km/óra
  2024.10.14., hétfő  •  Helén napja
Viktória FC: gól nélküli döntetlen a Honvéd ellen, továbbra is veretlen az együttes

Viktória FC: gól nélküli döntetlen a Honvéd ellen, továbbra is veretlen az együttes

A szombathelyiek 0-0-ra végeztek fővárosi ellenfelükkel szemben a 4. fordulóban, így hét ponttal, valamint még mindig kapott gól nélkül a tabella 5. helyén állnak.

 

SIMPLE NŐI LIGA 4. FORDULÓ

VIKTÓRIA FC - BUDAPEST HONVÉD FC 0-0 (0-0)

Viktória FC: Schvirján – Csáki, Kis, Kovács V., Pintér – Nagy D. (Csizmadia, 46.) Gravencz,, Németh M., Varró (Hécz, 80.) – Szil (Csombor, 87.), Kiss-Lantos (Czakó, 92.).

Edző: Markó Edina

Budapest Honvéd FC: Schidkraut – Silva, Morris, Kós (Szabó J., 88.), Sipőcz – Matos, Hrelja, Kurkutovic, Nádudvari (Végh, 88,) – Váradi, Hajpál (Katona, 79.)

Edző: Martin Masaryk

 

A 4. fordulóval folytatódtak a Simple Női Liga küzdelmei, a Viktória pedig a Budapest Honvéd együttesét látta vendégül. A szombathelyiek a találkozót megelőzően mindkét lejátszott mérkőzésüket megnyerték - az FTC elleni összecsapás a fővárosiak BL-érdekeltsége miatt október 2-án, szerdán kerül megrendezésre - míg a Budapest Honvéd két vereséget és egy győzelmet számlált három játéknap után. 

 

A találkozó első szakaszában, de mondhatjuk, hogy első félidejében főként a mezőnyjáték dominált. Mindkét együttes kereste a fogást ellenfelén, ám igazán ordító helyzetet nem tudott kialakítani. A pontrúgások ugyan rejthettek volna magukban némi veszélyt mindkét oldalon, ám mindegyikben több volt, mint amit végül kihoztak belőlük a csapatok. A játékrész vége felé közeledve aztán egy meglehetősen véleményes szituációban a játékvezető előnyszabály alkalmazása helyett visszafújt egy szombathelyiek elleni szabálytalanságot, pedig Kiss-Lantos Hanna több mint ígéretes helyzetbe került az esetet követően. Gól végül nem esett az első félidőben, így 0-0-ról folytatták a felek az összecsapást. 

 

A folytatásban aztán egyre inkább a vasiak akarata érvényesült, akik rengeteget tettek azért, hogy megszerezzék a vezető találatot. Szögleteket, szabadrúgásokat is elvégezhettek a sárgamezesek, a legközelebb pedig Szil Tünde járt a gólszerzéshez, de ballábas lövése épphogy elment a bal kapufa mellett. Kiss-Lantos Hanna gyorsasága ezúttal is életveszélyes volt a vendégekre nézve, már belül az utolsó tíz percen pedig ez komoly helyzetet eredményezett. A szombathelyiek 17-ese megiramodott, a védők minden eszközzel próbálták megállítani, ám így is el tudta rúgni a labdát. A korábbi Viktória-hálóőr, Schildkraut Fruzsina nagy védést kellett, hogy bemutasson. A folytatásban aztán egy vendég kezezésnél is néma maradt a síp, a lap, valamint a szabadrúgás is elmaradt, pedig Kiss-Lantos Hanna akár ki is léphetett volna az indítással. A küzdős, nagy csatát hozó találkozó végül 0-0-s döntetlennel ért véget.

 

Markó Edina együttese legközelebb Pécsre látogat. A találkozóra szeptember 21-én, szombaton 14 órás kezdettel kerül sor.

 

Fotó: Unger Tamás

 

Malomsoki Cintia

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Mediterrán növényekkel kísérletezik ez a szombathelyi őstermelő
Különleges, leginkább a mediterráneumban honos gyümölcsöket termeszt köveskáli ültetvényén egy szombathelyi, három diplomás őstermelő, akit a felfedezés öröme, a gyümölcs kertészetben megtalált flow vezet hétről hétre a fák közé, hogy ott megtalálja a boldogságot. Most éppen a pisztácia a sláger nála, de a négy hektáros birtokon több mint 400 fajta gyümölcsfa várja a hetente kétszer érkező gazdát, Badics Lászlót.
Pocak nyugállományba készül
Pocak elmúlt 10 éve robbanóanyag-kereső kutyaként telt. Ez egy speciális szakterület és stabil fizikai állóképességet kíván.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Vármegyei II. osztály, északi csoport: továbbra is remek szériában az éllovas Kőszeg, négyet rúgott a Jánosháza és az Alsóújlak is
A Bozsok és a Spari összecsapása a 65. percben félbeszakadt. A Lukácsháza és a Répcelak is hazai környezetben diadalmaskodott, utóbbi kétgólos hátrányból tudott fordítani a hosszabbításban. A Szeleste Bükön hagyhatta el győztesen a játékteret.