Vízkereszt: hangsúlyos a testbeszédünk

Talán arra is rá szeretne ébreszteni bennünket Horváth Csaba Harangozó Gyula-díjas koreográfus, amiről hajlamosak vagyunk elfeledkezni: komplex, teljes egész az emberi lényünk. Merthogy a leírt, avagy a kiejtett (vagy elhallgatott) szavaink a kommunikációnknak csak az egyik „szelete”. A mozgásunk, azaz a testbeszédünk legalább ugyanennyit – ha nem többet – nyom a latban. Árnyalhatjuk a közlendőnket azzal, ahogyan a testünket használjuk. A tartásunkkal, a mozdulatsorozatunkkal, a gesztusainkkal nemcsak önmagunkat jellemezzük, hanem mindezekkel kifejezőbbé, érthetőbbé, pontosabbá válhatunk. Miképpen a válasz-testreakciókat is a helyükön kezelhetjük. 

A pantomimnak (némajáték; a cselekményt arcjátékkal, mozdulatokkal, tánccal kifejező színpadi mű) életünk színterein is főszerep jut, anélkül is, hogy ennek a tudatában lennénk. De talán leeshet/leesik az a bizonyos tantusz, ha megnézzük ezt a mostani Vízkeresztet, s vesszük magunknak a fáradtságot, hogy értelmezzük, megfejtsük a látottakat. 

A komédia fordulatos cselekménye során csaknem mindenki mást mutat magáról, mint aki valójában. Ám a csak színlelt koreográfia (is) előbb-utóbb lelepleződik, végül fény derül az alakoskodásokra. (Képletesen meg konkrétan egyaránt.) 

Bravúros teljesítményt nyújt a WSSZ „manézsában” az ezúttal majdhogynem akrobatikusan mozgó csapat: Nagy Bakonyi Boglárka, Herman Flóra, Csonka Szilvia, Jámbor Nándor, Szabó Tibor, a három Forte-tag: Pallag Márton, Horkay Barnabás, Widder Kristóf, valamint Hajdu Péter István, Sipos László Márk (e. h.), Horváth Ákos, Nagy Cili, Keller-Dénes Emőke, Gyulai-Zékány István. Telitalálat Némedi Árpád cimbalmos kísér(l)ete.  

/Egyébiránt: „Csak 1879-ben volt a darab magyarországi bemutatója a Nemzeti Színházban. Azóta igen sokszor játszották mindenfelé. A Nemzeti Színház 1947-es, Major Tamás rendezte nagy sikerű felújításán az ikerpárt Mészáros Ági és Gábor Miklós játszotta” – Színházi kalauz, Budapest, Gondolat Kiadó, 1971./ 

A WSSZ-produkció arra is figyelmeztethet: a valóságos, hús-vér kapcsolatainkat nem pótolhatja sem SMS, sem egyéb (éteri) szómágia. Jelen kellene lennünk komplexen – fizikális valónkban, testbeszédünkkel is – egymás életében. Így mégiscsak nagyobb lenne az esély arra, hogy (naivitás?) megtaláljuk a közös nevezőket.    

Szenkovits Péter 
Fotó: Nagy Jácint