km/óra
  2023.09.28., csütörtök  •  Vencel napja
White party: idén is támogatták a Mindszenty Alapítványt

White party: idén is támogatták a Mindszenty Alapítványt

Ismét White Partyt rendezett a Női Vállalkozói Klub Egyesület a szombathelyi Püspöki Palota kertjében. A felajánlásoknak köszönhetően idén is több százezer forinttal támogatták a Mindszenty Alapítványt.

 

A tavalyi nagy sikerű program után idén sem maradt el a White Party, igaz a járványügyi helyzetre tekintettel ezúttal elmaradtak a fellépők és a több száz fős vendégsereg. Az egyesület tagsága közül közel 20-an vettek részt a hétvégi találkozón. Dr. Laki Brigitta a szervezet elnöke adta át dr. Székely János megyéspüspöknek azt a 200 ezer forintról szóló támogatást, amelyet az egyesület ajánlott fel az alapítványnak. Az összeg a délután folyamán tovább nőtt a résztvevők által felajánlott összeggel, további 190 ezer forinttal, így ezen a délutánon 390 ezer forint gyűlt össze jótékonysági célra.


A Mindszenty Alapítványon keresztül hátrányos helyzetű lányok oktatását segítik a női vállalkozók. A találkozón kötetlen beszélgetést folytattak a résztvevők Székely János megyéspüspökkel aktuális kérdésekről.


Fotó: Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök Facebook-oldala

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Meghalt idősebb Koman Vladimir
Ma hajnalban, 59 éves korában elhunyt idősebb Koman Vladimir, Voli bácsi, ahogy megyeszerte mindenki ismerte.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
Vármegyei I. osztály: gólzáporos döntetlen Bükön, magabiztos hazai győzelem Sárváron
A Celldömölk is otthon tudott nyerni, a Csepreget múlta felül, a Csákánydoroszló viszont egyedüliként idegenbeli sikert aratott. Pontosztozkodással zárult a Söpte és a Rábapaty összecsapása.
legfrissebbek
Marad a nyárias idő csütörtökön is
Devizapiac: alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama
Alig változott, vegyesen alakult a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Változik a buszmenetrend, épül a forgalmi iroda Szombathelyen
Korszerűsíti a BLAGUSS Kft. az Éhen Gyula téren lévő, leromlott állapotú szolgáltatási decentrum épületét, külső és belső átalakítással, energetikai fejlesztéssel, valamint az általa üzemeltetett autóbuszflotta is bővül 4 új MIDI autóbusszal (3 db gázolaj üzemanyagú, 1 db elektromos), erről is kapnak tájékoztatót a közgyűlésen a képviselők. Figyelembe véve az utasok igényeit, október 16-tól változik a helyi járatos buszok menetrendje: közvetlen temetőjárat indul a Derkovits-lakótelepről, és sűrűbben mennek a buszok a Parkerdőbe.
Haladás: Győztes hazatérés
A Merkantil Bank Liga 9. fordulójában játszotta első mérkőzését a Hali Szombathelyen a gyepcsere miatt. A Rohonci úton a vasiak 2-1-re verték a Soroksárt.
Rendőrök versenyeztek Szombathelyen (képgalériával)
Tizenkettedik alkalommal rendeztek Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyt a vármegyék legjobb forgalomirányítói, gépkocsizó- és motoros járőrei számára. 60 rendőr indult az idei próbán, amelynek Szombathely és a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság volt a házigazdája.