km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Washington és Teherán is borúlátó az atomalku felélesztésével kapcsolatban

Washington és Teherán is borúlátó az atomalku felélesztésével kapcsolatban

Blinken egyelőre azt sem tudja eldönteni, hogy iráni tárgyalópartnerei jóhiszeműen tárgyalnak-e. 

Az Egyesült Államok és Irán is borúlátóan nyilatkozott csütörtökön este a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás felélesztésének esélyét illetően a Bécsben újraindult tárgyalásokon – jelentette hétfőn a Reuters. A Stockholmban tartózkodó Antony Blinken amerikai külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva azt mondta: egyelőre semmi nem ad okot az optimizmusra a tárgyalásokon, és még legalább egy nap kell, hogy meg tudja ítélni: Irán jóhiszeműen tárgyal-e.

 

Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminisztert pedig így idézte az iráni média: "Komoly elköteleződéssel mentünk Bécsbe, de nem vagyunk optimisták az Egyesült Államok és a három európai tárgyalópartner szándékait illetően." A Reuters szerint úgy tűnik, mindkét fél tart attól, hogy az ő hibájának tűnik majd, ha kudarcba fulladnak a tárgyalások, ezért is már most komolytalan hozzáállással vádolják egymást. Henry Rome, a Eurasia Group elemzőcsoporttól azt mondta a Reutersnak: lehet, hogy kudarcba fullad a mostani tárgyalási forduló, de mindkét félnek érdeke, hogy folytassák a megbeszéléseket.

 

Az iráni külügyminiszter napközben még azt írta a Twitteren: Az iráni atomprogramról szóló megállapodás elérhető közelségben van, de a siker a Nyugat "jószándékától" függ. Teherán észszerű, józan és eredményorientált párbeszédre törekszik. A bécsi tárgyalások komoly légkörben zajlanak, és a legfontosabb cél továbbra is a szankciók feloldása.

 

Hat hónapos szünet után hétfőn indultak újra az osztrák fővárosban a tárgyalások az Iránnal kötött többhatalmi atomalku felélesztéséről. A hivatalos nevén Közös Átfogó Cselekvési Terv (JCPOA) gazdasági ösztönzőket ígér Iránnak, ha cserében korlátozza nukleáris programját. Az egyezség értelmében Teherán korlátozta nukleáris tevékenységét, cserében pedig a nemzetközi közösség feloldotta az Iránt sújtó szankciók nagy részét. Donald Trump volt amerikai elnök viszont 2018-ban egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat az atomalkuból, majd visszaállította a korábbi szankciókat is, erre válaszul pedig Irán a megengedettnél több és nagyobb koncentrációjú urániumot kezdett előállítani.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.