborosok kapják ezeket a címeket – a szerk.)

Három nappal később, február 9-én a Szent Péter téren – Ferenc pápa elnökletével – szentmisét mutatott be a fegyveres erők, a rendőrség és a biztonsági erők jubileuma alkalmából, amely a szentév második nagy eseménye volt.

Miközben elődje, Ferenc pápa utolsó alkalommal kórházban tartózkodott a Gemelli-klinikán, Robert Prevost március 3-án a Szent Péter téren rózsafüzér imádságot vezetett a pápa egészségéért.

 

Milyen volt a kapcsolata Ferenc pápával?

Következetesség, hitelesség, az evangélium megélésének vágya és különleges közelség a szegényekhez és a szenvedőkhöz; az Egyház iránti szeretet, a vágy, hogy mindent odaadjon, hogy szolgálhassa; a felelősségtudat – Ferenc pápa személyiségének ezek a vonásai mindig is lenyűgözték Robert Francis Prevost bíborost, idézi a Magyar Kurír az új pápát, aki közvetlenül elődje halála után beszélt meghatódva a vatikáni médiának Ferencről.

Elmondta, hogy akkor ismerte meg Jorge Mario Bergogliót, amikor Buenos Aires érseke volt. Mindig olyan ember benyomását keltette benne, aki hitelesen, következetesen akarja megélni az evangéliumot – emlékezett vissza. Azokban az időkben, amikor az Ágoston-rend generális perjele volt, többször volt alkalma találkozni és beszélgetni vele, informálisan és intézményesebb kérdések miatt is, amikor még bíborosként az argentin testvéreinél tett látogatásokat.

Megválasztása után Ferenc pápa 2013. március 13-án első nyilvános szentmiséjét a vatikáni Szent Anna-plébánián mutatta be, amelyet az Ágoston-rendi szerzetesek lelkipásztori gondozására bíztak, és ebből az alkalomból Prevost ismét találkozott vele. „Kíváncsi voltam, emlékszik-e rám. Amikor megérkezett, belépett a sekrestyébe, meglátott, azonnal felismert, és beszélgetni kezdtünk.”

„Mivel mandátumom még abban az évben lejárt, arra gondoltunk, meghívjuk a Szentatyát, hogy augusztus 28-án elnököljön a generális káptalan nyitó szentmiséjén” a római Campo Marzió-i Szent Ágoston-bazilikában. Bergoglio pápa mindenki meglepetésére örömmel elfogadta a meghívást. Jól ismerte ezt a templomot, mert amikor bíborosként a fővárosba érkezett, mindig a közelben, a Via della Scrofán lévő Casa del Cleróban szállt meg, és Szent Mónika sírjához járt imádkozni.

Alig több mint egy évvel később, 2014. november 3-án Ferenc pápa kinevezte Robert Francis Prevostot a perui chiclayói egyházmegye apostoli adminisztrátorává, majd püspökévé. A Lambayeque régióban lévő kis nyáj lelkipásztoraként is találkozott vele, aki mindig kifejezte aggodalmát ezekért a népekért. „Mindig megkérdezte tőlem: »Hogy vagy? Hogy mennek a dolgok?«” „Nagyon sokat adott az Egyháznak, a közelség gesztusai ékesszólóan beszélnek.”

Felidézte Ferenc pápa 2018-as perui apostoli látogatását is, és azt a 99 éves vak asszonyt az egyházmegyéjéből, aki azért jött Trujillóba, mert találkozni akart a Szentatyával. A pápa „Kiszállt az autóból, odament hozzá, és üdvözölte. Sok ilyen példát hagyott ránk; gyönyörű emberségében az evangéliumot akarta megélni és továbbadni.”

Robert Francis Prevost kiemelte Ferenc pápa örömét is, ugyanazt az örömöt, amely sugárzik az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításából, amely az evangélium hirdetéséről szól a mai világban: „Emlékeztet arra, amit az evangélium mond, és amit ebben a húsvéti időszakban megismétlünk: éljük meg az evangélium, a hit örömét, ismerjük fel Jézus Krisztust.”

