km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
WHO: elfogadhatatlanul lassú az európai oltási kampány

WHO: elfogadhatatlanul lassú az európai oltási kampány

A koronavírus elleni oltási kampány lassúságát vetette az európai országok szemére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájának a vezetője csütörtökön, kiemelve, hogy az elhúzódó vakcinálás tovább súlyosbítja a járványhelyzetet.

 

Az oltás a járvány elleni küzdelem leghatékonyabb módja – szögezte le Hans Kluge sajtóközleményében, amelyben arra is figyelmeztetett, hogy „nem lehet hátradőlni”, mert a kontinensen az elmúlt öt hétben jelentősen megnőtt az igazolt fertőzöttek száma. „A térség helyzete hónapok óta most a legaggasztóbb” – áll a közleményben, amely a vakcinálás felgyorsítása mellett a gyártókapacitás növelését is sürgette.

 

A WHO adatai szerint a múlt héten 1,6 millió új fertőzöttet regisztráltak az európai regionális irodájának felügyelete alá tartozó országokban, a Covid-19-be pedig közel 24 ezren haltak bele. A világszervezet kiemeli, hogy minden korcsoportból tudnak áldozatokról, kivéve a 80 év felettieket, akiknél a világszervezet véleménye szerint már megmutatkozik a vakcinálás eredménye. A térségből már 50 ország jelezte, hogy az igazolt fertőzésekben B.1.1. 7 jelzésű, úgynevezett brit mutáns a meghatározó.

 

Ez a vírusvariáns a kutatások szerint az eddigieknél fertőzőképesebb, és nagyobb valószínűséggel okoz súlyos lefolyású megbetegedést. „Sok országban új járványügyi rendelkezéseket vezettek be. Ezek szükségesek, mindenkinek követnie kell őket” – jelentette ki Dorit Nitzan, az iroda egészségügyi koordinátora.

 

Jelenleg 27 európai országban érvényesek különböző mértékű szigorítások, 21-ben kijárási korlátozások is életben vannak. Az elmúlt két hétben 23 ország szigorított az eddigi rendelkezéseken, 13 pedig enyhített rajtuk. Kluge leszögezte: mindenkinek áldozatot kell hoznia, mert az oltási kampány előrehaladtáig szükség lesz a járvány lassítását célzó rendelkezésekre.

 

Forrás: Telex, MTI

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.