km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Westside TSE: éremeső a világbajnokságon

Westside TSE: éremeső a világbajnokságon

Porecben, a horvátországi kisvárosban találkoztak a világ legjobb táncosai, ahol az ESDU Dancestar World Final világbajnokságát rendezték, május 25-e és 29-e között. A Westside Táncsport Egyesület szombathelyi és kőszegi táncosai több éremmel tértek haza a világversenyről: voltak, akik világbajnokként, de ezüst- és bronzérmet is ünnepelhettek, emellett több értékes helyezést is elértek.

 

A világ egyik legnagyobb bajnokságát, a DanceStar World Finalset minden évben május végén Horvátországban (Porecben) rendezik meg. A selejtezőkön nemzetközi bírói gárda van jelen, akik a különböző táncstílusok leghíresebb és kimagasló képviselői. Már ide kijutni is nagy érdem, hiszen előtte a táncosoknak selejtezőkön kellett bizonyítaniuk. 


A Westside Táncsport Egyesület szombathelyi és kőszegi táncosai még márciusban kvalifikálták magunkat a világeseményre, tudtuk meg Vincze Csabától, az egyesület elnökétől. Az eseményre több ezer táncos érkezett a világ minden tájáról, több kategóriában is összemérhették tudásukat a versenyzők. A megmérettetésen a hip-hoptól a baletton át az akrobatikus táncig minden kategória megtalálható volt. A versenyek 5 napon keresztül 2 színpadon párhuzamosan zajlottak, minden este színes, változatos programok várták a táncosokat. 


Az egyesület tagjai nagyon jól szerepeltek a versenyen, többen felállhattak a dobogóra is. Voltak, akik világbajnokként tértek haza, ezüst- és bronzérmet is ünnepelhettek, emellett több értékes helyezést is elértek. 


A Westside eredményei:

  • Spice Up Your Life, gyerek commercial dance kiscsoport 1. hely. Bognár Hanna, Forgó Nóra, Horváth Hédi, Táncsics Réka, Vincze Bítia
  • Hanák Ádám, Németh Doris, felnőtt urban duo 1. hely. 
  • Horváth Hédi, Vincze Bítia, gyerek urban duo 2. hely.
  • K.O.D., felnőtt urban kiscsoport 3. hely. Leimeiszter Helga, Rosta Hanna, Kinöhl Bálint, Borsos Eszter, Tóth Evelin, Madarász Vivien, Szalai Vivien
  • Revolution, junior urban kiscsoport 4. hely. Balogh Regina, Agg Valentína, Hanák Ádám, Babos Imre, Németh Doris, Németh Linda, Kardos Liliána
  • Missy Medley, junior urban kiscsoport szintén 4. hely. Márkus Liliána, Szalay Gergő, Forgó Anna, Pajor Petra, László Luca, Németh Nikolett, Udvardi Sára, Zsigmond Ágnes
  • Chicas, felnőtt commercial dance kiscsoport 6. hely. Búzás Enikő, Bertha Kiara, Kalmár Orsolya, Palkó Mia, Rajtmár Éva, Vaskó Cintia, Zsótér Rebeka
  • Márkus Liliána, Szalay Gergő, junior urban duo 11. hely. 


A 3 felkészítő edző Madarász Vivien, Szárnyas Mónika és Vincze Csaba volt, akik nagyon büszkék egytől egyig mindenkire. Kiemelték, hogy a táncosok is kitették a szívüket és a lelküket a színpadra, ez meg is látszott a produkciókon és a helyezéseken. Az elmúlt hét és az elért eredmény pedig nemcsak büszkeséggel töltik el őket, hanem mindenkinek hatalmas motivációt jelentenek a jövőre nézve. 

 

Fotó: Westside TSE

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.