km/óra
  2022.06.25., szombat  •  Vilmos napja
Visszalépett az ellenzéki előválasztástól Molnár Miklós

Visszalépett az ellenzéki előválasztástól Molnár Miklós

Szombathely egykori alpolgármestere azt mondja, személyes okok miatt döntött így, de közrejátszott a Vasivíz Zrt. elleni munkaügyi pere is.

Csütörtökön délután jelentette be a visszalépését a Vas 2-es körzet ellenzéki előválasztásától Molnár Miklós, adta hírül az ugytudjuk.hu. Molnár az Ugytudjuk.hu-nak arról nyilatkozott, hogy személyes okok miatt lépett vissza, de Szombathely egykori alpolgármestere azt is elmondta, hogy közrejátszott a döntésében a Vasivíz Zrt. elleni munkaügyi pere, amely szeptemberben veszi kezdetét. 

 

„Hiszek abban, hogy engem politikai okokból, politikai nyomásra távolítottak el a cégtől, ezért a munkaügyi kereset egyik eleme a visszahelyezésemmel kapcsolatos igény megfogalmazása lesz. Én ebben a perben elsősorban erkölcsi, politikai és szakmai rehabilitációt szeretnék elérni annak kapcsán, ami történt” – nyilatkozta Molnár az ugytudjuk.hu-nak.

 

Molnár azután indított munkaügyi pert, hogy 2020 augusztusában visszahívták a Vasivíz Zrt. eléről. A politikus úgy véli, hogy Hende Csaba már a szombathelyi közgyűlés termében is arra utalt, hogy politikai indíttatású támadásoknak lesz kitéve, ami abban mutatkozott meg, hogy Hende nyilvánosan azt kérte Molnártól, hogy üljön vissza Fidesz frakciójába, még nem túl késő visszavonni az akkori döntését.

címkék
Savaria Fórum 31. évfolyam 23.szám - 2022.06.17.
Savaria Fórum 31. évfolyam 23.szám - 2022.06.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Fergeteges koncertet adott a Kugler zenekar (képgaléria)
100 éve jelent meg James Joyce Ulysses című regénye, Szombathely kétnapos Bloomsday-jel ünnepelte az évfordulót június 16-án és 17-én. A kortárs képzőművészeti kavalkád bővelkedett koncertekben, kiállításokban, alkotói performanszokban és gasztro-élményekben.
Szikora Róbert és az R-Go adott koncertet Szombathelyen (képgaléria)
A rajongók megtöltötték a Fő teret.
TFA-FCC Hungary-Szombathely tűzoltóverseny és koncertek a Fő téren
Szombathely Fő terén rendezik meg a TFA-FCC Hungary-Szombathely, az ország legerősebb tűzoltója nemzetközi tűzoltóversenyt a mai napon.
Felfüggesztették a Gothard iskola egyik tanárát
Ne öntse ki, inkább dobja a kontérbe!
Városszerte kilenc helyszínre helyeztek ki használt sütőolaj begyűjtésére szolgáló konténert. Szombathely 2021 márciusában csatlakozott a Cseppetsem! Programhoz. Akkor a város 18 óvodájába került gyűjtőedény, tavaly októberben pedig a Vásárcsarnok oldalához tették ki a vakítósárga konténert.
legfrissebbek
Montenegrói győzelem a magyar csoportban a férfi vízilabdatornán
A csoportgyőztesek a szerdai negyeddöntőbe jutottak, a második és harmadik helyezettek a nyolc közé kerülésért játszanak hétfőn, míg a negyedikek - Kanada visszalépése nyomán hárman - az alsóházban (13-15. hely) folytatják.
Hosszú: nagyon kedves volt nekem ez a világbajnokság
Szombati egyéni számban címvédőként negyedik lett 400 méter vegyesen. 
Meteorológiai szolgálat figyelmeztetéseket adott ki vasárnapra
A jövő héten már 38 fokos maximumokat is mérhetnek.
Rapport a hetedik meccsén kikapott 
Rapport Richárd hat döntetlen után hetedik mérkőzésén kikapott a sakkvilágbajnok-jelöltek nyolcfős madridi tornáján.
Franciaországban alkotmányba foglalnák a terhességmegszakítás jogát
A kormányszövetség és a NUPES együtt 296 képviselővel rendelkezik. A javaslat elfogadásához 289 szavazat szükséges, ami az abszolút többség.