km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Virtuálisan találkozott először Bécs és Budapest polgármestere

Virtuálisan találkozott először Bécs és Budapest polgármestere

Videókonferencián került sor az első találkozásra Michael Ludwig, Bécs polgármestere és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere között. A koronavírus elleni védekezésben való tapasztalatcserén kívül különböző városi együttműködési lehetőségek is szóba kerültek, áll Bécs Város Külképviseleti Irodájának a közleményében.

 

A vírushelyzet miatt csak digitálisan, egy videókonferencia formájában kerülhetett sor az első, rég várt polgármesteri találkozóra Michael Ludwig és Karácsony Gergely között.  A bécsi polgármester tavaly októberben az elsők között gratulált a budapesti főpolgármesternek friss kinevezéséhez, ezt Karácsony Gergely rögtön a beszélgetés elején meg is köszönte kollégájának. 


Mint írják, a körülbelül egy órás találkozón a városvezetők elsősorban a koronavírus elleni védekezésről cseréltek tapasztalatokat. Szóba került többek között a közösségi közlekedés minél hatékonyabb működtetése, és a nehéz helyzetben lévő gazdaság, ami fővárosi szinten különösen nagy kihívás elé állítja a vezetőket.  Michael Ludwig hangsúlyozta, a koronavírus ideje alatt fontosabb az európai városok közötti együttműködés, mint valaha. Ahhoz, hogy hatékony várospolitika valósulhasson meg, egységesen kell érvényesíteni az érdekeket az Európai Bizottság előtt, illetve ennek során érdemes az olyan európai városokat tömörítő hálózatokra támaszkodni, mint az „Eurocities” (ennek Bécs és Budapest is a tagja). A bécsi polgármester hozzátette még, hogy „a liberális demokrácia elvén működő városok jelentik a gazdaság és a társadalom motorját”. Fontos, hogy „a társadalmi alapjogok a vírushelyzet alatt se csorbuljanak”, ennek biztosításában az Európai Uniónak nagy szerepe van. 


A beszélgetés végén a két polgármester megegyezett egy újabb találkozóban, Pozsony, Prága és Varsó polgármesterével együtt, aminek, ha a helyzet lehetővé teszi, Bécs Városa nagy örömmel ad otthont. 


Fotó: Virtuális találkozó © C.Jobst / PID

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.