km/óra
  2023.12.09., szombat  •  Natália napja
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Visszaadni a büszkeséget - a Szombathelyi Zsidó Fesztivál második napján jártunk

Visszaadni a büszkeséget - a Szombathelyi Zsidó Fesztivál második napján jártunk

A hétvégén ismét megrendezték a Szombathelyi Zsidó Fesztivált. A Batthyány tér 9-ben és az egykori neológ zsinagóga épületében a zorddá fordult novemberben szívet-lelket melengető programok várták az érdeklődőket: filmvetítés, koncertek, kiállítás és zsidó ételek fogadták a betérőt a háromnapos fesztiválon. Beszámoló a vasárnapi programról.

Vasárnap előadásokkal kezdődött a Szombathelyi Zsidó Fesztivál programja, majd köszöntőkre, díjátadóra került sor a Bartók Teremben, az egykori neológ zsinagóga épületében. – Különösen megható, hogy ma itt lehetünk e falak között – köszöntötte elsőként Sugár Judit, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke a jelenlevőket, megköszönve a MAZSIHISZ támogatását, mellyel létrejöhetett ez a program, azzal a céllal, hogy bemutassa a  zsidó kultúrát, hagyományokat a város érdeklődő polgárainak. 

– A zsidó vallásban az öröm és a gyász mindig együtt jár, ahogyan az életben is – folytatta a köszöntők sorát Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke. Kétszer tört derékba a XX. században a magyarországi zsidóság, egyszer a holokauszt és egyszer a szocializmus vallásellenes rezsimje alatt, ennek következtében a zsidóság elvesztette a büszkeségét. Ma az a zsidó vezetők feladata – folytatta Heisler András –, hogy ezt a büszkeséget próbálják visszaadni a közösségüknek. Büszkeség ez a háromnapos rendezvény is, amikor a szombathelyi zsidó közösség teltházas kulturális programjain be tudja mutatni azokat az értékeket, melyeket a zsidóság hozott, hoz Magyarországra, s mely értékek úgy jönnek létre, hogy zsidók és nem zsidók szimbiózisban élve, együttműködve alkotják újra azokat – utalt az elnök korábbi előadásának témájára.

Izrael Állam Magyarországi Nagykövet-helyettese, Moran Birman elsőként járva Szombathelyen kiemelte a város volt zsinagógájának pompáját: – bár eredeti funkcióját már nem látja el, mégis egyedülálló lehetőség itt lenni, a zsidó kultúra központjában, hiszen itt átérezhetjük a zsidó közösség múltját és jelenét, és részesévé válhatunk egy nagyszerű fesztiválnak. Szombathely egyedülálló város: mintha éreznénk a történelmet körülöttünk, miközben ezen a környéken sétálunk. Noran Birman elmondta, hogy nagyon várja az ortofdox zsidó csládból származó Leonard Cohen-előadást az ország egyik legjobb akusztikájú koncerttermében, a Savaria Szimfonikus Zenekar otthonában, és jó szórakozást kívánt.

Dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere egy ember, Márkus Sándor köszöntésén keresztül szólt a jelenlevőkhöz: Márkus Sándor 12 éven át vezette a zsidó közösséget városunkban. A polgármester személyes beszédében felidézte a Szombathelyi Zsidó Hitközség leköszönő elnökének jellegzetes pillantásait, tekintetét, melyre a legjobb szó, hogy vigyázó. – Van mire vigyáznia, félteni, óvni, őrizni, hiszen a szombathelyi zsidó közösség igazi érték, igazi kincs. Kétféle vigyázás van. Az egyik mikor bezárjuk az ajtókat, és őrizzük a kulcsokat. Márkus Sándor a vigyázásnak azt a nehezebb módját választotta, hogy kinyitotta az ajtókat, és a közösségre vigyázott – így beengedte a fényt, megmutatva a belső, sokkal erősebb, igazabb fényt is. Szombathely életében akkor van igazán világos, ha ez a két fény egyszerre tud világítani – fogalmazott a polgármester, s elismerő oklevelet adott át a tiszteletbeli elnöknek.

A beszédek után díjátadásra került sor. Sugár Judit és Márkus Sándor hozták létre és adták át  A szombathelyi zsidó közösségért díjat, melynek plakettjén a szombathelyi neológ zsinagóga épülete látható. Plakettet vehetett át Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke, aki mindig támogatta,  Dr. Katona Attila, aki kutatásaival, előadásaival segítette a szombathelyi zsidó közösséget. Plakettet vehetett át Mayer László levéltáros történelmi kutatásaiért, melyekkel az utódoknak megmutatja a múltat. Oklevelet kapott Várnainé Balogh Beáta, a Zrínyi Ilona iskola tanára, a zsidó kultúra önzetlen terjesztője. Végül, az elmúlt 12 év munkájáért,  Márkus Sándornak járt az elismerés : Szeretnénk önökkel együtt ünnepelni minden ünnepünket – köszönte meg és zárta az ünnepséget a Szombathelyi Zsidó Hitközség leköszönő elnöke.

Tar Patrícia

Fotó: Nagy Jácint
 

Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Folytatódnak a pályaépítési munkák a szombathelyi vasútállomáson, módosulnak a menetrendek
Szombathely állomáson 2024. január 31-ig tovább folytatódnak a pályaépítési munkálatok. A vágányzár alatt a Szombathely állomásról induló és érkező vonatok többsége módosított menetrend szerint közlekedik, áll a GYSEV közleményében.