Prevost bíboros Ferenc pápa halála után felidézte első apostoli útját Lampedusán, és a migránsokhoz való közelségét egészen az utolsó hónapokig, februárban – amikor az illegális bevándorlók és menekültek tömeges kitoloncolási programját végrehajtották – levelet írt az Egyesült Államok püspökeihez „annak fontosságáról, hogy közel legyünk a szenvedőkhöz, és olyan legyen a szívünk, mint Jézus Krisztusé”.

Megemlítette Ferenc pápa utolsó látogatását a Regina Coeli börtönben nagycsütörtökön – egy olyan gesztust, amely „sokat elárul: számos egészségügyi problémája, nehézségei ellenére oda akart menni, hogy megtegye, amit minden évben megtesz, hogy az Egyház életében oly fontos napot a rabokkal együtt ünnepelje, és így közvetítse azt a közelséget, azt a szeretetet, amelyet Jézus hagyott ránk, mindannyiunkra”.

A Püspöki Dikasztérium prefektusaként két éven át minden szombat délelőtt találkozott Ferenc pápával. „A végsőkig mindent a szolgálatának, a munkájának, az Egyház szolgálatának akart adni” – emlékezett vissza Robert Francis Prevost. „Kezdetben reggel 8 órakor volt a találkozó. De néha 7.30-ra érkeztem, és ő már várt rám, ezért elkezdtem egy kicsit korábban menni, és néha ő is előbb jött.” Fontos témákat beszéltek meg, ugyanakkor Ferenc pápa gyakran megjegyezte az audienciák végén: „Ne veszítsd el a humorérzékedet, mosolyognod kell.” Felidézte Morus Szent Tamás imáját, amelyet Ferenc pápa többször idézett, arra buzdítva, hogy „a nagy felelősséggel járó dolgokban az Úr kegyelmébe vetett nagy bizalommal haladjunk előre”.

Ferenc pápa nem kímélte magát az Egyház szolgálatában, és mindig nagyon tájékozott volt. „Sokszor már mielőtt megérkeztem, tanulmányozta a dolgokat, tudta, milyen döntéseket akar meghozni. Figyelemmel kísérte nemcsak a Püspöki Dikasztérium munkáját, hanem – több prefektussal folytatott beszélgetésből tudom – a többi dikasztériumét is. Nagyon szerette az Egyházat, és küldetésének érezte, hogy végigvigye, amit megértett. Fáradhatatlan volt, még az utolsó hetekben is, a kórházi kezelését követően. Amikor visszatért a Szent Márta-házba, találkoztunk néhányszor, és ezeken az alkalmakon láthattam, milyen bátor volt: mindenét odaadta az Egyház szolgálatára.”

Pontifikátusa során „mindannyiunknak átadta ezt a lelkületet, hogy akarjuk folytatni azt, ami a II. Vatikáni Zsinattal elkezdődött: mindig meg kell újítani az Egyházat, ami „semper reformanda est” (mindig megújulásra szorul). Robert Francis Prevost felidézte Ferenc pápa válaszait, amelyeket egy interjúban adott a XXIII. János által annyira akart zsinatról: „»Még sok a tennivaló, folytatni kell.« Alapvető szellemiség, hozzáállás ez mindannyiunk számára. Nem állhatunk meg, nem fordulhatunk vissza. Meg kell látni, milyennek akarja a Szentlélek az Egyházat ma és holnap, mert a mai világ, amelyben az Egyház él, nem ugyanaz, mint a tíz vagy húsz évvel ezelőtti világ – állapította meg. – Az üzenet mindig ugyanaz: hirdessük Jézus Krisztust, hirdessük az evangéliumot, de ma más módja van annak, hogy elérjük a embereket, a fiatalokat, a szegényeket, a politikusokat.” Prevost hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa erős üzenetet hagyott a világ hatalmasságainak, és haladni kell előre.

