km/óra
  2020.10.24., szombat  •  Salamon napja
Volánbusz: az állomásokon is ellenőrzik a maszkviselési kötelezettség betartását

Volánbusz: az állomásokon is ellenőrzik a maszkviselési kötelezettség betartását

A nagyobb autóbusz-állomásokon is ellenőrzi a rendőrség a közegészségügyi előírások - például a maszkviselési kötelezettség - betartását a jövő héten, mert az elmúlt időszakban egyre többen utaznak maszk nélkül - közölte a Volánbusz Zrt. pénteken az MTI-vel.

 

A közleményben emlékeztettek: a koronavírus-járvány terjedésének megelőzéséért a közösségi közlekedési eszközökön kötelező a száj és az orr eltakarása. Erről a társaság a honlapján, a közösségi médiában, valamint az állomásokon és a buszokon is tájékoztatja az utazókat. 


A Volánbusz a járványügyi készültség ideje alatt is folyamatosan fertőtleníti autóbuszait, létesítményeit, valamint ellátja munkatársait a szükséges védő- és fertőtlenítőeszközökkel. A veszélyhelyzet kihirdetése óta eltelt időszakban csaknem 125 ezer liter felületfertőtlenítő szert, 60 ezer törlőkendőt, 320 ezer kesztyűt, 14 500 védőszemüveget és több mint 1600 overallt biztosított munkatársai számára a fertőtlenítési feladatok elvégzéséhez. Kézfertőtlenítőből, fertőtlenítő hatású folyékony szappanból különböző kiszerelésekben több mint 37 ezer litert helyezett ki munkavállalóinak a társaság, a szájmaszkokból pedig eddig több mint 293 ezret osztott ki - írták.


A Volánbusz emellett 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagolót telepített állomásaira országszerte az utasok és a munkatársak higiénés biztonságáért, és az autóbusz-állomások és a járművek fokozott takarítása mellett ózonos fertőtlenítéssel bővítette eszköztárát a fertőzés terjedése elleni védekezésben.


A júniusban beszerzett 58 ózongenerátor az ország csaknem teljes területén gondoskodik a Volánbusz mintegy 6500 járműve rendszeres fertőtlenítéséről. Az új készülékekkel naponta csaknem 350 autóbuszt kezelnek, 20 nap alatt a teljes járműállomány sorra kerül - tették hozzá.


A társaság arra kéri az autóbuszjáratain utazókat, hogy továbbra is tartsák be a kötelező egészségvédelmi rendelkezéseket, láz és meghűléses tünetek esetén ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket, részesítsék előnyben az elektronikus jegy- és bérletváltási lehetőségeket, valamint minden esetben viseljék a járatokon a vonatkozó kormányrendeletben előírt, orrot és szájat eltakaró maszkot, sálat vagy kendőt, és tartsák be a közegészségügyi előírásokat. (MTI)

kapcsolódó cikkek
A Volánbusz felfüggesztette a 30 százalékos telítettségre vonatkozó szabályt
A Volánbusz felfüggesztette a 30 százalékos telítettségre vonatkozó szabályt
A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs jóváhagyásával felfüggesztette járművein a maximum 30 százalékos telítettségre vonatkozó szabályt a Volánbusz Zrt. - jelentették be csütörtökön a cég Facebook-oldalán.
kapcsolódó cikkek
A Volánbusz felfüggesztette a 30 százalékos telítettségre vonatkozó szabályt
A Volánbusz felfüggesztette a 30 százalékos telítettségre vonatkozó szabályt
A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs jóváhagyásával felfüggesztette járművein a maximum 30 százalékos telítettségre vonatkozó szabályt a Volánbusz Zrt. - jelentették be csütörtökön a cég Facebook-oldalán.
Savaria Fórum 29. évfolyam különszám - 2020.10.23.
Savaria Fórum 29. évfolyam különszám - 2020.10.23.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Gazdátlan betegek, ellátási zavarok várhatók
Elfogadhatatlan az orvosok és egészségügyi dolgozók számára a jogviszonyról szóló törvény. A kivezénylés, a választási kötelezettség állami- és magánellátás között lehetetlen helyzetbe hozza az orvosokat, a szakdolgozók jelentős részét, és ez által a betegeket is. Megkérdeztük egy orvos véleményét a témáról, aki negyven éve praktizál egy nyugat-magyarországi kórházban.
Egy halott a gyöngyösfalui kalandparkban, kidőlt fa rántotta el a drótkötélpályát
A 112press információi szerint egy ember meghalt, egy pedig megsérült, amikor kidőlt egy fa a Vas megyei Gyöngyösfalu kalandparkjában.
Operatív törzs: korlátozás nélkül lehet menni vásárolni Ausztriába, hazatérés után azonban karantén jár
Az egy hónapja életbe lépett járványügyi készültségi időszak során 1542 rendőri intézkedésre volt szükség a védelmi intézkedések megszegése miatt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese szerdán online sajtótájékoztatón.
Az orvosok többlépcsős béremeléséről döntött a parlament
Az orvosok jelentős mértékű, jövőre induló, többlépcsős béremeléséről döntött kedden az Országgyűlés.
Megduplázzák az orvosok bérét, kivezetik a hálapénzt
Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született.
legfrissebbek
1956: városi megemlékezés és ünnepi közgyűlés
A Jáki úti temetőben Welther Károly sírjánál, a Március 15. téren az országzászló ünnepélyes felvonásával, az 56-osok terén a nemzetőrök emléktáblájának megkoszorúzásával, majd ünnepi közgyűléssel emlékezett Szombathely az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 64., a Magyar Köztársaság kikiáltásának 31. és az önkormányzatiság 30. évfordulójára.
Portugál Nagydíj: Bottas volt az első szabadedzés legjobbja
Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Portugál Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
Romániában otthoni távfelügyelet alatt maradnak a tünetmentes fertőzöttek
Romániában pénteken túllépte a 200 ezret a koronavírus-fertőzöttek száma, a napi esetszám meghaladta az ötezret, az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás csökkentése érdekében ezért ezentúl nem kell kórházi vizsgálatra jelentkezniük a tünetmentes fertőzötteknek.
Magyarország 150 lélegeztetőgépet küld Csehországnak
Magyarország 150 lélegeztetőgépet küld Csehországnak - jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök pénteken a Twitteren. A lélegeztetőgépeket a cseh tűzoltók fogják átvenni, és egyelőre az állami tartalékalap raktáraiban helyezik el.
Esküvőre tartó Opel borult fel Kőszeg közelében, négyen kerültek kórházba
Szombathely irányába tartott a 87-es főúton egy Opel személyautó, ami a menetirány szerinti jobb oldalon padkára futott.