km/óra
  2025.02.18., kedd  •  Bernadett napja
Volvo Alpok Autó Intézményi Vállalati Teremtorna 2025: a TDK nyerte a kupát (képgalériával)

Volvo Alpok Autó Intézményi Vállalati Teremtorna 2025: a TDK nyerte a kupát (képgalériával)

Ismét megrendezte a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség és a Sport és Ifjúsági Iroda a Volvo Alpok Autó Szombathelyi Vállalati, Intézményi Teremlabdarúgó Tornát a Schaeffler Arena Savaria sportcsarnokban. Idén a TDK Kft. csapata végzett az első helyen.

A tavalyi rendezvényhez hasonlóan most is négy csoportban kezdte meg a 16 csapat a küzdelmeket -  mindegyikből 2-2 együttes jutott tovább. Az egyenes kiesési szakasz végén négy gárda maradt állva, a tavalyi győztes Polgármesteri Hivatal ezúttal a bronzéremért küzdhetett, amelyet végül meg is szerzett. Az első helyért a TDK (tavaly is fináléig jutottak) és a BPW mérkőzött meg - az összecsapást és vele együtt kupát az előbbi együttes nyerte meg.

A tornán a város nevében dr. Nemény András polgármester, a szervezők részéről Táncsics András emékezett meg  a január elején elhunyt egykori Haladás-játékosról és válogatott labdarúgóról, Halmosi Zoltánról, akinek a családja is kilátogatott az eseményre, Halmosi Péter (szintén korábbi Haladás- és válogatott játékos)  pedig a Szomtáv csapatában pályára is lépett. 

Halmosi Zoltánné és dr. Nemény András polgármester Fotó: Bonyhádi Zoltán
Halmosi Zoltánné és dr. Nemény András polgármester

 

Döntő:
TDK Kft. - BPW-Hungária Kft. 1-0
Gól:
Farkas M.

Bronzmeccs:
Ivytech - Szombathelyi Polgármester Hivatal 0-2
Gól:
Szandi G., Balikó T.

Végeredmény:

1. TDK Kft. (Alföldi Zoltán, Farkas Márk, Török András, Németh Norbert, Palkó László, Lévai János, Puklér Tamás, Bakos Tamás.)
2. BPW-Hungária Kft. (Bán Martin, Módly Szabolcs, Saródi Ervin, Horváth Patrik, Sebestyén László, Bolla Tamás, Toldi Bence, Bindics Attila, Horváth Zoltán, Lónai Ákos, Papp Gábor, Hajdu Krisztián)
3. Szombathelyi Polgármesteri Hivatal ((dr. Károlyi Ákos, Szandi Gábor, Tóth Roland, Balikó Tamás, Stéger Gábor, Németh Zoltán, Bonti Tamás, Bognár László, Bek Tamás, Szepesi Tamás, Kovács Balázs.)
4. Ivytech (Baki Gergely, Varga László, Papp Gábor, Molnár Tamás, Takács Dániel, Kondora Attila, Viszked Balázs, Szalai Zoltán, Németh Christopher, Tímár Balázs.)


Gólkirály: Szandi Gábor (Polgármesteri Hivatal) 5 gól
Legjobb kapus Bán Martin (BPW Hungária Kft.)
Legjobb mezőnyjátékos:  Farkas Márk  (TDK Kft.)
Legsportszerűbb csapat: Ivytech


A tornagyőztes TDK csapata
A tornagyőztes TDK csapata


A BPW-Hungária Kft. együttese végzett a második helyen
A BPW-Hungária Kft. együttese végzett a második helyen


A Szombathelyi Polgármesteri Hivatal lett a bronzérmes
A Szombathelyi Polgármesteri Hivatal lett a bronzérmes

 

 

Elődöntő:

Ivytech - TDK Kft. 0-1
Gól:
Farkas M.

Szombathelyi Polgármester Hivatal - BPW Hungária Kft. 0-1
Gól:
 Horváth P.

 

Negyeddöntő

Schaeffler Savaria - Szombathelyi Polgármester Hivatal 1-4
Gól:
Szandi G. 3, Balikó T.

IPA Szombathely Ivytech 0-1
Gól
: Takács D. 

Vasivíz -TDK Kft. 0-2
Gól:
Puklér T. 2
 

FALCO Zrt. - BPW Hungária Kft. 1-2
Gól:
Hende T. ill. Hajdu K., Lónai Á.


Csoportmeccsek


A-csoport

PACCOR Hungary - Schaeffler Savaria  0-2
Gól: Tóth R., Niksz T.

Szombathelyi Tűzoltóság-Ivytech 0-2
Gól: Viszked B., Tímár B.

Szombathelyi Tűzoltóság - PACCOR Hungary 1-0
Gól: Győrffy M.