A Ferenc pápa által ránk hagyott tanítások közül mindenekelőtt „a szegények iránti szeretetet” kell kincsként őrizni – jegyezte meg. – Szegény Egyházat akart, amely a szegényekkel jár, amely a szegényeket szolgálja… Úgy gondolom, hogy az evangélium üzenetét sokkal jobban megértjük a szegények tapasztalataiból, akiknek semmijük sincs, akik megpróbálják megélni a hitet, és mindent Jézus Krisztusban találnak meg. Azt hiszem, hogy ebben az értelemben a pápa nagyon nagy példát hagyott a világ számára. Személy szerint rám is, perui püspökként, misszionáriusként végzett munkám kapcsán és sok más dologban.”

De hogyan lehet Ferenc pápa örökségét továbbvinni? Nehéz válaszolni erre néhány órával a pápa halála után – állapította meg tárgyilagosan Robert Francis Prevost. „Én személy szerint úgy gondolom, hogy a veszteség, a szomorúság ezen időszakát mindenekelőtt csendben, mély elmélkedéssel, hálával kell megélni. Nekem legalábbis sok időre lesz szükségem ahhoz, hogy értékeljem, hogy igazán megértsem, amit a pápa rám, az Egyházra és a világra hagyott” – zárta gondolatait. Fontosnak tartotta, hogy „úgy éljük meg ezt a pillanatot, mint a nagyszombatot, még akkor is, ha már megünnepeltük Krisztus feltámadását”; úgy éljük meg ezt a nagy misztériumot, ami az élet, ahogy Ferenc pápa tanítani akarta nekünk.

 

Fotó: Vatican News

kapcsolódó cikkek
Robert Prevost az új pápa - A konklávé második napján felszállt a fehér füst (Cikkünk folyamatosan frissül)
Robert Prevost az új pápa - A konklávé második napján felszállt a fehér füst (Cikkünk folyamatosan frissül)
Robert Francis Prevost, egy chicagói származású bíboros az új pápa, aki XIV. Leó néven lép a pápai trónra.
kapcsolódó cikkek
Robert Prevost az új pápa - A konklávé második napján felszállt a fehér füst (Cikkünk folyamatosan frissül)
Robert Prevost az új pápa - A konklávé második napján felszállt a fehér füst (Cikkünk folyamatosan frissül)
Robert Francis Prevost, egy chicagói származású bíboros az új pápa, aki XIV. Leó néven lép a pápai trónra.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Szólnak előre: a külföldön vezetett bankszámlákra is rálát a NAV
Nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz. Az adóhatóság 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt, így látja a külföldi számlakra érkező pénzeket is, írja közleményében a NAV.
Romániai elnökválasztás: Európa, erdélyi magyarság - nagy a tét a második fordulóban
Romániában megkezdődött a megismételt elnökválasztás második fordulója. Az első fordulóban a szélsőjobboldali, magyargyűlölő,  populista George Simion csaknem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a második helyen álló Európa-párti és liberális Nicusor Dan, aki jelenleg Bukarest főpolgármestere. 
A vasárnapi Kossuth téri tüntetésen Pankotai Lili, Hodász András és Csoki is felszólal
Civil kezdeményezők tüntetést szerveztek május 18-án 17.30-ra Halász János "A közéleti átláthatóságról" törvényjavaslatának elfogadása ellen.
Pálcával a kézben: fúvóskarnagyi diplomakoncert volt a Bartók Teremben
Május 17-én fúvóskarnagyi mesterszakos diplomakoncertre várták a zenekedvelőket a Bartók Terembe. Bokor Patrik Szombathely Város Koncert Fúvószenekarát dirigálta.
A háború eddigi legnagyobb dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen Oroszország vasárnap
Minden eddiginél nagyobb orosz dróntámadás érte Ukrajnát a hétvégén – közölte az ukrán légierő vasárnap reggel.