km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Vizsgálatot indított az MLSZ a Haladás-csapatbusza miatt

Vizsgálatot indított az MLSZ a Haladás-csapatbusza miatt

Vizsgálódik a tao-támogatástól csapatbusz ügyében a Szombathelyi Haladás Kft-nél, mivel több jel utal arra, hogy a szombathelyi futballklubot működtető gazdasági társaság eladta a járművet, a szövetség tudta és engedélye nélkül. Biztos és megerősített információk egyelőre nincsenek.

Az ugytudjuk.hu számolt be elsőként arról, hogy a Szombathelyi Haladás Kft. valószínűleg eladta a tao-támogatásból vásárolt csapatbuszt. Az MLSZ azonban csak annyit közölt a portál érdeklődésére, hogy az ügyben vizsgálat folyik, azonban annak lezárásáig nem nyilatkozik a szövetség.


Az index. hu nézett utána a részleteknek. A klub 2016-ban vásárolta az akkor 80 ezer kilométert futott, Neoplan autóbuszt, ami 80 millió forintba került, 30 százaléka volt az önrész, a többit a tao-támogatásból tette hozzá a klub, amely akkor még Sopronban jétszotta a meccseit, ezért volt szükség a járműre - erről egyébként a megyei napilap online verziójában Tóth Miklós ügyvezető számolt be.


Az Index  a Jármű Szolgáltatási Platform adatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a jelenleg 170 ezer megtett kilométernél járó busz minden valószínűség szerint gazdát cserélt. 

Hogy pontosan ki is az új tulajdonos, arról nincsenek pontos információk.

Az MLSZ vizsgálatra a tao-rendszer elszámolási szabályzata ad magyarázatot:

"A beszerzéskor 100 ezer forintot meghaladó bekerülési értéken nyilvántartásba vett tárgyi eszköz a könyv szerinti érték leírásáig csak indokolt esetben, a jóváhagyást végző szervezet előzetes írásbeli hozzájárulásával idegeníthető el, illetve terhelhető meg."
 

Az esettel kapcsoaltban kerestük Tóth Miklós, a Szombathelyi Haladás Kft. ügyvezetőjét, de nem értük el. Amennyiben sikerült beszélnünk vele, közzétesszük a klub álláspontját is. 

 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.