Schaeffler Savaria Ivytech 3-0
Gól: Rácz M. 2, Niksz T.

Schaeffler Savaria - Szombathelyi Tűzoltóság 2-2
Gól: Balog A., Tar K. ill Győrffy M., Sági A. 

Ivytech - PACCOR Hungary 2-0
Gól: Viszked B., Molnár T.


1.    Schaeffler Savaria Kft.         7-2    7
2.    Ivytech                                 4-3    6
3.    Szombathelyi Tűzoltóság    3-4    4
4.    PACCOR Hungary Kft.        0-5    0

B-csoport

Galambos Team - Vasivíz  0-0

BPW Hungária Kft. - SCHOTT Hungária 2-0
Gól: Hajdu K., Lónai Á.

BPW Hungária Kft.  - Galambos Team 1-0
Gól: Lónai Á.

Vasivíz  - SCHOTT Hungária  2-0
Gól: Varga A., Horváth D. 

Vasivíz - BPW Hungária Kft.  1-0
Gól:  Horváth D.

SCHOTT Hungária     0-1    Galambos Team 0-1
Gól: Kotsis Z.


1.    Vasivíz Zrt.                     3-0    7
2.    BPW Hungária Kft.        3-1    6
3.    Galambos Team            1-1    4
4.    SCHOTT Hungária Kft. 0-5    0


C-csoport

Szombathelyi Polgármesteri Hivatal l- APTÍV 1-1
Gól: Németh Z. ill. Takács K.

Vas Vármegyei Kormányhivatal - IPA Szombathely
Gól: Vilics Á

Vas Vármegyei Kormányhivatal - Szombathelyi Polgármesteri Hivatal 0-0

APTÍV    1    :    6    IPA Szombathely 1-6
Gól: Cobrazu R. ill. Kelemen Gy. 2., Pungor P.2, Vilics Á., Orbán D.

APTÍV - Vas Vármegyei Kormányhivatal 0-1
Gól: Vargyas D. 

IPA Szombathely - Szombathelyi Polgármesteri Hivatal 0-2
Gól: Szandi G., Balikó T.


1.    IPA Szombathely    7-3    6
2.    SZMJV Polgármesteri Hivatala    3-1    5
3.    Vas Vármegyei Kormányhivatal    1-1    4
4.    APTÍV    2 - 8    1


D-csoport


TDK Kft.- Szomtáv 1-0
Gól: Farkas M.

FALCO Zrt. - MATTA6 GÉP 0-0

FALCO Zrt. - TDK Kft. 1-0
Gól: Pintér D.

Szomtáv - MATTA6 GÉP 0-0

Szomtáv - FALCO Zrt. 1-3
Gól: Horváth L. ill Hende T. 2, kossuth K.

MATTA6 GÉP - TDK Kft. 1-2
Gól: Szén P. ill. Farkas M., Puklér T.

1    FALCO Zrt.               4-1 7
2    TDK Kft.                   3-2 6
3    MATTA6 GÉP Kft.    1-2 2
4    Szomtáv                  1-4 1
 

 

Fotók: Nagy Jácint

kapcsolódó cikkek
A Tanácsnak nem volt ellenfele: a Polgármesteri Hivatal csapata nyerte meg a cégeknek, intézményeknek kiírt focitornát (képgalériával)
A Tanácsnak nem volt ellenfele: a Polgármesteri Hivatal csapata nyerte meg a cégeknek, intézményeknek kiírt focitornát (képgalériával)
A szombathelyi polgármesteri hivatal csapata nyerte a cégeknek, intézményeknek kiírt kispályás focitornát, miután sem a csoportmeccsekben, sem pedig az egyenes kiesés szakaszban nem talált legyőzőre. Tizenhat együttes lépett pályára, négy csoportban küzdöttek a gárdák.
kapcsolódó cikkek
A Tanácsnak nem volt ellenfele: a Polgármesteri Hivatal csapata nyerte meg a cégeknek, intézményeknek kiírt focitornát (képgalériával)
A Tanácsnak nem volt ellenfele: a Polgármesteri Hivatal csapata nyerte meg a cégeknek, intézményeknek kiírt focitornát (képgalériával)
A szombathelyi polgármesteri hivatal csapata nyerte a cégeknek, intézményeknek kiírt kispályás focitornát, miután sem a csoportmeccsekben, sem pedig az egyenes kiesés szakaszban nem talált legyőzőre. Tizenhat együttes lépett pályára, négy csoportban küzdöttek a gárdák.
Savaria Fórum 34. évfolyam 4. szám - 2025.02.14.
Savaria Fórum 34. évfolyam 4. szám - 2025.02.14.
tematikus oldalak