km/óra
  2023.09.23., szombat  •  Tekla napja
Faültetés: ásót ragadtak a színészek is

Faültetés: ásót ragadtak a színészek is

Több száz csemete gazdagítja már Szombathely faállományát a város 2020-ban indított 1000 fa programjának köszönhetően. Ma újabbak kerültek földbe az egyik nagyvállalat felajánlásából. A Weöres Sándor Színház mellé hat csemetét ültettek: korai juhar, virágos kőris, kislevelű hárs és oszlopos japán díszcseresznye díszíti az épület környezetét.

 

Ásót ragadtak a színészek, hogy a Prenor kertészeivel közösen fát ültessenek. A Falco Zrt. is csatlakozott Szombathely 1000 fa programjához, és a Weöres Sándor Színházzal is együttműködnek, így adott volt, hogy a teátrum környékét is gyarapítsák új csemetékkel. Először egy korai juhar került a művészbejáróhoz, majd egy virágos kőrist ültettek a parkoló mellé. A már elöregedett és kivágott fákat pótolták most. Szabó Tibor igazgató szerint az intézmény munkatársainak szívügye a környezet védelme, ezért minden ilyen kezdeményezéshez igyekeznek csatlakozni. Hozzátette, szerencsére a színházban színészek és nem színészek sokan úgy érzik, hogy ezért tenni is kell, azért gondolták, hogy minden ilyen akcióban részt kell venniük. Kapóra jött a Falco Zrt-vel az együttműködés, hiszen ők nagyon erősen részt vesznek a fásítási programban.


A főbejárat mellé 3 oszlopos japán díszcseresznye, hátrébb egy kislevelű hárs került. A színház környékén elültetett hat csemetét a város egyik nagyvállalata biztosította és képviselője a munkában is részt vett. A cég a szombathelyi 1000 fa programhoz százzal járult hozzá, ezek nagy része a telephelyük városrészén került földbe, de óvodák, bölcsődék udvarára ültetnek.


Kovács Tamás, a Falco Zrt. PR-vezetője kiemelte, a társadalmi szerepvállalásban nagyon fontos, hogy sok mindent támogassanak, ami a közösségükben működik. Az egyik ilyen a kultúra, a környezet támogatása. Demonstratív megoldása ennek, ha fát ültetnek. 


Jól halad, sőt bővül a városi fásítási program, mondta el Horváth Soma alpolgármester, aki maga is lapátot ragadott a színészekkel együtt.


„A város folytatja a programot, most nemrég nyertünk egy olyan pályázati lehetőséget, amelynek keretében újra kb. 300-400 fát fogunk ősszel, a téli időszakban elültetni közösségi kereteken belül, hogy milyen módon, az most van kidolgozás alatt, de várjuk a szombathelyieket, hogy csatlakozzanak” – fűzte hozzá. 


A színház környékére olyan csemetéket választottak, amelyek jól illeszkednek a meglévő fasorba.

 

Fotó: Nagy Jácint
 

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
legfrissebbek
XIV. Horváth Zoltán Emléktorna: magabiztos, húszpontos győzelemmel jutott döntőbe a Falco
A házigazda szombathelyiek 101-81-re verték a horvát Zabok gárdáját, a fináléban pedig az Eisenstadtot legyőző Sencur együttesével találkoznak.
Koncert lesz a református templomban
A Reformáció ünnepe alkalmából már huszadik éve rendeznek jótékonysági koncertet október végén. Idén a Szekeres Tamás - 25 év az Omegában című, klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega-dalokból álló koncertnek ad otthont a Szombathelyi Református Templom – hangzott el az október 28-ai eseményt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön.
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Speciális Nézőpont - Fogyatékkal élő alkotók filmjeit vetítették a könyvtárban
Hetedik alkalommal rendezte meg a Speciális Nézőpont című esélyegyenlőségi filmes találkozót a Speciális Mozgókép Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár.
Folytatná sorozatát az SZKKA
A PC Trade Szeged NKE érkezik szombaton a Rohonci úti sportcsarnokba. A találkozó esélyese a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) alakulata, amely eddig mindhárom bajnokiját megnyerte.